Józsa Richárd kapta a Pécsi Nemzeti Színház Szendrő-díját
2013. szeptember 30. hétfő 14:05

Józsa Richárd, a fiatal színész nyerte idén a Pécsi Nemzeti Színház Szendrő-díját. Az elismerést azok a színművészek kaphatják meg, aki legalább három éve tagjai a társulatnak.
A díjat minden évadban az első nagyszínpadi bemutatón adják át.
A szabályzat szerint a színművészek titkos szavazással döntik el, szerintük mely kollégájuk nyújtotta a legkiemelkedőbb teljesítményt az elmúlt évad során. A jelöltekre azok a művészek szavazhatnak, akik legalább egy éve tagjai a színháznak, és azok a színészek nyerhetik el, aki legalább három éve a társulat tagjai.
A díj átadására szeptember 27-én, pénteken a Mágnás Miska bemutatója után került sor. Az elismerést a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója, Rázga Miklós adta át ünnepélyes keretek között a társulat és a premier bérletesek számára adott fogadáson a színház Nézőtéri Szalonjában.
Józsa Richárd több közkedvelt előadásban is szerepel, mint például az Indul a bakterház, A dzsungel könyve és az Óz, a nagy varázsló.
Képünkön Józsa Richárd (balra) és Rázga Miklós (jobbra) látható.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elkelt az egykori pécsbányai kórház
- Elkészült az új menetrend, így...
- Tőle biztosan kosarat kapunk Pécsett,...
- Javul az idő, szerdán már ismét...
- Vádat emeltek egy titkos kertészetet...
- Orbán Viktor Zelenszkijnek: ha nincs...
- Drogkereskedelem miatt emeltek vádat...
- A Mohácsi-szigeten már nyílik ez a...
- Három újonc is szerepel Marco Rossi...
- Rémisztő eredménnyel zárult az...

