Schmuck szerint az MSZP engedett a zsarolásnak
2013. szeptember 03. kedd 14:47

A Magyar Szociáldemokraták Pártja lehetőségeiről beszélt Schmuck Andor, a szervezet elnöke kedden a Kossuth Rádióban. Közölte: nem tudná azt mondani a jelenlegi formájában az ellenzékről, hogy esélyes a jövő évi győzelemre.
"Nem vagyok csalódott amiatt, hogy a Magyar Szociáldemokraták Pártja programjára egyik ellenzéki erőtől sem érkezett érdemi visszajelzés. Világos a helyzet, a 9 hónapja tartó 'párbeszéd a mandátumért' folyamatban a szociáldemokraták nem vettek részt, mivel képviselői helyek helyett a párt azt szerette volna, ha a 80 ezer szépkorú által kidolgozott 15 pont megvalósítására vállalt volna garanciát valamelyik ellenzéki erő. Az 1000 órás határidő letelt, megkeresés azonban nem érkezett" - fejtette ki Schmuck Andor kedden a 180 percben.
Leszögezte, hogy a szociáldemokraták érdek helyett értékalapú együttműködésre törekszenek, így nem helyekről, hanem a kidolgozott 15 pontról kívánnak egyeztetni majd az MSZP-vel, amely elnöke, Mesterházy Attila jelezte, kész az egyeztetésre. Az lenne a fontos, hogy olyan garancia szülessen, amely után egy „élhetőbb, kellemesebb, mosolygósabb Magyarország" jönne létre - fogalmazta meg Schmuck Andor.
Az MSZP és az Együtt-PM közötti megállapodásról úgy vélekedett: „a legkisebb közös többszörös alapján létrejött legnagyobb rossz" született. „Mesterházy Attila Horn Gyula-i magasságokba lépett azzal, hogy egy 6 százalékos párt zsarolási potenciáljának engedve átadta annak az egyéni indulói helyek 30 százalékát, csak azért, hogy a közös indulás meglegyen" - fogalmazott. Nagyon rossz ötlet, hogy nincs egységes miniszterelnök-jelölt - hangoztatta.
Műsorvezetői kérdésre, miszerint ebben a konstrukcióban esélyes-e az ellenzék a jövő évi győzelemre, úgy reagált: „Jelen pillanatban nem tudnám őszintén azt mondani, hogy igen." Hozzátette, hogy ha a tárgyalások megakadnak az MSZP-vel, akkor a szociáldemokraták önálló listát állítanak.
Forrás: Kossuth Rádió
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...

