Munkahelyeket hozhat Pécsnek az új hulladékgyűjtési és lomtalanítási rendszer
Pécs lehet az egyik központja az új hulladékgyűjtési rendszernek - mondta a Pécsi Újságnak a Magyar Értékes Hulladék Kezelők Közhasznú Egyesületének (MÉHKE) elnöke. Garanadra Gyula elmondása szerint a szervezet nevéhez köthető tervek úgynevezett lomtalanítási, illetve hulladékkezelő központokról szólnak, ahol aztán a flakontól kezdve egészen a bútorokig szinte mindent fogadnak, majd feldolgoznak. Több száz új pécsi munkahely a láthatáron? Hamarosan átalakulhat a hulladékkezelési és -hasznosítási rendszer Magyarországon, az Európai Unió elvárásai ugyanis arról szólnak, a szelektív...
Udvardy püspök tart tárlatvezetést a pécsi Mindszenty-kiállításon
Dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök szubjektív tárlatvezetést tart a Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztályán látható Mindszenty-kiállításon. A vallási vezető december 6-án, pénteken 15 órakor kalauzolja az érdeklődőket az ingyenes programon.Norvég segítség jöhet az Ős-Dráva program számára
Partnerséget ajánlott a dél-baranyai Ormánság felzárkóztatásáért indított Ős-Dráva program megvalósításához Tove Skarstein, a Norvég Királyság budapesti nagykövete Tiffán Zsoltnak, a projekt összehangolásáért felelős kormánybiztosnak kettejük pénteki pécsi találkozóján. Brassói Attila, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöki tisztét is ellátó fideszes parlamenti képviselő, Tiffán Zsolt sajtófőnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a felek az Ős-Dráva programra is vonatkozóan áttekintették a Norvég Alapból támogatható fejlesztéseket és a további együttműködési...
Megyei népdaléneklési...
Egy nemzet dalaiban (is) él. Az Agócsy László Zeneiskola Alapítvány által szervezett megyei népdaléneklési versenyt a megyében működő állami, egyházi és alapítványi iskolák számára...Előre-Látó képzési börze és...
A Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja - folytatva a korábbi évek hagyományait - az idei esztendőben is nagy...
Gyűjtés indult a felborult...
Hétfőn a havas idő és a rossz útviszonyok miatt felborult egy iskolabusz a Pécs és Abaliget közötti szerpentinen. A balesetet...
1,5 milliárdos kormányzati...
Összesen 30 milliárd 466 millió forintot kap 1875 önkormányzat a működőképessége megőrzésére - jelentette be Tállai András, a...
"Felszólítjuk az MSZP pécsi...
Közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz a Fidesz pécsi szervezete, amelyben Decsi István alelnök lemondásra szólítja fel...
Ifjúsági kontaktpont nyílik...
Az Új Nemzedék Plusz projekt intézményfejlesztési részeként az ifjúsági kezdeményezéseket összefogó, megyei szinten szerveződő...
Együttműködik a Pannon Filharmonikusok és a PMFC
Együttműködési megállapodást írt alá a Pannon Filharmonikusok zenekara és a PMFC-Matias labdarúgócsapata csütörtökön a Kodály Központban. Az együttműködés keretében a zenekar segítséget nyújt a futballcsapatnak a nők elleni erőszakkal szemben szót emelő, figyelemfelhívó kampányában. A 2013/2014-es évadtól esélyegyenlőségi referenst foglalkoztat a Pannon Filharmonikusok annak érdekében, hogy komolyzenei koncertjeivel a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat is elérje. Emellett a zenekar többrétű együttműködésbe kezdett Pécs futballcsapatával, a PMFC-Matiasszal, melynek keretében...
