Négy alkalommal vezet keresztutat Udvardy György megyéspüspök a nagyböjtben
Nagyböjtben, péntekenként, a keresztények Jézus szenvedéseit idézik fel a keresztúton. A Pécsi Egyházmegye főpásztora idén Máriagyűdön, Siklóson és két alkalommal Pécsett vezet keresztutat, amelyhez bárki csatlakozhat. Szinte valamennyi katolikus templom falán vagy kertjében megtalálhatók Jézus keresztútjának állomásai. Ahogy a hívő egyik képtől a következőig halad, lélekben elkíséri Jézust Poncius Pilátus palotájától a Golgota hegyére vezető útján, sőt egészen a sírjáig. A keresztúti ájtatosság egyéni vagy közösségi végzése során egyszerre szembesülünk...
Öt embert is kirabolt a pécsi belvárosban, hat évre ítélték
A Pécsi Járásbíróság a csütörtökön megtartott tárgyaláson rablás bűntettében és 4 rendbeli lopásban bűnösnek mondott ki egy férfit, aki Pécsett, a belvárosban táskákat rabolt el a járókelőktől. Hat év fegyházra és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott férfi 2018. február 24. és 2018. március 22. közötti időszakban, Pécs belvárosában rendszeres haszonszerzésre törekedve járókelőket követett és azok táskáit erőszakos módon elvette, a sértettek készpénzének és értéktárgyainak megszerzése érdekében. Miután a...
Több ezer szalmabálát gyújtott fel, négy évet kapott
A Pécsi Törvényszék, mint másodfokú bíróság csütörtökön kihirdetett ítéletével a Pécsi Járásbíróság elsőfokú ítéletét megváltoztatva a büntetést 4 évre enyhítette azzal a férfivel szemben, aki sofőrként dolgozva amerre járt, szalmabálákat gyújtott fel. A Pécsi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2019. március 21-én kihirdetett ítéletével a Pécsi Járásbíróság elsőfokú ítéletét megváltoztatva a férfiveé, mint különös visszaesővel szemben - négyrendbeli rongálás bűntette, melyből egy rendbeli folytatólagosan elkövetett - kiszabott, börtönben...
Haragosa autóján állt...
A rendőrök elfogták azt a helyi férfit, aki egy kulccsal több helyen megkarcolt egy autót Mohácson. Egy férfi tett...
Mérleg: a pécsiek...
Hoppál Péter, Pécs országgyűlési képviselője a víz világnapja alkalmából lapunknak nyilatkozva elmondta, a fogyatkozó...
Motorost csaptak el a...
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba a motorost. A pláza kereszteződésében a Nyugati elkerülő úton egy...
A rendőrökkel kávézhattak,...
A bűnmegelőzési szakemberek kávéval és vagyonvédelmi tanácsokkal várták a lakosságot. A Nemzeti...
Kamionnal ütközött egy...
Elsődleges információink szerint a balesetben egy ember megsérült. Összeütközött egy kamion és egy gépkocsi csütörtök...
Kerti hulladékot égettek,...
Szerdán délután Gyód- Szőlőhegyen egy hétvégi házas környezetben keletkezett tűz, miután az ingatlan tulajdonosa szabadban...
Péntektől ismét vásárolhatunk az uránvárosi piacon, kinyit a felújított létesítmény
A munkálatok befejezése után az ilyenkor szokásos átadás-átvételi procedúra is véget ért, visszaköltöztek az árusok, így péntektől ismét vásárolhatunk a Hajnóczy utcai piacon. Az árusok már javában készülődnek, a portékák egy része már csütörtökön bekerült az elárusító-helyekre, hogy pénteken már zavartalanul szolgálhassák ki a vevőket, amikor is újra várja az érdeklődőket az uránvárosi piac.A Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. közlése szerint a piac hat órától nyitja meg kapuit vásárlói előtt.Hétfőtől péntekig reggel hattól délután ötig, szombaton hattól kettőig tart nyitva,...
Letartóztatta a bíróság a pécsi táskarablókat
A Pécsi Járásbíróság csütörtökön rablás bűntette miatt elrendelte egy fiatal pár előzetes letartóztatását, akik elrabolták egy nő táskáját a pécsi belvárosban. A rendelkezésére álló adatok szerint a gyanúsítottak február 23. napján 4 óra 10 perc körüli időpontban Pécs belvárosában sétáltak, amikor meglátták a maguk előtt haladó sértettet. A sértett a táskáját vállán átvetve viselte. A női gyanúsított gyors léptekkel a sértett után indult és intett a társának, hogy kövesse őt. A gyanúsított, amikor a sértetthez ért őt lendületből megrúgta, vállánál...
