Püspöki lelkigyakorlatokat szerveznek végzősöknek
2016. március 21. hétfő 17:06

Végzős középiskolás fiataloknak szervez lelkigyakorlatot a Pécsi Egyházmegye Máriagyűdön. Az egyházmegyéhez tartozó gimnáziumoknak egy-egy hétvége jut, a kétnapos lelkigyakorlatokat Udvardy György megyéspüspök vezeti. A pécsi Szent Mór Katolikus Gimnázium diákjai elsőként, a húsvét előtti hétvégén érkeztek a zarándokházba.
A Pécsi Egyházmegyéhez tartozó középiskolák végzős diákjainak két-kétnapos lelkigyakorlatokat szerveznek Máriagyűdön, ahol Udvardy György megyéspüspökkel találkozhatnak kötetlen keretek között. Március 18-án és 19-én a pécsi Szent Mór Katolikus Gimnázium tanulói érkeztek a zarándokhelyre, ahol az érettségi előtt kaphattak lelki útravalót. Az elmélkedéseken és játékos foglalkozásokon elsősorban arra keresték a választ, hogyan tekintenek önmagukra és az előttük álló kihívásokra.
Udvardy György pécsi megyéspüspök elmondta: „Szeretnénk a végzősöknek olyan élményt adni az egyházzal kapcsolatban, amely otthonosságot, biztonságot jelent. Máriagyűd egyházmegyénk lelki központja, ezért választottuk helyszínként. Bárhová is viszi majd az élet a most végzős középiskolásainkat - tanulás, házasság, hivatás, stb. okán -, szeretném, ha mindig lenne egy biztos pont, egy meghatározó emlék az életükben, amelyhez vissza tudnak nyúlni, s ahonnan erőt tudnak meríteni."
Az együttlét a pedagógusok szerint is fontos, hiszen ez az utolsó alkalmak egyike, hogy a kötelék, amely a fiatalokat egymáshoz és az egyházi közösséghez fűzi, még jobban megerősödjön.
Helstáb Ákos osztályfőnök hozzátette: „A diákok most első alkalommal találkoznak így, ebben a formában a megyéspüspökkel. Szeretnénk, ha végzőseink megmaradnának az egyház kötelékei között, a 12 évnyi nevelés után is. Ez a találkozás ebben nyújt segítséget: közelebb viszi őket az egyház világához."
Az egyházi iskolában a diákok évekig biztonságos, zárt közösségben élnek, ahonnan éles váltás kilépni a nagybetűs életbe. Az iskolától kapott útravaló azonban sokat segíthet a fiataloknak a későbbi döntési helyzetekben. Ebben Ormándi Lázár diák is egyetért: szerinte az egyházi nevelés biztonságot ad a fiataloknak, akik megfelelő értékrend szerint nőnek fel.
A legközelebbi püspöki lelkigyakorlatra az egyházmegye paksi, illetve tamási középiskolájából érkeznek majd a diákok Máriagyűdre.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- Dobrev Klára úgy érzi, eljött az ő...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Tíz éve ásták meg a pécsi labdarúgás...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Kell az erősítés, szolgálati kutyákat...