Tűzhelyen felejtett ebéd miatt gyulladt ki egy komlói lakás
Tűzhelyen felejtett étel gyulladt meg egy háromszintes társasház egyik lakásának a konyhájában Komlón, a Móricz Zsigmond utcában. A város hivatásos tűzoltói egy tűzoltórajjal, egy vízszállítóval és egy magasból mentő járművel vonultak a helyszínre. Átvizsgálták a füsttel telítődött lépcsőházat, de a lakók már a kiérkezésük előtt elhagyták a lakásokat, senki sem sérült meg. A tüzet néhány perc alatt eloltották a tűzoltók, akik a konyhában két gázpalackot is találtak. A lakás lakhatatlanná vált a tűzben.
Huszonkét fokot, napsütést ígérnek a meteorológusok
A pogányi meteorológusok által készített előrejelzés szerint valód tavaszi idő várható a következő napok során. Csütörtökön gyengén felhős idő várható, csapadék nem lesz. A délnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 fok körül alakul. Pénteken változóan felhős lesz az ég, esőre nem kell számítani. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 fok körül alakul.
Az embernek idomulnia kell a megváltozott körülményekhez
Az éghajlatkutató szerint nem kell attól tartani, hogy a Föld édesvízkészlete csökkenne, de a víz tisztán tartását már az embernek kell megoldania, idomulnia kell a megváltozott körülményekhez. Zágoni Miklós az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában arról beszélt, hogy két ellentétes folyamat zajlik: az iparosodással együtt jár a vízszennyezés, ugyanakkor fejlődik a víztisztítás technológiája - arra kell törekedni, hogy ezek egyensúlyban legyenek. Jelezte, önmagában a víz elérhetőségét például Afrikában nem tudjuk szabályozni, de a meglévő készlet felhasználhatóságára oda...
Több tízezer forintot...
A rendőrök még a helyszínen elfogták a férfit és a nőt. A hatóság közlése szerint kedden délután egy férfi és egy nő...
Kutyafuttatóvá alakítanák...
Pécsi civilek aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy a Rózsadomb egy üresen álló részén kutyafuttató épüljön. A kezdeményezők...
Kevesebben keresnek munkát...
A Baranya Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 2016. február 20-án 17 486 álláskereső...
Traffipax szerdán Pécsett...
Szerdán reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Macska a forró bádogtetőn:...
A Kecskeméti Katona József Színház Tennesse Williams Macska a forró bádogtetőn című darabját adja elő szerdán az E78...
Hiába ingyenes a...
Pécsett sem jellemző a szülőkre, hogy panaszt tegyenek olyan, az oktatáshoz kapcsolódó költségek miatt, amelyeket az...
Ismét műsorra tűzték a Tótékat a Harmadik Színházban
A Pécsi Harmadik Színház közkívánatra, néhány előadás erejéig felújítja e nagy sikerű produkciót, melyet éppúgy ajánl a diákság figyelmébe, mint azokéba, akik az elmúlt ötven év eseményeit nagyobb rálátással figyelik. Ha egy kígyó (ami ritkaság) fölfalja önmagát, marad-e utána egy kígyónyi űr? És olyan erőhatalom van-e, mely egy emberrel ember voltát megetethetné? - teszi föl a (költői) kérdést Örkény István: Tóték című kisregényének mottója. A műből maga a szerző írt drámát 1967-ben. A II. világháború idején játszódó történet napjainkban is félelmetesen időszerű.A Pécsi...
Polgármestert és képviselőket is választanak Baranyajenőn
Polgármestert és képviselő-testületet is választanak vasárnap Baranyajenőn - közölte Ranyhóczkiné Ács Andrea jegyző kedden az MTI-vel. Az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert a Baranya megyei település képviselő-testülete decemberben feloszlatta magát - mondta a helyi választási iroda vezetője. Vasárnap 363 választásra jogosult adhatja le a voksát a 475 lakosú Baranyajenőn. Ranyhóczkiné Ács Andrea közölte, a polgármesteri posztért két független jelölt száll ringbe, a jelenlegi településvezető, Balogh Csaba, valamint az alpolgármesteri tisztséget ellátó...
