Ellenőröket akart átvágni egy pécsi nő, nem sikerült
Valótlan adatokat diktált be, majd aláírta a kötelezvényt is a pécsi nő. Menetjegy és bérlet nélkül utazott egy 59 éves nő március 12-én délelőtt egy helyi járatú autóbuszon Pécsett, majd amikor az ellenőrök kérték a menetjegyét, valótlan adatokat adott meg, és a pótdíjról szóló kötelezvényt aláírta. Az ellenőröknek azonban gyanús volt, hogy a bediktált adatokat a nő nem tudta még egyszer ugyanúgy visszamondani, ezért hívták a rendőröket, akik előállították a nőt és gyanúsítottként hallgatták ki. Elmondta, hogy az ellenőröknek kitalált adatokat diktált be, mert nem akart...
NAV: március 19-éig kérhetjük a bevallás tervezetének postázását, akár sms-ben is
Idén már csaknem 5 millió embernek készít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), külön kérés nélkül személyijövedelemadó-bevallási tervezetet. Az „Ügyfélkapusok" már egy hete hozzáférnek a tervezetekhez, akinek nincs ügyfélkapuja, még csaknem egy hétig, március 19-éig kérheti a tervezet postázását. Eddig csaknem félmillióan éltek ezzel a lehetőséggel, a legtöbben sms-eztek. Az szja-bevallási tervezet a tavaly megszerzett jövedelmekről szóló kimutatás, melyet a munkáltatók, kifizetők által megadott adatokból állít össze a NAV. A hivatal kiszámítja a jövedelmet...
Játéktár zeneovi lesz a Zsolnay Negyedben
A program március 13-án, délután fél ötkor kezdődik a Zsolnay Negyed Herkules Műhelyében. Várnak minden érdeklődőt! Bogárdi Aliz és Tamás Éva több évtizedes tapasztalattal bír az óvodás korú gyermekek fejlesztésében, tanításában és szórakoztatásában.A zeneoviban jókedvű és vidám együttlétre számíthatnak a gyerekek, igazi felszabadult közösségi élményre, mindemellett észrevétlen tanulásra.Jegyárak:4400 Ft/hó/4 alkalom
Traffipax kedden Pécsett és...
Kedden az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.45 - 09.15 Pécs,...
Virágzó mandulafát fotóztak...
Virágzó mandulafa (Prunus dulcis) Pécsen 2018. március 12-én.
Március végéig jók a...
Március 31-én lejár az előző félévben kiadott diákigazolvány-matrica hatálya, ezért a MÁV-Start arra figyelmezteti a diákokat,...
Több busz is indul a...
Kétszázezernél is több résztvevőt várnak a március 15-i békemenetre. A hatalmas tömegben szép számmal lesznek majd pécsiek,...
Elütöttek egy gyalogost a...
Gyalogost gázoltak hétfő délután Pécsett, a Szigeti úton. Ahogyan azt a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság...
Lelki útravalót kaptak az...
A tolnai Szent István-gimnázium és a tamási Béri Balogh Ádám-gimnázium érettségi előtt álló tanulóival találkozott Udvardy...
Ketten is betöltve vezettek a hétvégén Baranyában
Egy segédmotor-kerékpárral közlekedő 49 éves nagypalli férfit igazoltattak a rendőrök 2018. március 9-én 13 óra 30 perc körül Nagypall és Pécsvárad között. A férfival szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott, ezért a rendőrök előállították további mintavételre. Egy 48 éves dorogi sofőr gépkocsijával egy másik autónak ütközött 2018. március 11-én 15 órakor Mánfa és Komló között. A férfi határtetői alsó buszmegállót elhagyva bekanyarodott a zártkerti ingatlanokhoz. Miután letért az útról balra kormányozott, és nekiütközött egy parkoló autónak. A baleset...
Itt adhatunk vért Pécsett és a megyében a héten
A véradókat ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják Pécsett és a megyében: Pécs Regionális Vérellátó Központ - 7624 Pécs, Pacsirta u. 3.hétfő: 8.00 - 17.00 óráigkedd, szerda: 8.00 -15.00 óráigcsütörtök, péntek: ZÁRVAKomlói Vérellátó - 7300 Majális tér 1.hétfő- szerda: 7.00 - 11.30 óráigcsütörtök, péntek: ZÁRVAMohácsi Vérellátó - 7700 Véradó utca 4.hétfő, szerda: 8.00 - 12.00 óráigcsütörtök, péntek: ZÁRVAKülső véradási helyszínek és időpontok:03. 12. hétfő- Nagypeterd, Egészségház, 11.00 - 12.30 óráig, cím: Nagypeterd, Kossuth u. 45.03. 13. kedd-...
