Egyre több fiatal jelentkezik tartalékos katonai szolgálatra

A fiatalok körében egyre népszerűbb az önkéntes tartalékos katonai szolgálat - mondta a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának vezetője az MTI-nek. Vanyur Tibor az interjúban arról is beszélt, hogy az önkéntes műveleti tartalékosok a Magyar Honvédség valamennyi feladatába bevonhatók. Igazi feladataikat különleges jogrend, például katasztrófahelyzet bevezetésekor látják el, de békeidőszakban is teljesíthetnek katonai szolgálatot. Vanyur Tibor közlése szerint az önkéntes műveleti tartalékosok körében a férfiaknál 47, a nőknél 44 év az átlagéletkor,...

Már nem tartozunk az IMF-nek, a jegybank visszafizette a hitelt

Már nem tartozunk az IMF-nek, a jegybank visszafizette a hitelt A Magyar Nemzeti Bank (MNB) augusztus 6-án teljes egészében visszafizette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé fennálló hitelét, így nincs további hiteltartozása az IMF felé - közölte a jegybank szerdán honlapján. A közlemény szerint a jegybank az IMF-től 2009-ben felvett hitel még fennálló részét, 632,25 millió SDR-t, mintegy 721 millió eurót (216 milliárd forint) fizetett vissza.  A hitelt 2009. június 25-én vette fel az MNB a devizatartalék növelése céljából 1264,5 millió SDR (mintegy 1443 millió euró) értékben. A hitel visszafizetése 2012 szeptemberében kezdődött el, és...

A szocialisták a románokra hivatkozva csökkentenék az áfát

A szocialisták a románokra hivatkozva csökkentenék az áfát Az MSZP tovább sürgeti az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentését. A szocialista párt szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a román kormány már elszánta magát erre. Török Zsolt elmondta, hogy Romániában szeptembertől 24-ről 9 százalékra csökkentik a kenyér forgalmi adóját. Ezt párhuzamba állította a szocialisták által több hónapja követelt áfacsökkentéssel, amely minden alapvető élelmiszerre - a fehér és félbarna kenyér mellett a zsemlére, a kiflire, a tejre, a tojásra, a sertés, a csirke- és a pulykahúsra, az édesvízi halakra, továbbá a...

Megrendezett közúti...

Megrendezett közúti balesetek miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség több mint száz ember ellen - közölte Szoboszlai-Szász Richárd, a fővárosi főügyész helyettese szerdán az MTI-vel. A...

A hőség miatt több vonalon...

Több vasútvonalon korlátozták a vonatok sebességét napközben a hőség miatt, ezért az érintett szakaszokon 15-25 perces késésekre kell számítani - tájékoztatta a Mávinform szerdán az...

Robbanás történt hajnalban...

Robbanás történt hajnalban Óbudán, két embert még keresnek Feltehetően gázrobbanás történt, majd tűz keletkezett a III. kerületben, a Pacsirtamező és Tímár utca sarkán lévő társasházban...

Korrupció-megelőzési...

Korrupció-megelőzési tréningeket indítanak hivatalnokok számára Korrupció-megelőzési és etikai tréningeket tartanak nyolcszáz közigazgatási vezető és 8500 kormánytisztviselő részére az...

Rendkívüli parlamenti ülés...

Rendkívüli parlamenti ülés lesz a tanárok béremeléséről A Fidesz frakcióvezetője rendkívüli országgyűlési ülés összehívását kezdeményezi augusztus 26-27-re a pedagógusok...

A magyarok szerint nincs...

A magyarok 93 százaléka úgy gondolja, hogy az országban nem létezik munkahelyi biztonság, ami még Chile, India és Törökország eredményénél is rosszabb - közölte a Randstad nemzetközi...

Romagyilkosságok: három vádlott tényleges életfogytiglant kapott

Romagyilkosságok: három vádlott tényleges életfogytiglant kapott Tényleges életfogytiglanra ítélte a romagyilkosságok ügyében Kiss Árpád elsőrendű, Kiss István másodrendű és Pető Zsolt harmadrendű vádlottat kedden első fokon a Budapest Környéki Törvényszék. Csontos István negyedrendű vádlott büntetése tizenhárom év fegyház. Az eljárás adatai szerint a Kiss testvérek és Pető 2008-2009-ben kilenc helyszínen intézett támadást lőfegyverekkel, gyújtópalackokkal romák otthonai ellen. A bűncselekmény-sorozatban hat ember, köztük egy gyerek meghalt, öten súlyosan megsebesültek. Az elkövetők 78 lövést adtak le, 11 Molotov-koktélt dobtak, és 55 ember...

