Kétmilliárdos internetfejlesztés Somogyban és Baranyában
2016. március 22. kedd 12:03

Nagy sávszélességű szolgáltatások váltak elérhetővé 68 településen annak az optikai hálózatnak köszönhetően, amelynek kiépítése a közelmúltban fejeződött be Kaposvár, Barcs és Szigetvár körzetében.
A beruházást megvalósító Optanet Kft. az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a mintegy 2,4 milliárd forintos, 70 százalékban európai uniós támogatást élvező fejlesztés részeként 356 kilométer hosszú hálózatot és településenként aggregációs pontokat alakítottak ki környezetkímélő eljárással, a földfelszín minimális megbontásával.
A Digitális Nemzeti Fejlesztési Programhoz kapcsolódó projekt közvetlenül teszi lehetővé önkormányzatok, oktatási és szociális intézmények, eMagyarország-pontok csatlakozását a világhálóhoz. A hálózat alkalmas arra, hogy a másodpercenként legalább 30 megabites internet mellett telefon-, és televízió-szolgáltatást is ellásson.
A közlemény szerint a korszerű infokommunikációs infrastruktúra hosszú távra megteremti a távmunka feltételeit, egyebek mellett segíti a digitális esélyegyenlőség elérését.
Hangsúlyozták, a projekt olyan környezetben valósult meg, ahol a szükséges hálózati infrastruktúra a gyenge megtérülési kilátások miatt belátható időn belül piaci alapon nem épült volna ki.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Egy magyar városban megtilották a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...

