Több mint 12 milliárd értékben turisztikai fejlesztések indulnak Baranyában

Több mint 12 milliárd értékben turisztikai fejlesztések indulnak Baranyában Több mint 12 milliárd forint értékben 15 jelentős turisztikai fejlesztés valósul meg a következő években Baranya megyében - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója szerdán Mohácson sajtótájékoztatón.  Guller Zoltán azt is bejelentette, hogy az év végére várhatóan kiemelt turisztikai térség lesz a Pécs-Villány-Mohács térség. Szavai szerint az elszigetelt turisztikai attrakciók fejlesztése helyett a jövő a kiemelt idegenforgalmi térségek fejlesztéséé, élménypontok egymáshoz is kapcsolódó sokaságának kialakításával. Felidézte, hogy 2010 óta folyamatosan...

Életfogytiglanra ítélték a pécsi rablógyilkost

Életfogytiglanra ítélték a pécsi rablógyilkost A Pécsi Törvényszék 2018. március 14-én kihirdetett ítéletével az elsőrendű vádlottat, mint visszaesőt, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre, 10 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte és 80.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el vele szemben. A másodrendű vádlottat, mint többszörös visszaesőt, lopás bűntette miatt 1 év 10 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte és 100.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el vele szemben. A harmadrendű vádlottat segítségnyújtás...

Kitüntetések az ünnepen: pécsiek is rangos elismeréseket vehettek át

Kitüntetések az ünnepen: pécsiek is rangos elismeréseket vehettek át Balog Zoltán (képünkön), az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket adott át a Pesti Vigadóban. Mutatjuk a pécsi kitüntetteket.  Áder János, Magyarország köztársasági elnökének megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere március 15-e alkalmából, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend...

Húsvétváró vásárt,...

Húsvétváró vásárt, sonkaversenyt rendeznek Szentlőrincen Húsvétváró programokat rendeznek a szentlőrinci vásártéren március 24-én. A tavaszi vásár mellett sonkaverseny is tartanak.A...

Ünnepi díszhangversenyt...

Ünnepi díszhangversenyt tartanak a Kodály Központban Hosszú évek hagyományait folytatva a Pannon Filharmonikusok ünnepi díszhangversenyt ad a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából...

Halvány sáfrány túrán...

Halvány sáfrány túrán vehetnek részt az érdeklődők A többszáz éves tölgyfák között sétálva ismerkedhetünk meg az 1977 óta védett Csokonyavisontai Fás Legelő Természetvédelmi...

Berkecz-balhé,...

Berkecz-balhé, kitüntetések, költségvetés: zajlik az élet a pécsi közgyűlésben FRISSÍTVE! Páva Zsolt bejelentette, feljelentést tett egy, a várost érintő ügyben: egy üzletember azzal vádolta meg Botka...

Két gyalogost sodort el,...

Két gyalogost sodort el, majd távozott a helyszínről Vádemelést javasol a rendőrség egy vékényi férfi ellen, aki ittasan okozott balesetet Kárászon, majd segítségnyújtás nélkül...

Kutyát mentettek a pécsi...

Kutyát mentettek a pécsi tűzoltók szerda reggel Szerda reggel a Széchenyi aknához vonultak a város hivatásos tűzoltói, ahol egy rottweiler feje szorult be a kerítésbe.  ...

Italoztak, aztán hasba szúrta ismerősét egy német férfi, vádat emeltek ellene

Italoztak, aztán hasba szúrta ismerősét egy német férfi, vádat emeltek ellene A Baranya Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy Magyarországon élő német férfi ellen.   A német férfi egy baranyai kis faluban él, ismerősi viszonyban állt a későbbi sértettel. 2017. novemberében a vádlott a harkányi piacon italozott, majd az italozás befejezését követően ellopott egy utcán álló biciklit azért, hogy azzal a közeli lakóhelyére közlekedjen. A férfi hazafelé hajtva elhaladt a sértett munkahelye mellett, aki ott biztonsági őrként dolgozott. A vádlott itt megállt, majd dobozos sörrel kínálta a sértettet, melyet közösen...

