A Fidesz elmegy az ötpárti konzultációra
2008. október 27. hétfő 15:32
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn jelentette be: ötpárti konzultációt hív össze, hogy tájékoztassa a parlamenti pártok frakcióit a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval folytatott tárgyalásokról. Varga Mihály közölte: a Fidesz elmegy erre a konzultációra.
Mint felidézte, Magyarország utoljára 1996-ban kötött megállapodást készenléti hitelről a Nemzetközi Valutaalappal, amelyet azonban az ország akkor nem használt fel. A politikus közölte: Magyarország gazdasági értelemben tíz évet lépett vissza az időben.
Véleménye szerint a Nemzetközi Valutaalap nem szokott csak úgy, szívességből pénzt adni. Magyarország 1998-ig is csak úgy kapott készenléti hitelt, hogy a valutaalap konkrét gazdaságpolitikai feltételeket támasztott, hogy mit kell teljesítenie az országnak - mondta Varga Mihály.
A fideszes politikus szerint, ha pártja maradt volna kormányon, ha végig tudták volna vinni a 2002-ben kidolgozott programjukat, akkor már egy éve euróval lehetne fizetni Magyarországon. Kiemelte: ha ma az euróövezet tagja lenne Magyarország, akkor jóval kevésbé lenne kiszolgáltatott a nemzetközi gazdasági válságnak.
Kiemelte azt is: a forint továbbra is "hullámvasúton" van. Éppen ezért a már átdolgozott költségvetési javaslatot is vissza kell vonnia a kormánynak, és még egyszer át kellene dolgoznia - jelentette ki. Mint mondta, a Fidesz szerint a jövő évi GDP növekedés nem éri majd el az egy százalékot.
Varga Mihály közölte: a kormánynak támogatnia kellene a Fidesz javaslatát a költségvetési tanács felállítására. Ezt a javaslatot azonban a kormány megpróbálja kiüresíteni - tette hozzá. Az ellenzéki képviselő újból elmondta: pártja szerint a devizahiteleseknek az lenne a megoldás, ha lehetővé tennék a minden különösebb többletköltség nélküli előtörlesztést.
A gazdasági válságban a kormányzati törekvések kiindulópontja a szociális biztonság, a pénzügyi egyensúly és a gazdasági növekedés kell hogy legyen - jelentette ki.
Azzal kapcsolatban, hogy Császár Antal, a Vállalkozók Pártja által delegált képviselő hétfőn kilépett a Fideszből, Varga Mihály azt mondta: a Fidesznek a Vállalkozók Pártjával pártközi megállapodása van. Az, hogy egy fő kilép a frakcióból, nem befolyásolja a megállapodást - jelentette ki.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...
- Érdemes szerdán korán kelni, csodát...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Szobrot kap a pécsi bányaló
- Felföldi László mutat szentmisét...
- Több kocsival járnak a Mecsek IC-k ma...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...