Letöltendő börtönre ítélték a kutyáit baltával agyonverő mohácsi férfit
A Mohácsi Járásbíróság kedden egy mohácsi férfit, az állatoknak különös szenvedést, majd pusztulásukat okozva elkövetett állatkínzás bűntette miatt 8 hónap börtönbüntetésre ítélt, és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, valamint kötelezte az eljárás során felmerült 253.683 forint bűnügyi költség megfizetésére. Az elítélt a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.A mohácsi férfi 2018. április 20-án, a délelőtti órákban a lakóházához tartozó területen, a vele és családjával élő két fekete színű, 1-2...
Új feketególya-fészket találtak Baranyában
Erdészeti felmérések során a nemzeti park munkatársai új feketególya-fészket találtak Baranya megye északi részén. A magántulajdonban lévő erdőben található fészek hatósági bejelentése elindult. A fészek pillanatnyilag még nem lakott. Az erdőben található gallyfészkeket a téli - kora tavaszi időszakban célszerű keresni, mert ekkor nagyobb távolságból látszanak. A fészek érdekessége, hogy több éve lakott lehet, és két fészket is épített a pár ugyanarra a fára. A fekete gólyák a napokban érkeznek vissza, kíváncsian várjuk, hogy ezt a fészket ismét elfoglalják-e.
Vasúti nagykörút: Hargitai János szerint a mohácsi hídon kellene robogniuk a vonatoknak - Videó!
Lázár János miniszteri biztos Orbán Viktorral kávézott kedden, s a találkozón terjesztett a miniszterelnök elé a déli vasútvonal tervét, ami a keleti országrésszel kötné össze a Délvidéket és Pécset. Hargitai János kereszténydemokrata képviselő azt javasolja, vizsgálják meg annak a lehetőségét, hogy a síneket a mohácsi Duna-hídon vezessék át. A Facebookon osztotta meg Lázár János miniszteri biztos kedden azt a videót, amelyben beszámolt Orbán Viktorral való találkozásáról.[#video:3385] - Jó reggelt, Elnök Úr, hoztam egy tervet, ezt szeretnénk megépíteni -...
Óriási diadal: a pécsi...
Hatalmas diadalt aratott Pécs: az Environmental Partnership Association (EPA, Környezeti Partnerség Egyesület) által...
Workania: Baranyában nőtt...
Tavaly Magyarországon a bruttó átlagkereset 337 500 forint volt, ami 13 százalékos növekedést jelent az előző év azonos...
Őri László: Pécsett az...
Országosan mintegy 34 milliárd forintot fordít a kormány a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP) keretében....
Nyoma veszett egy...
A 72 éves Tóthné Fekete Erzsébet hétfőn tűnt el kertvárosi lakóhelyéről, adta hírül családja az Eltűnt emberekért-megoszthatod...
Csaknem 140 autós nem...
A baranyai rendőrök összesen 139 esetben intézkedtek biztonsági öv használatának elmulasztása miatt. A Baranya...
Csaknem egy napig oltották...
Hétfőn délután érkezett bejelentés, miszerint Kemse és Lúzsok közötti területen energiafű és bálák gyulladtak meg. ...
Polgármestert választanak vasárnap Romonyán
Polgármestert választanak vasárnap a Pécshez közeli Romonyán, a tisztségért négy független jelölt indul - tájékoztatta a helyi választási iroda vezetője az MTI-t. Ruppert Edina, a bogádi közös önkormányzati hivatal jegyzője közölte: az időközi voksolást azért kellett kiírni, mert a mintegy 530 lakosú község korábbi független polgármestere, Herman József decemberben elhunyt. A településvezetői tisztségért négy független jelölt - Scönberger Pál Mihály, Radó Nándorné, Keszler Attila és Miklós Dezső László - indul. Romonya választási névjegyzékében 431-en...
A rendőrparancsnok és egy nyomozó oltott egy lángoló házat Szentlőrincen
Szentlőrincen kigyulladt egy ház teteje, a tűzoltók kiérkezéséig a rendőrök oltották a tüzet. A rendőrségre hétfőn dél körül érkezett bejelentés arról, hogy Szentlőrincen kigyulladt egy ház. A Szentlőrinci Rendőrőrs parancsnoka és egy nyomozó azonnal a helyszínre indult, majd egy közeli aknából sikerült vizet szerezniük, és egy locsolócsővel elkezdték oltani a tüzet. A tűz azonban a homlokzatról átterjedt a tetőszerkezetre is. Időközben járőrök is érkeztek a helyszínre, akik tűzoltó-készülékekkel szálltak szembe a lángokkal. A tűzoltók ezt követően befejezték a ház...
