Készül a vészforgatókönyv az euró bevezetésére?
2008. október 29. szerda 08:02
A szocialista parlamenti képviselő a lapnak elmondta: tudomása szerint a Pénzügyminisztériumban dolgoznak ezen a forgatókönyvön is, a pénzügyi-gazdasági válság következtében pedig - információi szerint "vészforgatókönyvként" - az Európai Unió központjában, Brüsszelben, de Londonban, Párizsban és Berlinben is számolnak ezzel a lehetőséggel.
A lap emlékeztet arra, hogy a képviselő már október 9-e óta sürgeti pártjában és képviselőcsoportjában ezt a lépést, s a kormányt is felszólította: az első lehetséges alkalommal vezessék be az uniós fizetőeszközt.
Csányi Sándornak, az OTP elnök-vezérigazgatójának felvetésére, aki szintén az euró soron kívüli bevezetésének ötletét fogalmazta meg a hét végén, Szanyi Tibor kijelentette: figyelni kell a bankvezérre, aki "tisztában van azzal, mit főznek a világ pénzügyi konyhájában".
"Mindenki örülne, ha hazánk az euróövezet tagja lenne, de erre soron kívül nincs lehetőség" - mondta a lapnak ezekre a felvetésekre reagálva Varga Mihály, a parlament költségvetési bizottságának fideszes elnöke.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...
- Érdemes szerdán korán kelni, csodát...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Szobrot kap a pécsi bányaló
- Felföldi László mutat szentmisét...
- Több kocsival járnak a Mecsek IC-k ma...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...