Gyurcsány Ferenc köszöni Orbán Viktor támogatását

2008. október 25. szombat 19:31

Pártpolitikai csatározások helyett összefogásra van szükség a miniszterelnök szerint, aki szóvivője útján köszönte meg Orbán Viktor támogatását a másfél héttel ezelőtti javaslataihoz.

A miniszterelnök köszöni Orbán Viktornak, hogy a Fidesz elnöke szombaton közzétett leveleiben ismét megerősítette: támogatja javaslatát, amit másfél héttel ezelőtt ismertetett az Európai Unió állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóján - tájékoztatott a kormányszóvivő.

Daróczi Dávid emlékeztetett rá, hogy az Európai Központi Bank nagyobb szerepvállalásáról szóló javaslat volt az egyik abban a négypontos csomagban, amelyről Gyurcsány Ferenc Brüsszelben tárgyalt, illetve külön is egyeztetett mások mellett Jean-Claude Trichet-vel, az Európai Központi Bank elnökével.

Ez a javaslat is szóba került pénteken, amikor Gordon Brown brit miniszterelnök telefonon egyeztetett Gyurcsány Ferenccel a nemzetközi pénzügyi válság miatt szükséges intézkedésekről - erősítette meg a kormányszóvivő.

Daróczi Dávid hozzátette: a kormány nem vesz részt pártpolitikai sárdobálásban, mert azt vallja, hogy ebben a helyzetben összefogásra van szükség a magyar emberek és vállalatok védelme érdekében. Ezért, a belpolitikai konfliktusok kiélezése helyett, továbbra is nyitott a párbeszédre a törvényhozásban képviselettel rendelkező pártokkal.
A kormány szorosan együttműködik a Magyar Nemzeti Bankkal, illetve a szakmai érdekképviseletekkel, beleértve a bankok és a biztosítók szövetségeit, valamint a vállalkozók és a munkavállalók érdekképviseleteit - mondta a kormányszóvivő.

Kormányszóvivői Iroda