Pécsi Arcok - Bachman Zoltánt Prima Primissima-díjra jelölték idén

2013. október 12. szombat 13:31

Bachman Zoltán egyetemi tanár, Kossuth és Ybl díjas pécsi építész az új generációnak szeretné átadni mindazt a tudást és tapasztalatot, ami segítette pályafutása során. A nemrég a "Magyar építészet és építőművészet kategóriában" Prima Primissima-díjra jelölt alkotó több mint négy évtizede tanárként igyekszik a fiatalság fejébe plántálni építészetének lényegét és segíteni, hogy tanítványai kiteljesedhessenek a kezei alatt. Ő tervezte többek között a Pécsi Ókeresztény Temető Együttes világörökségi címet elnyert bemutatást, a pécsi Dóm Múzeumot, a pécsi Expo Centert, a Sience Building-et és még sorolhatnánk. Szinte mindent fiával, illetve tanítványaival együtt tervezett.

- A családban Ön az első építész. Gyermekkorában már tudta, hogy ez lesz a hivatása?

- A komlói évek során már érdeklődni kezdtem a festészet iránt, de édesanyám nem engedte, hogy festő legyek, ezért döntöttem az építészet mellett. Ma már örülök, hogy így alakult, hiszen a festői vízióimat fel tudom használni a munkám során, ettől lesz egyedi, amit csinálok.

- A budapesti műszaki egyetemre járt, miért költözött vissza Pécsre?

- Édesapám gazdasági igazgató volt a Mecseki Szénbányáknál, ahol nekem is rögtön lehetőség adódott a diploma megszerezése után. Friss házasok voltunk a feleségemmel, jól jött a szolgálati lakás.

- Fő kutatási területei a műemlékvédelem, középület tervezés, építészet- és képzőművészet, építészettörténet. Van-e kedvenc témája ezek közül?

- Nincs kedvencem, ahogy az általam tervezett épületek között sincs, hiszen mindegyik a kedvencem volt a maga idejében. A szocializmusban sok mindent lehetett építeni, viszont az egyházi műemlékek nem tartoztak ebbe a kategóriába. A szerencsének köszönhető, hogy megtervezhettem az Ókeresztény Temető Együttest és a szamoskéri református templomot.

- Az 1970-es szatmári árvíz idején ön a helyreállítási munkálatokban vett részt, felesége pedig terhes volt első gyermekükkel, Bálinttal - hogyan tudott helyt állni mindkét fronton?

- Bevallom őszintén, hogy sehogy. A feleségem rendkívül erős asszony, otthon ő tartotta a frontot, amíg én az árvízkárosultakon igyekeztem segíteni. Ennek az időszaknak köszönhetem, hogy megtörtént velem minden építész álma, templomot tervezhettem Szamoskéren.

- Ha ennyire meg volt elégedve a munkájával, hogy jött a váltás, miért állt tanárnak?

Névjegy

1945. április 21-én született Nagyváradon. Édesapja hadifogságban volt, amikor hazatért, Magyarországra költöztek, ekkor Bachman Zoltán négyéves volt. Komlóra járt iskolába, majd a Pécsi Művészeti Gimnáziumba , onnan pedig egyenes út vezetett Budapestre, a Műszaki Egyetemre.
Édesanyja szentképeket rajzolt, festett, ebből tartották fenn magukat a családfő távollétének idején. Testvére, Gábor szintén építész és elismert festőművész.
Kézügyességüket édesanyjuktól örökölték a fiúk, aki Zoltán elmondása szerint egy nagyon kemény és szigorú asszony volt. Gyermekei szintén az építész pályát választották, unokái rajzai alapján elmondható, a legkisebbek is örökölték a tehetséget.

- Sosem gondoltam volna, hogy belőlem az lesz, azt meg pláne nem, hogy ennyi éven át folytatom majd ezt a tevékenységet. Nem igazán szerettem iskolába járni, ezért vonakodva fogadtam el a lehetőséget, aztán hamarosan nagyon megtetszett.

- Bár a színház és az építészet is művészet, az átlagember számára a kettő mégis távol áll egymástól. Hogyan került kapcsolatba a színházzal?

- Mindig is vonzott a képzőművészet és az irodalom, a színházban az a nagyszerű, hogy sokféle tudású, tehetségű művész közösen alkot. A Tettye szabadtéri színpad díszletének tervezésekor teljesen elengedhettem a fantáziám. A Csárdáskirálynő előadásához vízzel töltöttük fel a zenekari árkot és a nézők azt várták, mikor esik bele valaki, az előadás végén aztán mindenki beleugrott. Huszonöt darab díszletét terveztük, fantasztikus csapatjáték volt, igazi kötöttség nélküli szellemi kirándulás, imádtam.

- Mi volt a legnagyobb fordulópont az életében?

- Több változás mellett a legnagyobb fordulatot egy súlyos betegség, a rák hozta az életemben. Mélypontra kerültem, amiből a családom, a tanítványaim és a festészet segített talpra állni. Miután felfogtam, mi történik velem, jöttek a kórházi kezelések, legyengült a szervezetem, ecsetet ragadtam és „kifestettem" magamból ami fájt. Próbáltam végig humorral feldolgozni a betegségem. Persze nagyon nehéz időszak volt, de szerencsére már évek óta tünetmentes vagyok. Azóta változtattam az életmódomon, még jobban megbecsülöm az értékeket, amik körülvesznek, próbálok minél többet lenni a családommal és kiélvezni minden egyes percet.

- Negyvenhárom éve dolgozik a felsőoktatásban, tizenegy Junior Prima díjas hallgatója volt eddig. Mi a siker titka?

- Próbálom azt keresni a diákokban, mi az, amiben jók és nem a hiányosságokat hangsúlyozom. Az alapszemléletem, hogy mindig magadnál jobbat hozz ki másokból. A jelenlegi tanítványaim jobbak, mint amilyen én voltam, ez a siker. Nagyon büszke vagyok rájuk.