Juhászék szerint embertelen, a szakemberek meg amondók, így veszélyes is a szociális temetkezés
A parlament döntése értelmében 2014. január elsejétől lép életbe a szociális temetkezésről szóló törvény. Ilyen esetben az állam biztosítja a koporsót vagy az urnát, gondoskodik a test elszállításáról, a hozzátartozóknak azonban mindezekért cserébe közre kell működniük az elhunyt temetésre való előkészítésében - mosdatásban, öltöztetésben, a sír kiásásában. A törvény sokaknál kiverte a biztosítékot, a szociáldemokraták egyenesen Ferenc pápa közbelépését kérték a szerintük „elfogadhatatlan, megvalósíthatatlan és embertelen" elképzelés eltörlése érdekében. Maruzs Erik, a...
A rendőrség beadta a derekát: elkezdhetik Bajnaiék az aláírásgyűjtést Pécsett
A pécsi rendőrkapitányság mégis engedélyezte a Berkecz Balázs által az Együtt-Korszakváltók Pártja (Bajnai Gordon pártja) nevében benyújtott kérelmet, így a szövetség egykulcsos adó elleni aláírásgyűjtési akcióját november 19-én, kedden 14 és 17 órakor tartják meg a Széchenyi tér Megyeháza előtti részén. Berkecz Balázs, az Együtt-PM szigetvári országgyűlési képviselőjelöltje munkatársunknak elmondta, pénteken újabb beadvánnyal fordult a pécsi rendőrkapitánysághoz akciójuk engedélyezése érdekében. - Talán a nagy sajtóvisszhang és az önkormányzat, a BIOKOM, valamint a rendőrség...Civil szolgáltató központokat hoznak létre Pécsett
Civil szolgáltató központokat hoznak létre Pécsett a Nevelők Háza Egyesület koordinálásában. A szervezet 2013. november 1-jétől PecsWork - közösségszövetek a városban címmel makroprojektet indít a Norvég Civil Alap Támogatásával. A projekt célja Pécs városában és vonzáskörzetében működő városrészi szolgáltató központok és a környezetükben tevékenykedő közösségi alapú kezdeményezések fejlesztése, és a fejlesztésbe vont szervezetek hálózati együttműködésének kialakítása annak érdekében, hogy az alulról jövő közösségi kezdeményezések képessé váljanak céljaik, érdekeik artikulálására...
MDF-székház az Apáca...
Az MDF egykori, Apáca utcai pécsi székházát jó ideje hajléktalanok lakják. A szomszédok elmondása szerint "már...
Nagyon szennyezett a levegő...
A szálló por (PM10) magas koncentrációja miatt a fővárosban és északkeleten városban egészségtelennek minősítette a levegőt az...
Filippínó gyerekeknek...
Adomány gyűjt a Fülöp-szigeteken bajba jutott gyerekek javára a Pannon Filharmonikusok együttese. A zenekar nemzetközi jó híre...
Esélyteremtés és...
"Ti hogyan csináljátok?" címmel szakmai műhelyt tartanak a Civil Közösségek Házának Tükör termében (Pécs, Szent István tér 17.) november 21-én, csütörtökön délután 3 és 5 óra...Akció közben érték tetten a...
Nem volt szerencséje annak a pécsi férfinak, aki a régi szénmosó épületéből próbált meg vasgerendát eltulajdonítani. A...
Tragédia Mohácson: meghalt...
Szombaton éjjel, röviddel tíz óra után egy családi ház egyik szobája gyulladt ki Mohácson a Dankó Pista utcában. A mohácsi és a véméndi tűzoltók helyszínre érkezésekor a szoba már teljes...Kóbor kutyák járják a külvárosi részeket - nem altatják el őket, vár rájuk az állatmenhely
Egyre több a kóbor kutya Pécs külvárosi részében. A Misina Állatmenhely vezetője, Farkas Tamás szerint az őszi időszakban jellemzően megugrik a gazdátlan ebek száma, a kiskertekből ugyanis ezekben a hónapokban „dobják ki" a jobb sorsra érdemes ebeket. Annak ellenére sem altatnak el kóbor kutyákat a városban, hogy a menhely túlzsúfolt. Gyakran tűnnek fel magányosan kóborló kutyák Pécsett, elsősorban a város külső részein, illetve a környező erdőkben, számuk a százas nagyságrendet is elérheti. - Az őszi időszakban megugrik a kóbor ebek száma - vágott bele Farkas Tamás, a...
Bajnokok Ligája: utazzon el Milánóba és nézze meg az egyik legjobb csoportmérkőzést!
Csomagajánlatunkban szerepelnek az alábbiak: - AC MILAN - AFC AJAX belépőjegy - Elhelyezés: 3*-os szállodában 1 éjszaka - Ellátás: Reggeli - Utazás: Egyénileg. További éjszakák foglalhatóak. Repülőjegy foglalható már 29 900Ft/főtől. Nyolc fős mikrobusz pécsi indulással, a szükséges létszám elérése esetén foglalható. AC Milan - AFC Ajax BL mérkőzés 2 NAP/1 ÉJ3*-os szálloda, 2 ágyas szoba, reggeli+BELÉPŐJEGY (12.11.-12.12.)a jegy a hosszú oldali szektorba szól (2.szint) 54.500 Ft. Az árak utazási költséget nem tartalmaznak. Az árak tájékoztató jellegűek a szabadhelyek...