Kerítésnek hajtott, majd elballagott egy kozármislenyi férfi
A sofőrt az otthonában elfogták a rendőrök. A rendőrség tájékoztatása szerint vasárnap éjszaka bejelentés érkezett arról, hogy Kozármislenyben egy autó a téglakerítésnek ütközött, a járművezetőnek vérzik a feje.A rendőrök a gépkocsit vezető férfit már nem találták a helyszínen, a 36 éves helybeli lakost otthonában fogták el. Az elsődleges orvosi vélemény szerint T. Attila a baleset következtében könnyű sérülést szenvedett, a kórházban elvégzett vizsgálatok alkohol-, valamint kábítószer fogyasztásra is pozitív értéket mutattak.A férfival szemben a Pécsi Rendőrkapitányság...
Itt adhatunk vért Pécsett...
A véradókat ezen a héten a Mórahalmi Szent Erzsébet Gyógyfürdőbe szóló belépőjeggyel ajándékozzák meg. Intézeti...
Traffipax kedden Pécsett és...
Kedden reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
"Lesz még egyszer": Bródy...
Bródy János "Lesz még egyszer" címmel ad koncertet kedden Pécsett, a Kodály Központban.A 60-as évek új zenei...
A személy fogalmát...
Szerdán folytatódik a Pécsi Egyházmegye Keresztény Örökség Kutatóintézetének „Mit jelent?" szabadegyetemi...
Távolodóban az influenza:...
Az elmúlt héten tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma Baranya megyében is. A siklósi járás kivételével...
Továbbra is nagyon népszerű...
Zavartalanul működik a magyarok közkedvelt vására a szerbiai Szabadkán. A várost ugyan ősszel elözönlötték a migránsok, az...
Hosszú idő után drágulhat a kávé a magyar piacon
A világpiaci kávéárak két éve nem látott alacsony szinten vannak a fő kávétermesztő Brazília kedvező terméskilátásai miatt, ám a kereslettől elmaradó kínálat miatt hosszabb távon drágulás jöhet. Magyarországon az év első hónapjában már többet kellett fizetni a kávéért, mint 2015 második felében - közölte az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. az MTI-vel. Globálisan 152,1 millió zsák kávé fogyott 2015-ben, közel 2 millióval több az előző évhez képest. A 143,3 millió zsákos kínálat azonban elmaradt a kereslettől, miközben exportra alig 36 millió zsák...Mi lesz a gyerekekkel? Segítséget kér a nehéz sorsú lurkókkal foglalkozó pécsi tanoda
Bizonytalanná vált a Pécsett működő Élmény Tár Tanoda jövője. A szegény gyerekekkel foglalkozó civil szervezet az elmaradó pályázati támogatás miatt a segítő szándékú emberekhez fordul. Már ezernégyszáz forint is sokat jelent. Az utcán való kóborlás helyett többek közt társasjátékozást, tanulást és színjátszást kínál a pécsi gyerekeknek az Élmény Tár Tanoda. Sajnos az is előfordulhat azonban, hogy már nem sokáig érhető el a lehetőség. - Mint a legtöbb civil szervezet, mi is nagyrészt pályázatokból látjuk el a feladatainkat. Számításainkkal ellentétben a mai napig nem született...
Lenyúlta a vízdíjat, vádat emelhetnek ellene
Sikkasztás miatt folytatott nyomozást zárt le vádemelési javaslattal a Komlói Rendőrkapitányság. A rendőrség közlése szerint egy komlói férfi a mecsekjánosi kiskertek tulajdonosaitól - mint megbízott - vízdíjat gyűjtött össze az elmúlt években, de azt csak részben továbbította a szolgáltatónak, így a kertközösségnek többszázezer forint hátraléka keletkezett. A kerttulajdonosok feljelentést tettek, majd a nyomozók 2016. október 22-én gyanúsítottként hallgatták ki az 58 éves komlói férfit. Vele szemben sikkasztás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult...
« Előző
23919 | 23940 | 23961 | 23982 | 24003 | 24024 | 24045 | 24066 | 24087 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két baranyai tóba is érkezett...
- Népviseletben járultak elsőáldozáshoz...
- Új erdészeti víztározót hoznak létre...
- Mire is emlékezünk pünkösd ünnepén, a...
- Új versenytársat kaptak a pécsi...
- Továbbra is zárva az M6-os Pécs felé...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...

