Megállapodott Bajnai és Mesterházy – nincs közös lista

Megállapodott Bajnai és Mesterházy – nincs közös lista Nem lesz közös miniszterelnök-jelöltje az MSZP-nek és az Együtt-PM-nek. A két szervezet közös egyéni jelöltekkel, de külön listán indul a választáson. Ezt Mesterházy Attila MSZP-elnök és Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője közösen jelentette be csütörtökön Budapesten, másfél órás tárgyalásuk után. A két politikus sikerként értékelte a megállapodást, és azt mondta, hogy létrejött a kormányváltó szövetség, ugyanis az egyénijelölt-állítás összehangolása és a két külön lista garantálja a lehető legtöbb ellenzéki szavazat begyűjtését. Bajnai Gordon elmondta: nem neveznek meg...

Fegyvert rántott a benzinkúton a nemzetbiztonsági szolgálat embere

A Budapesti Nyomozó Ügyészség fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomozást rendelt el a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat egyik dolgozója ellen - tájékoztatta az ügyészség csütörtökön az MTI-t. A közlemény szerint a szakszolgálat hivatásos állományába tartozó tagja szerdán 20 óra körül Budapesten, egy XIII. kerületi benzinkútnál tankolt, majd fizetés nélkül akart távozni. A kútkezelő a gépkocsihoz lépett, hogy feltartóztassa, ekkor azonban a gyanúsított dulakodni kezdett vele, majd a jobb első ülésről magához vette engedéllyel tartott lőfegyverét és...

Vojnits Tamás kormánybiztos lett a Takarékbank elnöke

A Takarékbank igazgatóságának elnöke Vojnits Tamás kormánybiztos, a társaság vezérigazgatója pedig Szabó Levente, korábbi vezérigazgató-helyettes lett - közölte a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (Takarékbank) szerdán este megtartott igazgatósági és felügyelő bizottsági ülésének résztvevői egyhangúlag választották meg a szövetkezeti hitelintézetek integrációja központi bankjának vezető tisztségviselőit.A Takarékbank megújult felügyelő bizottságának tagjai Lontai Dánielt, a...

Januártól tiltólistára...

Változhat a dohánytörvény, tiltólistára kerülhetnek azok a hipermarketek, amelyek eladótere meghaladja a 2500 négyzetmétert - írta pontosan meg nem nevezett kormányzati forrásra...

Új díjak bevezetésével...

Új díjak bevezetésével hárították át a tranzakciós illetéket A tranzakciós illeték jogtalan áthárítása miatt augusztus végéig több banknak összesen 300 millió forintot kellett...

Milliárdok jutnak a...

Az idén 2,5 milliárd, jövőre 3,5 milliárd forintos keretet biztosít a kormány a kommunista diktatúra idején tartós szabadságvesztésre ítéltek nyugdíj-kiegészítésére - mondta Rétvári Bence...

Hat forinttal drágul a...

Hat forinttal drágul a benzin, kettővel a gázolaj Emeli bruttó 6 forinttal a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. pénteken -...

A szocialisták kivizsgálnák...

Az MSZP szerint a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének azonnali vizsgálatot kell kezdeményeznie amiatt, hogy a napokban több bank is...

25-125 milliárdnyi EU-s...

A felfüggesztett uniós fejlesztési programokról szóló tárgyalások tétje az, hogy milyen mértékű szankciót alkalmaz az EU Magyarországgal szemben, a javasolt legmagasabb, 25 százalékos...

Tízezreket költenek a szülők: jól fogynak a hercegnős tolltartók

Tízezreket költenek a szülők: jól fogynak a hercegnős tolltartók Átlagosan tízezer forintot költenek a szülők iskolatáskára a JátékNet.hu friss adatai szerint, de egy induló tanszercsomag ennek több mint a duplájába kerül. Az internetes oldal az MTI-hez eljuttatott összegzésében azt írta, az iskolakezdéshez szükséges felszereléseket a vásárlók jellemzően egy helyről szerzik be, és a többség előrelátó, sokan már júniusban elkezdték a készülődést, bár akad, aki csak szeptember első hetében kap észbe. A magyar családok gyermekenként átlagosan 22 ezer forintot költenek az alapvető iskolaszerekre (füzetek, rajzfelszerelés, írószerek) online...

Okostelefonon kereshetjük meg kevésbé okos elveszett ebünket

Okostelefonon kereshetjük meg kevésbé okos elveszett ebünket Az eltűnt kutyák megtalálásában, az utcán talált kóbor ebek gazdájának mielőbbi értesítésében és új ebtulajdonosok és háziállataik egymásra találásában segít a Vigyél Haza Alapítvány és a Telenor által létrehozott új mobiltelefonos alkalmazás. A Vidékfejlesztési Minisztérium támogatását élvező, Vigyél haza! elnevezésű applikációt kedden sajtótájékoztatón mutatták be Budapesten. Óvári András, a Vigyél Haza Alapítvány alapítója, az applikáció ötletgazdája szerint az alkalmazás biztosítja azt, aminek a lehető legnagyobb szerepe lehet egy eltűnt házikedvenc megtalálásában: a...