Interaktív előadást és könyvbemutatót tartanak

Interaktív előadást és könyvbemutatót tartanak A program megtekinthető a Pécsi Kulturális Központban (Pécs, Dr. Veress Endre utca 6.) március 14-én, este hat órától.     Vajay Kitti - Az Igazság Te vagyInteraktív előadás és könyvbemutatóBelépőjegy: 1000 Ft - a helyszínen vásárolt könyvekbe a részvételi díj beleszámít.További információ: Szalóki Virág72/253-477 * pecsikult.hu * [email protected] * facebook.com/pecsikult

Traffipax szerdán Pécsett és környékén

Traffipax szerdán Pécsett és környékén Szerdán az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:  07.45 - 09.15: Pécs, Makay István út09.30 - 11.00: 6-os főút ,208 KM szelvény11.15 - 12.45: 6-os főút 204 KM szelvény13.45 - 15.15: Pécs, Üszögi út15.30 - 17.00: Pécs, Komlói út17.30 - 19.00: 6-os főút 189 KM szelvény

Az ÖPE 12 pontja: így...

Az ÖPE 12 pontja: így újulhat meg szerintük a város Az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) kedden tartott sajtótájékoztatóján Kővári János (képünkön) többek között arról beszélt,...

Véradásra hív mindenkit az...

Véradásra hív mindenkit az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt A négynapos hosszú hétvége előtt, a nemzeti vérkészlet stabilitásának megőrzése érdekében véradásra hív mindenkit az Országos...

Tavasszal tovább zöldül...

Tavasszal tovább zöldül Pécs, több száz új facsemetét ültetnek el szerte a városban Kertvárosban, a Niké-szobor környékén, valamint az Eszperantó parkban is jelentős fásítási program indul hamarosan. A BIOKOM...

A pécsi 19. századot is...

A pécsi 19. századot is bemutatják, pécsi városképekkel és polgárok arcképeivel Tizenkilencedik századi festők - köztük Munkácsy Mihály, Paál László és Székely Bertalan - műveit mutatja be a Janus Pannonius...

Jászai Mari-Díjjal...

Jászai Mari-Díjjal tűntették ki Lipics Zsoltot, a PNSZ színészét Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kiemelkedő színművészeti, színészi tevékenységének elismeréseként Jászai...

Átvette Siklóson a...

Átvette Siklóson a távhőszolgáltatást a Veolia Márciustól 25 éven keresztül új szolgáltató, a Siklós-Hő Kft. látja el a távhőszolgáltatási feladatokat Siklóson -...

A hétvégén is volt dolguk a megye tűzoltóinak

A hétvégén is volt dolguk a megye tűzoltóinak Személyi sérülés szerencsére egyik esetben sem történt.  Szombat reggelre egy villányi társasház pincéjében körülbelül huszonöt cm víz gyűlt össze. A siklósi tűzoltók érkeztek a helyszínre, akik a vizet szivattyú segítségével eltávolították.Szombat délelőtt egy szentlőrinci lakóház kazánházában ötven cm víz állt. Itt a szigetvári tűzoltók távolították el a vizet átemelő szivattyúval.Szombaton az esti órákban egy harkányi hétvégi házban a vízvezetékek fagyása miatt víz ömlött a lakásba. A siklósi tűzoltók a vízzel feltelt vízóraaknából a vizet kiszivattyúzták, és a főcsapot...

Megsérült a tetőn, a tűzoltók hozták le a férfit

Megsérült a tetőn, a tűzoltók hozták le a férfit Kedd reggel egy pécsi családi házhoz vonultak a város hivatásos tűzoltói.   Reggel nyolc óra előtt érkezett a bejelentés, miszerint egy családi ház felújítási munkálatai közben megsérült egy ember. A kiérkező egység magasból mentő jármű segítségével hozta le a férfit a tetőtérről, akit a mentőszolgálat további kivizsgálás céljából kórházba szállított.

Nagyböjti lelkigyakorlatot tartottak Mohácson

Nagyböjti lelkigyakorlatot tartottak Mohácson Március 9-én és 10-én tartották húsvétra felkészítő lelkigyakorlatukat a mohácsi Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola növendékei és tanárai.   A reggeli szentmisén Dallos Tamás káplán a bölcsességet állította a középpontba: a lelki nap kezdetén készítsük elménket, és nyitott szívvel forduljunk Isten felé. A délelőtt folyamán Petkó Tamás szekszárdi plébános tartott lelkigyakorlatot az intézmény diákjai számára. A közös elmélkedés során felhívta a gyerekek figyelmét arra, hogy a nagyböjt során 3 dolgot kell szem előtt tartani: a felebarátainkhoz való szeretetteljes...