Még nem tudni, miért pusztulnak a halak az ormánsági patakban
2013. szeptember 30. hétfő 12:33
Haladéktalan tájékoztatást kért az Ormánság területén átfolyó Fekete-víz Drávához közeli szakaszán történt aggasztó méretű halpusztulás miatt Tiffán Zsolt, az Ős-Dráva Program összehangolásáért felelős kormánybiztos, fideszes országgyűlési képviselő.
Több pécsi hírportál adta hírül hétfőn reggel, hogy tömeges halpusztulásra figyeltek fel a Fekete-víz Drávához közeli szakaszán Baranyában.
Az értesülések szerint egy horgász néhány száz méter megtétele alatt két tucat élettelen csukát emelt ki a vízből és további nagyon sok haltetemet, illetve láthatóan az életéért küzdő, pipáló süllőt, harcsát, sügért látott. A pusztulás a múlt héten kedden kezdődött. Szürkés, zöldes, habos volt a víz és a halak megfulladtak, nem jutottak elegendő oxigénhez - jelentették a hírportálok.
Tiffán Zsolt hétfői közleménye szerint a politikus tájékoztatást kért a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatójától, a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatójától, valamint a Dél-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatójától a kialakult helyzetről, annak okairól és a lehetséges megoldásokról.
Úgy fogalmazott: "az Ormánság fellendítésének munkája forog veszélyben akkor, amikor valaki vagy valakik károkozó tevékenysége veszélyezteti az Ormánság természeti értékeit és élővilágát, ezért a leghatározottabban fellépek ennek védelmében".
Az MTI az ügyben kereste a Dél-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséget; a szervezet későbbre ígért tájékoztatást.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több tanítványát is szexuálisan...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Jégeső, zivatar miatt adtak ki...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Meghosszabbították a határidőt a HPV...
- Indul a férfitalálkozók ötödik...
- A Pécsi Püspökség is programokkal...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Ülésezett a kormány, hamarosan jönnek...