A Jobbik még jobban megadóztatná a bankokat
2013. szeptember 04. szerda 12:45

A Jobbik újra kezdeményezni fogja az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését a lakosság mindennapi terheinek csökkentése érdekében, emellett pedig határozott fellépést vár a hatóságoktól a magyar bankok "alacsony adófizetési kötelezettsége" miatt - jelentette ki Z. Kárpát Dániel szerdai sajtótájékoztatóján.
A jobbikos politikus egy korábbi, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által készített statisztikára hivatkozva azt mondta, az elmúlt öt évben a magyar bankrendszer átlagosan mindössze 2,3 százalék adót fizetett meg a saját nyeresége után, miközben a magyar lakosságnak a jövedelme több mint felét kell rezsikiadásokra és banki törlesztésekre fordítania.
A Jobbik éppen ezért újra kezdeményezni fogja az alapvető élelmiszerek - hús, tej, zöldség, gyümölcs, tojás és más alapvető fogyasztási cikkek - esetében a lehető legalacsonyabb, akár öt százaléknál is kisebb áfa bevezetését. Az ellenzéki párt szerint ugyanis a rezsicsökkentéssel ellentétben ezzel a lépéssel valóban lehetne könnyíteni a lakosság terhein.
Emellett a Jobbik felszólítja a fogyasztóvédelmi hatóságokat és a pénzügyi felügyeletet, tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy "Magyarországon csak olyan pénzintézet maradhasson, amely a közteherviselésből ugyanúgy kiveszi a részét, mint bármelyik másik magyar vállalkozás" - mondta Z. Kárpát Dániel.
MTi - Fotó: Kovács Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...