A Jobbik véget vetne a Wiesenthal Központ működésének

A Jobbik szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára a náci háborús bűnösök után kutató Simon Wiesenthal központ működése, ezért a párt felszólítja a kormányt: tiltsa be annak működését, a nem magyar állampolgárságú alkalmazottait pedig utasítsa ki az országból. Szilágyi György országgyűlési képviselő erről keddi sajtótájékoztatóján beszélt azt követően, hogy a központ levelet küldött az Európai Labdarúgó Szövetséghez (UEFA) amiatt, hogy az MTK Budapest elleni augusztus 17-i bajnoki labdarúgó mérkőzésen FTC-szurkolók egy csoportja In memoriam Csatáry László...

A bankszövetség két...

A bankszövetség két javaslatot dolgozott ki a devizaadósok megmentésére, ezek a forintosítás, a kamattámogatás és az árfolyamgát típusú védelem kombinációján alapulnak. A szövetség elnöke...

Balázs Péter betámadta...

Balázs Péter betámadta Eszenyit – indul a harc a Vígszínházért Két pályázat érkezett a Vígszínház, és négy a Budapesti Operettszínház vezetésére a hétfői határidőig; az MTI értesülése...

34-en mondtak nemet az...

34-en mondtak nemet az átlagosan 34%-os béremelésre A pedagógus-életpálya rendszere és a béremelés már az idei tanévkezdéskor kiterjed majd a köznevelési intézményekben pedagógus...

Az UEFA-hoz fordul a...

Az Európai Labdarúgó Szövetséghez (UEFA) intézett levelet a náci háborús bűnösök után kutató Simon Wiesenthal Központ hétfőn amiatt, hogy az MTK Budapest elleni augusztus 17-i bajnoki...

Hétfőn lesz az első, 2014....

Hétfőn lesz az első, 2014. június 13-án pedig az utolsó tanítási nap Már egy hét sincs hátra a nyári szünetből, szeptember 2-án a köznevelési intézményekben megkezdődik a tanítás. Az idei...

A 85 éves Boross Péter...

A 85 éves Boross Péter szomorúan nézi Lesújtó a véleménye Boross Péternek a mai politikai kultúráról. Ahogy a Magyar Hírlapnak adott interjújában fogalmazott: a...

Rogán szerint kezdődik a béremelések időszaka

Rogán szerint kezdődik a béremelések időszaka A Fidesz frakcióvezetője szerint a pedagógusok béremeléséről szóló javaslat elfogadásával a parlament a béremelések időszakát kezdi meg. Rogán Antal hétfői sajtótájékoztatóján közölte, 2013-ban emelkednek a reálbérek, 2010 második negyedéve és 2013 hasonló időszaka között 13,1 százalékkal emelkedtek a nettó keresetek, a parlament pedig hozzákezdett az egészségügyi bérrendezéshez is. A frakcióvezető bejelentette, hogy a Fidesz képviselő támogatni fogják a kormány javaslatait. Hangsúlyozta: a Fidesz képviselőcsoportja külön üdvözli, hogy nem pusztán béremelésről van szó a...

Bajnai beadta a derekát az egyéni körzetek felosztására vonatkozóan

Bajnai beadta a derekát az egyéni körzetek felosztására vonatkozóan Egy óra alatt létre lehet hozni az ellenzéki szövetséget, ahhoz csak még egy óra tárgyalás és jóindulat kell - mondta hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján az Együtt-PM választási szövetséget vezető Bajnai Gordon, hozzátéve: ennek érdekében elfogadják Mesterházy Attilának, a szocialisták elnök-frakcióvezetőjének pénteken ismertetett, a 106 egyéni körzet felosztására vonatkozó javaslatát, és ezt minden további alkudozás nélkül tárgyalási alapnak tekintik. Bajnai Gordon úgy folytatta: ha a szövetség létrejött, a közös miniszterelnök-jelölt személyét úgy kell kiválasztani, hogy a...

Továbbra is lezárva tartja a TEK Orbán otthonának környékét

Egy hónappal meghosszabbította a lezárást a miniszterelnök otthonának környékén a Terrorelhárítási Központ (TEK) - olvasható a szervezet honlapján. "Az elrendelt intézkedés pontosan meghatározza a lezárható terület határait, így egyértelművé teszi, melyik az a terület, amely gyülekezési jog gyakorlására, vagy más nyilvános rendezvény megtartására rendelkezésre áll" - írták a TEK főigazgatója, Hajdu János által jegyzett dokumentumban. A Kútvölgyi út és Cinege út kereszteződésétől a Csipke út és Cinege út kereszteződéséig terjedő, eredetileg legfeljebb kétnapos, augusztus...