A meséről szól a Zsolnay Szalon decemberi estje
December 2-án, hétfőn 19 órakor folytatódik a Zsolnay Szalon rendhagyó beszélgetés-sorozata. Veiszer Alinda riporter-újságíró ezúttal a meséről beszélget vendégeivel: Bagossy László Jászai-díjas rendezővel, dr. Boldizsár Ildikó mesekutató-íróval, valamint Pogány Judit Kossuth- és Jászai-díjas színművésszel, az utóbbi évek egyik legnépszerűbb magyar rajzfilm-sorozatának, a Bogyó és Babóca című alkotás mesélőjével.Jótékonysági akcióval egybekötött nyílt napot rendeztek a megyei kormányhivatalban
Hivatalok Napja mottóval rendeztek a kormányhivatalokban nyílt napot, amelynek célja, hogy az állampolgárok jobban megismerjék a szervezet tevékenységét. A Baranya Megyei Kormányhivatal egész napos programsorozattal várta a polgárokat Pécsett és a megye járási hivatalaiban. A megyei kormányhivatal József Attila úti központjában csütörtökön délelőtt nagy volt a tumultus, miután középiskolások és fiatal egyetemisták szállták meg az épületet, hogy részt vegyenek a szervezet által meghirdetett nyílt nap keretében tartandó ifjúsági fórumon. Ám az azt megelőző sajtótájékoztatóján dr....
Húszmilliós, száz éve...
Az "évtized iparművészeti szenzációjaként" szerepel a Virág Judit Galéria téli árverésén az 1906-os milánói világkiállítás egyik sztárdarabja, egy egyméteres Zsolnay-váza, amely...Nem mostanában lesz újra...
Egy kormányhatározat szerint Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszternek november végéig kell összeállítania a...
A norvégokat sem hagyná ki...
Hivatalában fogadja pénteken Tove Stkarsten asszonyt, a Norvég Királyság budapesti nagykövetét Tiffán Zsolt, a megyei közgyűlés elnöke, kormánybiztos. A találkozón, mint a fideszes...Egyiptom már 120 ezer...
Kairói és luxori városnézéssel kombinált egyiptomi üdülőprogramok (Hurghada, Sharm el Sheikh, El Gouna, Makadi Bay, Soma...
Nyílt napot és lakossági...
Nyílt napot rendeznek november 28-án, melynek keretében a kormányhivatal munkája iránt érdeklődő állampolgárok átfogóan...
Egy év próbára bocsátotta a...
Jogerősen bűnösnek mondta ki és egy év próbára bocsátotta Nyőgéri Lajost (képünkön), az MSZP pécsi szervezetének elnökét a...
Újabb félmilliós nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség
Nettó 500 000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője. A rendelkezésre álló adatok szerint 2013. november 21-én 19 óra 40 perc körüli időben egy Görcsönydobokán található családi házba három ismeretlen személy bement, az ott tartózkodó két nőt megkötözték és értékeik átadására kényszerítették őket. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya 02000/132/2013.bü számon rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettesek ellen. Aki a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik,...Lefűrészelték és elvitték a fényjelző lámpáját
Szemtanúkat keres a Pécsi Rendőrkapitányság. A Közlekedésrendészeti Osztálya nyomozást folytat közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy ismeretlen személy 2013. november 6-án 15 óra 55 perc körüli időben az 5826-os számú úton (Csemeteátjáró út) 2+042 és a 3+740 kilométerszelvények között az ott folyó munkálatok miatt részlegesen lezárt munkaterületről, annak mindkét végére kihelyezett ideiglenes forgalomirányító fényjelző készülékek lámpa részét lefűrészelte és...Nagy Feró is rakott ajándékot zoknijába a Dóri Ház számára
Napjainkban egyre több országban népszerűek a kandallóra függesztett díszes, karácsonyi zoknik, amelyekbe az ünnepek beköszöntével sorra kerülnek bele az ajándékok. E hagyomány követve indította el online árverését a Szemem Fénye Alapítvány „Karácsonyi Zokni" elnevezéssel, amely során híres magyar közéleti személyek és sportolók személyes tárgyai kerülnek kalapács alá. A szervezet felhívására elküldte ajándékát mások mellett az Alma Együttes, Frei Tamás, Nagy Bandó András, Nagy Feró és a Beatrice, az Ossian Zenekar, a magyar férfi vízilabda-válogatott, valamint - a...
« Előző
31794 | 31815 | 31836 | 31857 | 31878 | 31899 | 31920 | 31941 | 31962 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ismét szárnyra kaptak a Pécsi Sasok
- Balog Zoltán: nem volt kormányzati...
- Tovább melegszik az idő, 32 fok is...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Új erdészeti víztározót hoznak létre...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett...
- Idén tovább gyarapodhat a gólyák...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Különleges rekordkísérletre...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

