Virágvasárnapi ünnepi szentmisével kezdődött meg a nagyhét Pécsett
2016. március 21. hétfő 17:02

Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét. Jézus ezen a napon vonult be Jeruzsálembe a kereszthalála előtti vasárnapon. Pécsett az ünnepi szentmisén a neokatekumenátus közösség pálmaágakkal kísérte Udvardy György megyéspüspököt. Ezzel emlékeztek arra, ahogyan János evangéliuma szerint Jézust pálmaágakkal köszöntötték az emberek.
„Jézus szenvedéstörténetét éljük át néhány nappal azt megelőzően, hogy a halálát és feltámadását ünnepeljük. Segít, hogy előre éljük át, ami történni fog. Nem azért, mert siettet bennünket, vagy mert bármit is birtokolni szeretnénk Jézusból. Egyházunk azért ajándékoz meg minket, hogy megismerjük és átadjuk magunkat annak a történetnek, amelynek átélésére a következő napokban vállalkozunk. Segít, hogy képesek legyünk megragadni Jézus Krisztus lelkületét. De legfőképpen azért, hogy mindezekben az eseményekben ne gyengüljünk el, ne váljunk bizonytalanná, hanem értsük jól az Atya szeretetét." - ezekkel a szavakkal kezdte virágvasárnapi homíliáját Udvardy György megyéspüspök.
„A Szentlecke tanítása, a Filippi himnusz kiemeli, hogy Jézus ismeri az Atyát, szereti az Atyát és meg akarja tartani mindazt, amit az Atya kíván tőle. Minden mást megelőzően ez a kiindulópont. Jézus szereti az Atyát. Ez a szeretet érhető tetten a következő napok mindegyikében. Szereti az Atyát és engedelmes. Nemcsak eltűri, hanem akarja is, ami történik vele." - mondta a főpásztor.
„Isten közel jön hozzánk. Most nem tanítani akar legfőképpen, hanem egyértelművé tenni: itt vagyok veled, itt vagyok melletted. Nincs elveszett élet, nincs Isten háta mögötti hely, nincs Istent elvesztő döntés, mert én ott vagyok veled mindenhol a Fiamban. Bátorít bennünket Jézus lelkülete. Ezt a lelkületet látjuk majd kibomlani a következő napok eseményeiben, a liturgikus ünneplésben. Bátorít bennünket: legyen erőnk szembenézni a küzdelemmel, a kereszttel. Legyen bátorságunk a reménytelenség ellenére is bízni. Higgyük el, a feltámadás megváltoztatja gondolkodásmódunkat. A feltámadás megváltoztatja a mi lelkületünket is." - fogalmazott Udvardy György.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- Tíz éve ásták meg a pécsi labdarúgás...
- Dobrev Klára úgy érzi, eljött az ő...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Kell az erősítés, szolgálati kutyákat...