Romagyilkosságok: ma hirdetnek elsőfokú ítéletet, mindenki tagad

Ma hirdetnek elsőfokú ítéletet a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő fegyveres, Molotov-koktélos támadások ügyében. A Budapest Környéki Törvényszéken folyó per legutóbbi, július 24-i tárgyalásán az utolsó szó jogán K. Árpád és testvére, István semmit sem kívánt előadni. A harmadrendű vádlott, P. Zsolt ártatlanságát hangoztatta, míg Cs. István negyedrendű vádlott édesanyja sajtónyilatkozatát idézve azt mondta: bűnös, de nem bűnöző. Az ügyben eljáró bírói tanács elnöke, Miszori László akkor azt közölte, hogy a vádlottak esetleges távolmaradása nem lesz akadálya a...

Tiffán szerint évente 8,5 milliárd forinthoz juthatnak a borászok

Tiffán szerint évente 8,5 milliárd forinthoz juthatnak a borászok A kormány az elmúlt három évben számos olyan intézkedést hozott, mely javítja a magyar borászatok helyzetét. Ősztől európai uniós forrásból évente 8,5 milliárd forint támogatáshoz juthatnak a borászok - mondta Tiffán Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, borász a balatonfüredi borheteken hétfőn. A Fidesz-kormány mindent megtett azért, hogy az ágazat helyezte javuljon, az új bortörvény megalkotásával csökkenjen a borászatokat a rendszerváltás óta sújtó, túlzott bürokrácia - mondta a képviselő sajtótájékoztatón. Az új szabályozásnak köszönhetően 2012-től a borászatok helyben...

Hatszázezer gyermeknek lesz...

Hatszázezer gyermeknek lesz ingyenes a tankönyvcsomag Hatszázezer gyermeknek nemhogy olcsóbb, hanem ingyenes a tankönyvcsomag - így reagált a Fidesz arra, hogy az MSZP szerint...

Harmadfokúra emelték a...

Csütörtök éjfélig harmadfokú hőségriadót rendelt el az országos tiszti főorvos - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint...

Kormányellenes...

Kormányellenes médiaszövetségen dolgozna a Sanoma-vezér? Választ vár a Fidesz a Sanoma Media Budapest Zrt. vezérigazgatójától, Szabó Györgytől arra, igaz-e, hogy pénzügyileg és...

Nincs még vége, tovább...

Nincs még vége, tovább fokozódik a kánikula A jövő héten fokozatosan tovább emelkednek a nappali csúcsértékek, csütörtökön már 40 fok is lehet. Várhatóan pénteken...

Bordélyházat számoltak fel...

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közös akció keretében csapott le egy bordélyházra Zamárdiban. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó...

Az Együtt-PM menesztené...

Az Együtt-PM menesztené Balog minisztert és Hoffmann Rózsát Balog Zoltán erőforrás-miniszter és Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár menesztésére szólította fel Orbán Viktor...

Megint nincs telitalálat, már több mint kétmilliárd a főnyeremény

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 31. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 30 (harminc) 31 (harmincegy) 39 (harminckilenc) 78 (hetvennyolc) 83 (nyolcvanhárom) Joker: 995972 5 találatos szelvény nem volt; a 4 találatos szelvényekre egyenként 6 513 545; a 3 találatosokra egyenként 35 255; míg a 2 találatosokra egyenként 1980 forintot fizetnek. A jövő heti várható főnyeremény 2112 millió forint.  

Nemsokára elkészül a pedagógusok kollektív szerződése

Nemsokára elkészül a pedagógusok kollektív szerződése Rövidesen elkészül a pedagógusok kollektív szerződése, amelyet a köznevelési törvény pedagógus-előmeneteli rendszer szabályait tartalmazó végrehajtási rendeletének kiadása után köthetnek meg - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért Felelős Államtitkársága szombaton az MTI-vel. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy levélben fordult az emberi erőforrások miniszteréhez az ágazati kollektív szerződés megkötésének elmaradása miatt. A PDSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy...

Az MSZP most az élelmiszerek drágulásával riogat

Az MSZP most az élelmiszerek drágulásával riogat Az élelmiszerek drágulására számít az MSZP az elektronikus útdíj bevezetése miatt. Józsa István szocialista frakcióvezető-helyettes szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: meglesz a böjtje annak, hogy az állam minden akadály és működési rendellenesség ellenére júliusban 14 milliárd forint elektronikus útdíjat szedett be. Leginkább az élelmiszerek fognak drágulni a szállítási költségek emelkedése miatt - vetítette előre, megjegyezve: azok a fuvarozók, akik nem növelik áraikat, tönkre mennek. Az MSZP-s politikus szerint az elektronikus útdíj bevezetésére csak a kormány...