Elraboltak egy nőt a kisgyermekével Pécsről - A 6-os főúton fogták el a tetteseket
A rendőrök elfogták azt a három férfit, akik erőszakkal akartak visszavinni Pécsről Pákára egy nőt és kisgyermekét. Egy pécsi férfi tett bejelentést hétfőn 9 óra 30 perc körül a rendőrség ügyeletére, mert Pécsett, a Szeptember 6. téren bántalmazták, elvették a telefonját, majd egy kocsival elvitték élettársát és annak gyermekét. A rendőrök a helyszín közelében elfogtak egy 22 éves lenti lakost, majd a 6-os számú főúton Szigetvár közelében egy 26 éves lenti és egy 27 éves pákai férfit. A beszerzett adatok alapján megállapították, hogy a 27 éves...
Évek óta rendeznek off-road...
Idén márciusban már hatodik alkalommal rendezték meg a Nimsz Zoltán Emléktrophy-t Hosszúhetényben. A versenyre most is...
Rengeteg szabadtéren...
A hétvége folyamán összesen harminckilenc esetben vonultak a megye tűzoltói, a legtöbbször szabadtéren keletkezett...
Mesterlövészt is bevetettek...
Az egységek eloltották a lángokat. Egy körülbelül harminc méter hosszú mezőgazdasági épület égett Szederkényben, a...
Elhunyt dr. Papp Gábor, a...
Dr. Papp Gábor a PTE-TTK Testnevelés- és Sporttudományi Intézet volt Intézetigazgató-helyettese, Tanszékvezető, a PEAC volt...
Lángoló lakáshoz...
A szigetvári hivatásos és a helyi önkéntes tűzoltók eloltották a lángokat. Egy körülbelül negyven négyzetméter...
Az utolsó simításoknál...
Csaknem 80 százalékos készültségben van a Budai Nagy Antal utcai óvoda és bölcsőde mindösszesen félmilliárd forintos...
Kedden kiderül, a pécsi havi-hegyi mandulafa lesz-e a győztes - Pikniket szerveznek a helyszínre
Már csak egyetlen nap választ el attól, hogy megtudjuk, a pécsi havi-hegyi mandulafa győzött-e az Európai Év Fája versenyen. Akárhogyan is alakul a végeredmény, a Janus Pannonius Múzeum pikniket szervez a helyszínre, a havi-hegyi templom elé március 20-án, azaz szerdán. Program:15:30 Találkozó a Széchenyi téren15.45 indulás gyalog a Havi-hegyre Tóth Klára, a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnökének (túra)vezetésévelMindenkit arra kérnek, hogy aki nem csatlakozik a menethez - a program fenntarthatósági céljához illeszkedve - tömegközlekedést vagy...
Lángolt egy lakóház tetőszerkezete Szentlőrincen
Kigyulladt egy lakóépület teteje hétfőn Szentlőrincen, az Attila utcában. A tűz oltását az ott tartózkodók megkezdték, a végleges oltást a szigetvári és a pécsi hivatásos, valamint a helyi önkéntes tűzoltók végezték, egy vízsugárral. A tűz az ingatlan alsó részére nem terjedt át. Az elsődleges információk szerint az eset során senki nem sérült meg.
Baranyai házakat fosztogatott, lecsukatta a bíróság
A Pécsi Járásbíróság elrendelte egy csányoszrói férfi letartóztatását három rendbeli lopás bűntettének - melyből egy rendbeli kísérlet - és készpénz-helyettesítő fizetési eszköz egyidejű elvételével megvalósított lopás bűntettének alapos gyanúja miatt egy hónapra. A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2019. január 22. és február 23. közötti időszakban több Baranya megyei településen - volt, hogy ablakbetörés módszerével, erőszakosan - ingatlanokba hatolt be, onnan műszaki cikkeket, pénztárcát iratokkal, készpénzt tulajdonított el több mint 150.000 forint...
« Előző
13083 | 13104 | 13125 | 13146 | 13167 | 13188 | 13209 | 13230 | 13251 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megdörrenhet az ég, záporok is...
- Havasi Bertalan feljelentette Magyar...
- Autó elé futott egy gyalogos Pécsett,...
- Kizuhant egy 17 éves lány...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Kidőlt fák, leszakadt ágak:...