Körözött személyeket fogtak el a megyében
Az elmúlt 24 órában Baranya megyében három körözött férfit fogtak el a rendőrök. Pécsett, egy belvárosi üzletközpontban igazoltatták a rendőrök március 11-én 8 órakor azt a 23 éves pécsi férfit, aki ellen a Pécsi Járásbíróság lopás miatt adott ki elfogatóparancsot, ezért a rendőrök elfogták, és bűnügyi őrizetbe vették.Ugyanezen a napon 11 óra 20 perckor Pécsett, a Szigeti tanyán igazoltattak a rendőrök egy 55 éves helybeli férfit, akiről az adategyeztetéskor kiderült, hogy ellene a Komlói Járásbíróság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt adott ki...
Emelkedik a forgalom a...
Tovább növekedett a kereskedelmi üzletek bevétele. Pichler József, a Baranya Megyei Kereskedők Egyesületének elnöke...
Négy keréken a...
A tavalyi évhez hasonlóan idén is tavasznyitó autóstalálkozót és felvonulást szerveznek Pécsett. A felbuzdulás oka,...
Kreatív angol nyelvoktatást...
Caitlyn Marsolek amerikai nyelvtanár várja az ovis gyerekeket angol nyelvű foglalkozásra március 12-én délután öt órától a...
Traffipax hétfőn Pécsett és...
Hétfőn az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.45 –...
Jövő héten lehűl az idő,...
Inkább borúsabb, szelesebb, hűvösebb idő várható a következő napokban. Többször lesz eső, az ünnepi hosszú hétvégén ismét...
Így tartanak nyitva a pécsi...
A nemzeti ünnepen a Csontváry- és a Vasarely-kiállítások látogathatók, a Janus Pannonius Múzeum többi állandó és időszakos...
Arany János műveit mutatták be rajzfilmeken
Az Arany János Emlékévhez kapcsolódóan 2018. március 10-én kiállítást, rajzfilmes foglalkozást és konferenciát tartottak Nagyszalontán a pécsi Total Art Nemzetközi Művészeti Egyesület tagjai. A rendezvény középpontjában Arany János műveinek rajzfilmes adaptációi álltak, a program résztvevői betekintést nyerhettek azokba az alkotásokba, amelyek a jeles költő műveit különböző animációs technikákkal jelenítik meg a filmvásznon. Az eseményen megrendezett kiállításon jeleneteket láthatott a közönség a Daliás idők, a Pázmán lovag, a Walesi bárdok és az Edward című animációs...Így fejlődött Pécs: százmilliárdok beruházásokra, több mint tízezer új munkahely
Összeállításunkban számba vettük, milyen fejlesztések, gazdaságélénkítő és munkahelyteremtő beruházások zajlottak Pécsen az elmúlt nyolc évben - több mint 171 milliárd forint értékben. Kezdjük mindjárt a talán legfontosabbal, a helyi gazdaság fejlesztésére és a munkahelyek számának növelésére tett intézkedésekkel. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint Pécsen folyamatosan csökkent a munkanélküliségi ráta, köszönhetően annak, hogy újabb és újabb munkahelyek jöttek létre. 2012 és 2016 között csaknem 10 ezer új munkahely létesült városunkban (2012-ben 1593, 2013-ban 1641,...
Vádat emelhetnek a lakásokat kifosztó pécsi férfi ellen
Lopás miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 46 éves helyi férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint 2017. május 6-a és július 13-a között a férfi több pécsi ingatlanba is betört. A férfi a betörések során készpénzt, ékszereket, eozin porcelánokat, valamint műszaki cikkeket lopott el az ingatlanokból. A rendőrök 2017. július 13-án éjjel akkor érték tetten a betörőt, amikor az egyik házból éppen kiugrott az ablakon és futásnak eredt, azonban a rendőrök elfogták, előállították és kihallgatták gyanúsítottként. A férfival szemben összesen nyolcrendbeli jogsértés...
« Előző
16107 | 16128 | 16149 | 16170 | 16191 | 16212 | 16233 | 16254 | 16275 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre melegebbre fordul, 25 fok is...
- A halálba menekült barátja elől a...
- Nincs rá pénz, idén nem rendezik meg...
- Különleges jelenség ragyogja be...
- Emléktáblát avattak Angster József...
- Tíz évre ítéltek egy hajléktalant...
- Május végéig lehet jelentkezni a...
- Rétisas fiókákat gyűrűztek az...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Kizuhant egy 17 éves lány...

