Megalakult a POSZT szakmai tanácsadó testülete
Megalakult a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) szakmai tanácsadó testülete, amelynek Hegedűs D. Géza színművész lett az elnöke - közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég kedden az MTI-vel. A közlés szerint a testület hétfőn tartotta alakuló ülését és feladata a POSZT versenyprogramjával kapcsolatos művészeti és szakmai kérdések megvitatása, valamint a POSZF Nonprofit Kft. ügyvezetőjének, művészeti igazgatójának és programigazgatójának szakmai támogatása. A testület iránymutatásával segíti az ügyvezetői döntések meghozatalát, szakmai és nyilvános kommunikációját,...
A Mártírok útjára költözik a családtámogatási osztály
Március végén a Baranya Megyei Kormányhivatal Családtámogatási Osztálya a Magyar Államkincstár pécsi, Szigeti úti épületéből a Mártírok útja 12. szám alatt található kormányhivatali ingatlanba költözik. Ennek megfelelően április 1-jétől már az új helyszínen intézhetik családtámogatási ügyeiket a Baranyában élők.A költözés után a Családtámogatási Osztály a Nyugdíj-megállapítási és Adategyeztetési Osztállyal közös ügyféltérben várja az ügyfeleket. Ennek megfelelően a Kormányhivatal a két szervezeti egység ügyfélfogadási rendjét is összehangolta, így március 31-e után a...
Kétmilliárdos internetfejlesztés Somogyban és Baranyában
Nagy sávszélességű szolgáltatások váltak elérhetővé 68 településen annak az optikai hálózatnak köszönhetően, amelynek kiépítése a közelmúltban fejeződött be Kaposvár, Barcs és Szigetvár körzetében. A beruházást megvalósító Optanet Kft. az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a mintegy 2,4 milliárd forintos, 70 százalékban európai uniós támogatást élvező fejlesztés részeként 356 kilométer hosszú hálózatot és településenként aggregációs pontokat alakítottak ki környezetkímélő eljárással, a földfelszín minimális megbontásával. A Digitális Nemzeti Fejlesztési Programhoz...
Víz és munka, avagy mi a...
Március 22-én ünnepeljük a víz világnapját. Az idei nemzetközi akciónap a víz és a munka szoros összefüggését hangsúlyozva...
Összetörte, majd eladta...
Sikkasztás miatt emelhetnek vádat egy férfivel szemben, aki a gyanú szerint Pécsett karambolozott, majd értékesítette a bank...
Életfogytiglanra is...
A Baranya Megyei Főügyészség emberölés kísérlete miatt emelt vádat egy kisszentmártoni férfival szemben, aki volt élettársának...
Április elejétől már...
A rendőrség közlése szerint véget ért a tesztüzem, április ötödikétől már élesben működtetik az új, fix telepítésű...
Elhunyt a PK Zrt. volt...
Lapértesülések szerint a hétvégén hosszas betegség után elhunyt Keczer László, a Pécsi Közlekedési Zrt. korábbi vezérigazgatója. Keczer László haláláról több hírforrás is beszámolt....Komlón nagyon működött a...
Tizenegy komlói általános iskolás került hétfőn kórházba klórgáz-mérgezés tüneteivel - közölte Király Istvánné, a Klebelsberg...
Traffipax kedden Pécsett és környékén
Kedden reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:06.00-07.00: Ócsárd, Dózsa György utca07.15-08.15: Görcsöny, Petőfi S. utca08.30-09.30: Pellérd, Dózsa György út 09.45-10.45: 6-os főút pellérdi elágazó11.00-12.00: 6-os főút 204 km szelvény13.30-14.30: Keszü, Petőfi utca14.45-15.45: 58-as főút Pécs - Pogány közötti szakasza16.00-17.00: Pogány, Pécsi út 17.15-18.15: Pécs, II. János Pál út18.30-19.30. Pécs, Siklósi út19.45-21.00: Pécs, Nagyárpádi út
Ilyen lesz Pécs időjárása a pogányi meteorológusok szerint
A pogányi meteorológusok által készített előrejelzés szerint a hét közepéig biztosan marad a borult idő, a nappali hőmérséklet 10 fok körül várható.Kedden eleinte többnyire erősen, majd változóan felhős idő várható. Eső valószínű. Az északi szél helyenként megélénkül. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 1, 5 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 fok körül alakul.Szerdán túlnyomóan borult lesz az ég, esőre is van esély. Az északi szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 fok körül alakul.
