Lázár szerint viheti az állam a települések teljes adósságát

Lázár szerint viheti az állam a települések teljes adósságát Alaposan mérlegeli a kormány, hogy a települések fennmaradó adósságállományát is átvállalja 2014. január elsejével - jelentette be pénteken a hódmezővásárhelyi közgyűlésen Lázár János, Miniszterelnökséget vezető államtitkár a delmagyar.hu cikke szerint. A honlapon olvasható tudósítás szerint a politikus elmondta, heteken belül érdemi döntés születhet, ami egy teljesen új önkormányzati rendszer alapját jelenti. "Nulla állapotot" érhet el minden településen az adósságállomány. A kormány tervei szerint minden városnak, községnek gazdasági, fejlesztési terve lesz a...

Nyert a Fidesz-KDNP jelöltje Vác egyik választókerületében

Kovács Ágnes, a Fidesz-KDNP közös jelöltje nyerte a váci időközi önkormányzati választást vasárnap - közölte a város jegyzője. Deákné Szarka Anita elmondta, hogy hivatalos eredmények szerint a város 2-es számú egyéni választókerületében Kovács Ágnes 384 érvényes szavazatot kapott. Az MSZP és a Demokratikus Koalíció közös jelöltjeként induló Terényi Attila 315, a Jobbik jelöltjeként induló Homokiné Garancz Henrietta 55 szavazatot kapott. A három független jelölt közül Zsoldos Mihályra nyolcvanegyen, Kiss Istvánra harmincan, míg Oberkamp Péterre húszan voksoltak. A jegyző...

Áder: a pártok az ország ügyeivel törődjenek, ne a kampánnyal

Áder: a pártok az ország ügyeivel törődjenek, ne a kampánnyal Áder János köztársasági elnök felhívással fordult Magyarország pártjaihoz, arra kéri őket, hogy kampányuk elindításával "bölcs önmérsékletet tanúsítva" várják meg a 2014-es választások kiírását. Az államfő az MTI-hez vasárnap eljuttatott felhívásban hangsúlyozza, nem azt kéri a pártoktól, hogy tegyék félre vitáikat. Azt kéri, hogy a választások kiírásáig munkájuk minden percét továbbra is a tőlük telhető legjobb módon az ország ügyeinek előmozdítására fordítsák. A köztársasági elnök hangsúlyozza, hogy a szabad választás a demokrácia ünnepnapja. Hozzáteszi: Magyarország...

Őrizetben van, le is...

Őrizetben van, le is tartóztathatják a kapuvári busztragédia okozóját Kezdeményezi a rendőrség a szombat délután Kapuvár közelében történt buszbaleset okozásával gyanúsított férfi előzetes...

A költségvetés módosítása...

Összesen 171 milliárd forinttal növelik a költségvetés központi alrendszerének hiányát azok a módosítások, amelyeket az idei büdzséről szóló törvényhez nyújtott be a kormány. Az...

Fizetőssé tennék a...

Költségtérítést fizethetnek a jövőben az elítéltek - mondta Garamvölgyi László, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács szóvivője az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy pénteken társadalmi...

Tovább halmozódik a...

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok:26 (huszonhat)66 (hatvanhat)77...

Férjhez ment a...

Férjhez ment a miniszterelnök lánya, Ráhel Orbán Ráhel és Tiborcz István a Margit körúti ferences templomban kötött házasságot szombaton; a polgári szertartásra már...

Újabb offshore agrárcég...

A Hajdú-Bétben kisemmizett ötszáz magyar családon túl, úgy tűnik, hogy más áldozatai is voltak Bajnai Gordon "üzleti húzásainak" - mondta Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője...

„Súlyos ezrekkel” bírságolták a tévéket hangos reklám miatt

A TV2 és az RTL Klub, valamint a Duna, az M1 és az M2 tévécsatornákat is megbírságolta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a túl hangos reklámok miatt. A hatóság összesen 420 ezer forintos büntetést rótt ki - tudatta a médiatanács szóvivői irodája az MTI-vel. Az NMHH negyedévente, szúrópróbaszerűen végez ellenőrzéseket, a médiumok három-három napját értékelik. A most is bírságolt országos csatornákon futó reklámok hangerejét mindig mérik. Annak ellenére, hogy az új médiatörvény tiltja a programnál hangosabban sugározott reklámokat, a médiatanács nem először...

Szobrot kapott Cseh Tamás Budapesten

Cseh Tamás énekes, dalszerző bronzszobrát avatták fel péntek délután a budapesti Gellért téren. Majoros István szobrászművész egészalakos alkotása a zenészt gitárral a kezében ábrázolja. A szoboravatón jelen voltak Cseh Tamás családtagjai, barátai, alkotótársai, tisztelői, köztük Bereményi Géza író, Újlaki Dénes színész, Kálomista Gábor producer, Bérczes László rendező és Földes László Hobo is. Csomós Miklós oktatási és kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes a dalszerző fontos, nemzedékeket összekötő műveiről emlékezett meg, valamint hangsúlyozta, hogy Cseh Tamás...

