Öt embert is kirabolt a pécsi belvárosban, hat évre ítélték
2019. március 22. péntek 11:26

A Pécsi Járásbíróság a csütörtökön megtartott tárgyaláson rablás bűntettében és 4 rendbeli lopásban bűnösnek mondott ki egy férfit, aki Pécsett, a belvárosban táskákat rabolt el a járókelőktől. Hat év fegyházra és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte.
bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott férfi 2018. február 24. és 2018. március 22. közötti időszakban, Pécs belvárosában rendszeres haszonszerzésre törekedve járókelőket követett és azok táskáit erőszakos módon elvette, a sértettek készpénzének és értéktárgyainak megszerzése érdekében.
Miután a készpénzt és az értékeket megszerezte, a vádlott a táskákat menekülés közben egyéb tartalmukkal együtt eldobta.
Ilyen módon a vádlott összesen öt sértettől vette el a táskáját, többek között egy férfitől, aki idős koránál fogva nem tudott fellépni vele szemben.
Miután a vádlott az idős sértett vállán lévő táskát rángatni kezdte, kitépte azt a férfi kezéből, aki ennek hatására a földre esett, fejét az útburkolatba ütötte és ennek következtében nyolc napon belül gyógyuló fejsérülést szenvedett.
A vádlott cselekményeivel az öt sértettnek összesen 148.308 forint kárt okozott, melyből az eljárás során lefoglalással és a sértetteknek történt visszaadással 42.788 forint megtérült.
A vádlott és védője részben eltérő minősítés és enyhítés végett jelentettek be fellebbezést, az ügyész pedig három munkanapot tartott fenn a fellebbezés előterjesztésére, így az ítélet nem jogerős.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Pécsi kórházban látták utoljára a...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Pécsi és mohácsi vállalkozások...
- Több mint ezer tartalékos tett esküt,...
- Vandál pusztítás a Barbakánnál:...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...