Kutyafuttatóvá alakítanák az elhanyagolt kertvárosi területet – már gyűlnek az aláírások
2016. március 30. szerda 09:14

Pécsi civilek aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy a Rózsadomb egy üresen álló részén kutyafuttató épüljön. A kezdeményezők hírportálunknak úgy nyilatkoztak, sokan az ötlet mellé álltak, ám akadnak „fanyalgók és kötözködők" is.
Már használt injekciós tűket, háztartási hulladékot, sőt még egy kidobott ágybetétet is eltakarítottak a pécsi Illyés Gyula utca melletti füves részről a környéken élők. Elmondásuk szerint a területen áldatlan állapotok uralkodnak: tavasztól őszig hajléktalanok is megjelennek ott, akik szemetesnek és vécének használják a placcot. A gaz között a parlagfű is vidáman nő, és a szúnyogok is kellemes otthonra lelnek - nem kis bosszúságot okozva a lakosoknak.
A rózsadombiak egy része változást akar, ezért nemrég aláírásgyűjtésbe kezdtek annak érdekében, hogy a területen kutyafuttató épüljön.
- Mivel sok kutyás él a környéken, akik amúgy is ide hozzák le sétálni a blökiket, miért ne tehetnék ezt hivatalos, szabályos keretek között? - tette fel a kérdést a városrészben élő Reisz Mariann, a kezdeményezés egyik ötletgazdája, aki egyben a Dombi Ebtartók Közösségének (DEK) tagja. - Azt szeretnénk elérni, hogy a területet hivatalosan is kutyafuttatóvá nyilvánítsák és kerítéssel vegyék körbe - tette hozzá.
Gyűlnek az aláírások
Az aláírásgyűjtés elkezdésekor a civilek nem határozták meg, mennyi szignót szeretnének gyűjteni, mint fogalmaztak, a „lehető legtöbb" a cél. Jelenleg egyébként 180-an adták a nevüket az interneten elérhető petícióhoz, amely ide kattintva érhető el.
A szintén a Rózsadombon élő (és ugyancsak a DEK-be tartozó) Fülöp László is gyűjti az aláírásokat.
- A jelenleg még sötétedés után használhatatlan részeket lámpatestekkel világítanánk be. Szeretnénk padokat, amelyeken megpihenhetnek a látogatók. Fák ültetése és persze szemetesek kihelyezése is tervben van - sorolta az elképzeléseket.
A kezdeményezők szerint a körbekerített rész elősegítené a kulturált állattartás elterjedését. E mellett azok a gyermekes szülők, akik nem szívelik a kutyákat, megnyugodhatnának, hiszen már lenne hova vinni az ebeket, így elkerülhetnék a veszekedéseket.
Az ötletért azonban nem lelkesedik mindenki. Akadnak olyanok, akik szerint felesleges erre pénzt áldozni, egyesek pedig amondók, hogy csak újabb konfliktusok alakulnak ki a kutyafuttató miatt.
A civilek azt közölték, hamarosan az önkormányzatot is megkeresik.
Képünk illusztráció.
Palotás P. - Fotó: Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Tíz éve ásták meg a pécsi labdarúgás...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Orbán Viktor: a békéhez erő kell, a...
- Kell az erősítés, szolgálati kutyákat...
- Pénteken talán már eltehetjük az...
- Hétfőn a magyar írásbelikkel...