Két gyalogost sodort el, majd távozott a helyszínről
2018. március 14. szerda 10:31

Vádemelést javasol a rendőrség egy vékényi férfi ellen, aki ittasan okozott balesetet Kárászon, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.
Segítségnyújtás elmulasztása bűntett, valamint járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság egy 42 éves vékényi férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint a férfi február 2-án 17 óra 30 perckor Kárász belterületén személygépkocsijával nekiütközött az előtte műszaki okból megálló autó utánfutójának.
A baleset során a járműszerelvény elfordult, amelynek következtében az utánfutó nekiütközött a hozzákapcsolt gépkocsi hátuljának, a jármű elejével pedig nekiütközött az úttesten tartózkodó két gyalogosnak. A balesetben az egyik gyalogos könnyű sérüléseket szenvedett, azonban a balesetet okozó férfi segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A rendőrök egy órán belül beazonosították, és lakásán elfogták a férfit, akinél az alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért előállították további mintavételre, majd vezetői engedélyét elvették. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmények elkövetését.
A nyomozást a Komlói Rendőrkapitányság a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Hétfőn landol Pécs-Pogányban az első...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Pécs belvárosában raboltak,...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Frissítsük fel ruhatárunkat - ezek a...