Püspöki lelkigyakorlatokat szerveznek végzősöknek
Végzős középiskolás fiataloknak szervez lelkigyakorlatot a Pécsi Egyházmegye Máriagyűdön. Az egyházmegyéhez tartozó gimnáziumoknak egy-egy hétvége jut, a kétnapos lelkigyakorlatokat Udvardy György megyéspüspök vezeti. A pécsi Szent Mór Katolikus Gimnázium diákjai elsőként, a húsvét előtti hétvégén érkeztek a zarándokházba.A Pécsi Egyházmegyéhez tartozó középiskolák végzős diákjainak két-kétnapos lelkigyakorlatokat szerveznek Máriagyűdön, ahol Udvardy György megyéspüspökkel találkozhatnak kötetlen keretek között. Március 18-án és 19-én a pécsi Szent Mór Katolikus Gimnázium tanulói...
Virágvasárnapi ünnepi...
Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét. Jézus ezen a napon vonult be Jeruzsálembe a kereszthalála előtti vasárnapon. Pécsett az...
A Liszt-féle Faust legenda...
Kircsi László Hallgassunk együtt! című előadása nem csak zenészeknek szól.A Faust-legenda több zeneszerzőt megihletett....
Kilőtt szovjet T34-es tank...
Pályázatot ad be a város egy T34-es tank beszerzésére, amit a Mecsek Kapunál állítanak majd fel, döntött legutóbbi ülésén a...
Felemelik a hangjukat: a...
Kutyások és kutyátlanok közösen vonulnak fel a pécsi belvárosban április 2-án, szombaton. A céljuk, hogy felhívják a figyelmet...
A katasztrófavédelemnél is...
A katasztrófavédelem megyei szinten több fogadóintézménnyel is várja azokat a diákokat, akik az érettségihez szükséges...
Pécsett tart előadást a...
Pécsett tart előadást kedden a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programja által szervezett Szülők Akadémiája...
Bankkártyát lopott falubelije zsebéből egy fiú
Bement egy házba egy fiú Kisvaszaron, majd lenyúlta a bankkártyát. A rendőrség tájékoztatása szerint egy kisvaszari lakossal szemben indult büntetőeljárás a Komlói Rendőrkapitányságon, aki vasárnap bement egy falubelije házába, majd a sértett kabátjából ellopta a bankkártyáját.A feltételezett elkövetőt a beszerzett adatok alapján a rendőrök azonosították, majd előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki. A fiatalkorú fiú beismerte a lopást.
Itt adhatunk vért Pécsett és a megyében a héten
A véradókat ezen a héten minden véradási helyszínen megajándékozzák egy csoki tojással, valamint a Mórahalmi Szent Erzsébet Gyógyfürdőbe szóló belépőjeggyel. Intézeti véradások helyszínei és időpontjai:Pécsi Regionális Vérellátó Központ - 7624 Pécs, Pacsirta u. 3.(A véradók ingyenesen parkolhatnak az intézmény udvarában.)Kedd, szerda, péntek: 8.00 - 15.00 óráigHétfő,csütörtök : 8.00 - 17.00 óráigKomlói Vérellátó - 7300 Majális tér 1.Hétfő, csütörtök: 7.00 - 11.30 óráig Péntek: 7.00 - 11.00 óráig Mohácsi Vérellátó - 7700 Véradó utca 4.Hétfő, szerda, csütörtök: 8.00 - 12.00...
Bábszínházi világnapot tartanak hétfőn a Bóbitában: a legkisebbeket is várják
A Bóbita Bábszínház kapujában bábok köszöntik hétfőn reggeltől estig az arra járókat és invitálnak minden érdeklődőt birodalmukba.Március 21-én immár harmadik alkalommal ünneplik a magyar nyelvű bábosok a Bábszínházi Világnapot: határokon innen és túl minden magyar nyelven játszó bábszínház és társulat meglepni készül a közönséget ezen a napon.A Bóbita Bábszínház kapujában bábok köszöntik március 21-én reggeltől estig az arra járókat és invitálnak minden érdeklődőt birodalmukba.A Babától a bábi-ig -gondolat jegyében az épp csak pár hónapos babáktól az unokáikkal bábszínházba...
« Előző
24003 | 24024 | 24045 | 24066 | 24087 | 24108 | 24129 | 24150 | 24171 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két baranyai tóba is érkezett...
- Népviseletben járultak elsőáldozáshoz...
- Gólyaszámlálásra várják az...
- Mire is emlékezünk pünkösd ünnepén, a...
- Új erdészeti víztározót hoznak létre...
- Új versenytársat kaptak a pécsi...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Továbbra is zárva az M6-os Pécs felé...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

