Robbanás történt hajnalban Óbudán, két embert még keresnek
2013. augusztus 07. szerda 07:59

Feltehetően gázrobbanás történt, majd tűz keletkezett a III. kerületben, a Pacsirtamező és Tímár utca sarkán lévő társasházban szerda hajnalban, egy embert kórházba szállítottak, kettőt még keresnek. Az épület lakhatatlanná vált.
Ferenczi Norbert, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője az MTI-nek elmondta: egy többemeletes épület felső szintjén következett be a robbanás, az okát még nem ismerik. A fővárosi tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre, mentésre is szükség volt.
A robbanás következtében az épület harmadik szintje és a fölötte lévő tetőtér is leomlott. A házból 22 embert kellett kimenekíteni, egy sérültet kórházba szállítottak a mentők, egy csecsemőt pedig a helyszínen láttak el füstmérgezés gyanújával.
A lakásban, amelyben a robbanás történt, két ember lakott, róluk egyelőre nincs információ, a romok jelenleg omlásveszély miatt nem kutathatók.
A statikus veszélyessé nyilvánította az épületet, 35 embert ezért ki kellett telepíteni, elhelyezésükről gondoskodni kell. Puskás Péter, Óbuda-Békásmegyer alpolgármestere már a helyszínen van - mondta a hivatalvezető.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a rendőrség a helyszíni munkálatok biztosítása érdekében lezárta a Pacsirtamező utca Perc és Nagyszombat utca közötti szakaszát, ezért a környéken a reggeli órákban torlódásra kell számítani.
MTI – Fotó: Lakatos Péter/MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...

