"Gyurcsány most sem tájékoztatta az Országgyűlést"
2008. október 27. hétfő 20:58
A sajtóból értesültünk arról, hogy a miniszterelnök a hétfő esti órákban ismerteti a szocialista frakcióval a Nemzetközi Valutaalappal kötendő megállapodás lényegét, feltételeit, illetve ennek következtében a közeljövőben megteendő kormányzati politikai lépéseket - közölte Navracsics Tibor. Leszögezte: nem először történik ez.
Mint mondta, bár hétfőn délután ülésezett az Országgyűlés, és Gyurcsány Ferenc részt is vett a plenáris ülésen, ám ott néma maradt. Annak ellenére tette ezt a miniszterelnök, hogy a napirend előtti felszólalások a pénzügyi válsággal és ennek Magyarországra gyakorolt hatásával foglalkoztak - mondta a Fidesz frakcióvezetője.
Kitért arra, hogy megkérte a kormány képviselőjét, ismertessék az Országgyűléssel, így a választókkal is, milyen feltételekkel kívánnak a Nemzetközi Valutaalappal megállapodást kötni. A kormány ezt a kérést válasz nélkül hagyta - jegyezte meg Navracsics Tibor.
"Ezután pedig azt látjuk, hogy a miniszterelnök és fogyatkozó tábora a plenáris ülés után titokban, zárt ajtók mögött, csak a szocialista képviselők számára megismerhető módon beszéli meg, mit is kívánnak tenni a közeljövőben" - fogalmazott Navracsics Tibor.
A fideszes képviselő szerint ez a módszer nem ismeretlen, hiszen ez történt a Déli Áramlat gázvezetékkel kapcsolatos szerződés aláírásakor, illetve az őszödi beszéd esetében is.
Navracsics Tibor közölte: hétfőn ismét politikai hazugságot láttunk a parlamentben, ahol Gyurcsány Ferenc nem volt elég bátor, hogy szembenézzen a választópolgárokkal, nem vállalta, hogy az ellenzéki pártokkal megvitassa az ország helyzetét.
"Nekünk nem olyan babazsúrokra van szükségünk, mint a nemzeti csúcs, ahová elhívnak minket és tét nélkül beszélgetünk egymással, hogy aztán teljesen más dolgok történjenek. Valódi, érdemi megbeszélésekre lett volna szükség" - szögezte le Navracsics Tibor.
Arra a sajtóinformációra, miszerint a kormány felfüggesztené a köztisztviselők 2009-re vonatkozó 13. havi illetményének és jutalmainak kifizetését, továbbá csökkentené a 13. havi nyugdíjakra kifizethető költségvetési keretet, Navracsics Tibor azt mondta, ez egy új költségvetés benyújtását teszi szükségessé. Így rövidesen új, immár a harmadik költségvetési törvénytervezettel kell számolni - tette hozzá.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn ötpárti egyeztetést hívott össze keddre a parlamenti pártok vezetőivel és a frakcióvezetőkkel arról a Nemzetközi Valutalappal (IMF) kötendő megállapodásról. Az MTI úgy tudja, az IMF elvárása az, hogy a készenléti hitelért cserébe Magyarország nagyjából 300 milliárd forintos kiadáscsökkentést hajtson végre jövőre, és ne GDP-növekedéssel, hanem lassulással kalkuláljon.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...
- Érdemes szerdán korán kelni, csodát...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...
- Szobrot kap a pécsi bányaló
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Felföldi László mutat szentmisét...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- Több kocsival járnak a Mecsek IC-k ma...