Tizenötezer forint körül lesz a pécsi bálokon a belépő, de a ruha és a smink ezt jócskán megdobhatja
Messze van még vízkereszt, de elkezdődtek a báli szezon előkészületei és már javában folynak a gólyabálok. A Pécsi Tudományegyetemen az elsősöknek rendezett mulatságok nyitották a sort ősszel, majd télzáróként következnek a tradicionális ceremóniák. - Még nem fixáltuk le, hogy idén is itt rendezik-e meg a januári-februári bálokat, de természetesen az előzetes megbeszélések már zajlanak, bár kicsit korán van még az igazi báli szezonhoz. A jogász gólyabált viszont itt tartották november első hetében - tudtuk meg Ragoncsa Ferenctől, a Hotel...
Vihar a biliben, avagy...
Bajnai Gordon pártja, az Együtt-PM az elmaradt aláírásgyűjtés miatt a bírósághoz fordul, mivel mint ismert, hatásköri vita...
Továbbra is az NFÜ...
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) nyilvánosságra hozta az átláthatósági nyilatkozatot vissza nem küldő cégek listáját, az érintett 700-750 cég vagy szervezettel szemben megkezdik az...Horvát és magyar tűzoltók...
Horvát-magyar nemzetközi katasztrófavédelmi gyakorlatot tartottak pénteken és szombaton Pécsen. Az akcióban mintegy...
Udvardy püspök...
Jövő vasárnap, november 24-én, amely a katolikus hit szerint Krisztus király vasárnapja, Ferenc pápa hivatalosan lezárja a hit...
Elég koncertterem van...
Az utóbbi időben fesztivált fesztivál követett Pécsett, ennek ellenére a nem szabadtéri helyeket illetően vannak, akik szerint...
Drogot találtak egy pécsi...
Kábítószer birtoklásának gyanújával eljárást indított a rendőrség azzal összefüggésben, hogy a hét elején egy ügyvédi...
Nem csak a királynőknek jár a csillogás - lélegezzen fel az Anubissal!
A Pécsett, a Jókai tér 2. szám alatt működő Anubis szépségszalonban az általános kozmetikai kezeléseken kívül - mint a gyantázás, arc-, dekoltázs-, vállmasszázs, alakformáló testkezelés vagy alkalmi sminkelés -, exkluzív bőrkezeléseket is alkalmaznak. Többek között aranykezeléssel varázsolják üdébbé és fiatalosabbá az arcbőrt - akár tíz évet is letagadhatnak ezáltal a középkorú hölgyek. Kapecskáné Hadi Ágnes kozmetikus mester, a szalon vezetője három éve kezdett Anubis termékekkel foglalkozni. A márka hazája Spanyolország, a szépségipar aktuális fellegvára. A Magyarországon...
Átadták a felújított Pepitát, civil szolgáltatóházként várja vendégeit
Pénteken átadták a Balokányban a felújított Pepita épületét, amely civil szolgáltatóházként funkcionál a jövőben. Nem csak a Balokányliget újult meg, hanem az egykori, igen népszerű Pepita épülete is. A hajdani diszkóból közösségi központot alakított ki a város - erre mintegy 40 millió forint pályázati pénzt nyertek. A két szintes, tetőteraszos épületben több tucatnyi érdekes és hasznos programmal, tanácsadással és szabadidős lehetőségekkel várják mostantól a pécsieket. Kívül-belül teljesen átalakult és megújult a Pepita a Balokányligetben. Az évekig elhanyagolt, romos és...
Vivat Bacchus és Country Táncház Pécsett
November 15-én, pénteken este 7 órakor a Vivat Bacchus népszerűsíti a kulturált borfogyasztást és az igényes muzsikát a Kodály Központban. Ezzel egy időben a vadnyugat beköltözik a Zsolnay Negyedbe, Country Táncház kezdődik szintén péntek este 7 órakor. Pécs, de talán az ország legnépszerűbb bordalnok-brigádja, a Vivat Bacchus ismét hazai pályán lép fel. Ezúttal Dallam Cuvée névre keresztelt, borban gazdag új albumukat adják elő a nagyérdeműre november 15-én a Kodály Központban. A formáció népi folklórból merítő saját szerzeményeiben helyet kap a jazz, a blues, illetve a rock...
« Előző
31878 | 31899 | 31920 | 31941 | 31962 | 31983 | 32004 | 32025 | 32046 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ismét szárnyra kaptak a Pécsi Sasok
- Tovább melegszik az idő, 32 fok is...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Balog Zoltán: nem volt kormányzati...
- Új erdészeti víztározót hoznak létre...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Idén tovább gyarapodhat a gólyák...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Különleges rekordkísérletre...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett...