Ady és én - Pécsett készült fotóra is szavazhatunk
A beküldés utolsó napjaiban rekord számú pályázat érkezett az M5 Ady és Én alkotói felhívására, több mint 300-an mutatták meg egy-egy önálló vers vagy parafrázis, fotó vagy kisfilm segítségével, hogy számukra mit jelent Ady Endre, hogyan kapcsolódnak verseihez vagy életútjához. Köztük Bozó Pál is, aki Pécsett készült fotójával nevezett. A kép címe: Ifjú szívekben élek (Utalva a költő egyik, Bozó Pál által kedvelt versére.) Pécsett készült a Barbakán árokban lévő Melocco Miklós Ady Endrét ábrázoló szobráról.A Barbakán-kert északnyugati, a bástya mögötti, eléggé félreeső...
Lecsukták a volt élettársát...
A Pécsi Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinek a letartóztatását, aki elrabolta Pécsről volt élettársát és...
Szétdúlt egy siklósi...
A rendőrök a helyszínen elfogták azt a lengyel állampolgárságú férfit, aki tányérokat tört, kiabált és az ajtót ütötte egy...
Fegyvert szegezett...
A pécsi rendőrök egy órán belül elfogták azt a gépkocsivezetőt, aki összeveszett egy másik autóssal, majd fegyvert szegezett...
Felmérik a fogyatkozó...
Felméri a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága (DDNPI) a gemenci erdőben még meglévő vadmacskaállományt, amely a Duna alsó...
Megnézte Áder János a...
Szerdai pécsi látogatása alkalmával Áder János köztársasági elnök megtekintette az Év Európai Fájának megválasztott pécsi...
Teljesen leégett egy...
A tűzoltók négy vízsugárral már körülhatárolták a tüzet. Teljesen leégett egy családi ház tetőszerkezete Pécsen, a...
Áder János: a 20. század az olaj évszázada volt, a 21. század a víz évszázada lesz
Míg a 20. század az olaj évszázada volt, addig a 21. század a víz évszázada lesz - hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök szerdán Pécsett. Az államfő a pécsi Leőwey Klára Gimnázium diákjainak Fenntarthatósági témahét keretében tartott rendhagyó tanórán kiemelte: a Föld népessége az elmúlt száz évben három és félszeresére nőtt, miközben a vízfogyasztás kétszer olyan gyorsan növekedett, mint ahogy a népességszám. Ma a világon 2,5 milliárd ember él súlyosan vízhiányos területen - hívta fel a figyelmet Áder János. Megjegyezte: ha nem változtatunk vízkezelési...
Tizenkilencen tüntettek Pécsett Áder János köztársasági elnök tevékenysége ellen
Összesen tizenkilencen gyűltek össze szerdán kora délelőtt a Leőwey Klára Gimnázium előtt, hogy kifejezzék az iskolában előadást tartó köztársasági elnök, Áder Jánossal szembeni ellenérzéseiket. Tüntetést szerveztek szerdán délelőtt civil jogvédők a Leőwey Klára Gimnázium elé, a hivatalos bejelentés szerint azért, hogy tiltakozzanak a köztársasági elnök tevékenysége ellen. Nos, az eseményre összesen tizenkilencen gyűltek össze, a jogvédők mellett DK-s dzsekit viselőket, valamint momentumosokat is lehetett látni. A tiltakozók - akiket egy dobos is...
Műszaki hiba miatt fennakadás van a beremendi átkelőhelyen
Szünetel a harmadik ország állampolgárainak ki- és beléptetése Beremenden. A horvát határrendészeti szervek tájékoztatása szerint műszaki hiba miatt kedden reggel kilenc órától a Beremend Közúti Határátkelőhelyen a rendőrök nem tudják ki- és beléptetni a harmadik ország állampolgárait. A szakemberek a hiba elhárításán már dolgoznak.Az alternatív határátkelőhelyekről, a nyitvatartási- és aktuális várakozási időkről tájékozódjon a rendőrségi honlap Határinfo[1] oldalán.
« Előző
13062 | 13083 | 13104 | 13125 | 13146 | 13167 | 13188 | 13209 | 13230 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megdörrenhet az ég, záporok is...
- Havasi Bertalan feljelentette Magyar...
- Kizuhant egy 17 éves lány...
- Autó elé futott egy gyalogos Pécsett,...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Sulyok Tamás: nincs olyan ok, ami...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Íme, a pécsi kocsma, a Tavasz, ahol...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...