Bajnai szerint folytatódik a "rezsihazugság"

Bajnai szerint folytatódik a Bajnai Gordon szerint folytatódik a "rezsihazugság". Az Együtt-PM szövetség vezetője pénteki sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy a Magyar Nemzeti Banknak részt kellene vennie a devizahitelesek segítésében. A volt miniszterelnök az újabb - 11,1 százalékos - rezsicsökkentésről azt mondta, már az első is átverés volt. Az Orbán-kormány három éve alatt 17 százalékkal emelkedtek a rezsiköltségek, ezt ugyan csökkentették 10 százalékkal, ám a "Varga-csomag" ezt a hatást lenullázta, nyáron többel nőttek az emberek terhei annál, mint amennyit a rezsicsökkentés a...

Egymilliós büntetést fizet...

Az MTI a Monetáris Tanács múlt heti kamatdöntése kapcsán közzétett hamis adatot tartalmazó gyorshírével tiltott piacbefolyásolást valósított meg - állapította meg a PSZÁF, amely ezért a...

Nem indítja az MSZP...

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke még a hét elején tett együttműködési ajánlatot az MSZP-nek. A szocialisták elnöksége azonban több ponton is kifogásolja azt. Közben kiderült, hogy a...

Lázár hadjáratot indít az...

Lázár hadjáratot indít az offshore cégek ellen A korábbinál határozottabban lép fel az offshore cégekkel szemben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) - jelentette ki az...

Cáfolja a menesztéseket...

A miniszterelnök sajtófőnöke cáfolta az MTI-nek csütörtökön, hogy Orbán Viktor a Fidesz-KDNP visegrádi frakcióülésén értékelte volna a fideszes választókerületi elnökök munkáját. Havasi...

Majdnem a felével nő a...

Átlagosan több mint 40 százalékkal nő a legolcsóbb számlacsomagok havidíja a bankok szeptemberben kezdődő díjemelései miatt, amivel többségük a tranzakciós illeték augusztusi növekedésére...

Volt már melegebb nyarunk...

Az országos átlagban hozzávetőleg 1,5 Celsius-fokkal melegebb volt a megszokottnál, ezzel 1901 óta az idei a tizedik legmelegebb az idei nyár, amely kiemelkedően napfényes is volt -...

Az MSZP nem vette örömmel Gyurcsány ajánlatát

Az MSZP nem vette örömmel Gyurcsány ajánlatát Az MSZP elnöksége elvi okok miatt több pontját elfogadhatatlannak tartja annak a javaslatnak, amelyet a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció fogalmazott meg a két párt közötti együttműködésről. A szocialista párt elnöksége szerdai ülése után azt közölte az MTI-vel: a kilencpontos DK-javaslat három eleme az MSZP és az Együtt-PM közötti megállapodás újranyitását célozza, ezt pedig a szocialista párt - mivel jónak tartja az egyezséget - nem szeretné. Az MSZP közös kormányzásra irányuló politikai szövetséget kötött az Együtt-PM-mel, a DK viszont csak választási szövetséget...

A Fidesz szerint a "bukott" baloldal zaklatja a pedagógusokat

A Fidesz a gyermekek, a szülők és a pedagógusok nyugalma érdekében arra kéri "az egymással hatalmi harcot vívó bukott baloldalt, hogy hagyja nyugodtan dolgozni az iskolákat". A nagyobbik kormánypárt szerdán adta ki az erről szóló közleményét, azt követően, hogy a Demokratikus Koalíció politikusa, Arató Gergely azt mondta: már a tanév harmadik napjára kiderült, hogy a központosított állami iskolai rendszer a jelenlegi formájában működésképtelen. A Fidesz erre reagálva közölte: a Gyurcsány-Bajnai-szövetség megfeszülve verseng egymással, hogy ki tud nagyobbat mondani és...

Rezsicsökkentést támogató lakossági fórumokat tartanak

Rezsicsökkentést támogató lakossági fórumokat tartanak Több mint száz helyszínen szervez a rezsicsökkentést támogató lakossági fórumot az elkövetkező hetekben a Fidesz - közölte Nyitrai Zsolt, a kormánypárt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Elmondta, a fórumokra szóló meghívót az a 2,5 millió ember kapja meg, akik az elmúlt időszakban aláírták a rezsicsökkentést támogató aláírásgyűjtő ívet. A rendezvények miniszterek, államtitkárok, kormánypárti politikusok részvételével zajlanak majd. A Magyarország nem hagyja magát! Védjük meg a rezsicsökkentést! című leveleket - amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök...