Pécsi diák szerzett ezüstérmet a Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián
Két ezüst- és négy bronzérmet szereztek a magyar diákok a Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián Pekingben - tudatták a magyar szervezők az MTI-vel közleményben pénteken. A két ezüstérmet Ungár Vince, a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium és Lehotai Gergely, a Pécsi Janus Pannonius Gimnázium tanulója szerezte, bronzérmet pedig Labancz Benedek, a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium, Magó Máté László, a Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Nagy Dávid Leonárd, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló...
Fák árnyékában kicsit megpihenni Pécsett - Ez ám az igazán lehetetlen küldetés!
A feladat egyszerű, megoldani viszont nehéz: olyan pécsi közterületet találni a belvárosban, ahol nagy lombkoronájú fák alatt, padokon meg lehet pihenni. Turistáknak szép séta, a helyi viszonyokat ismerő személy számára mégis komoly kihívás. Mert gyakorlatilag csak egyetlen placc akad a baranyai megyeszékhely szívében, ahol minden elvárás maradéktalanul teljesül. Ha valaki Pécsett, mondjuk a Hal tértől indul keresgélni, akkor hamar csalódás érheti. A Rákóczi úti nagyáruház keleti oldalán egy nagy fa áll, de hely sincsen a leüléshez, a nagy gyalogosforgalom okán. A...
Nyergesvontató rohant az építés alatt álló mohácsi körforgalomba
Lapunk értesülései szerint péntekre virradó éjszaka egy nyergesvontató Mohácson letért a terelőútról és az építés alatt álló körforgalomba rohant. A jármű vezetőjét a mohácsi tűzoltók szabadították ki a roncsból, a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A vezetőt a mohácsi tűzoltók szabadították ki a roncsból.
Vizet juttattak a Dunából...
A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vízkormányzással juttatott vizet a Dunából a Belső-Béda holtágrendszerbe. A Dunán levonuló...
Darazsat akart irtani egy...
Tizenöt négyzetméteres, fémszerkezetű melléképületben égett két használaton kívüli személyautó és gumiabroncsok tegnap este...
A mohácsi tűzoltók is...
Kigyulladt egy lakatlan ház melléképülete Szebényben, az Ady Endre utcában szerdán délután. Az épület teljes...
Baleset miatt teljes útzár...
Oldalára borult egy személygépkocsi a 66-os főút 30-as kilométerénél, Sásd külterületén szerdán délután. A komlói...
Lángoló épülethez...
Kigyulladt egy melléképület Pécsen, a Bittner Alajos úton szerdán délben. A mintegy negyvennyolc négyzetméter...
Kislányt videózott egy...
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a tizenkettedik életévét be nem töltött személyről pornográf felvétel készítésével...
Összedobta a hajó legénysége a büntit a mohácsi kikötőben
Szokatlan helyen elrejtett cigarettát találtak a NAV mohácsi folyami határkirendeltségének munkatársai egy osztrák honosságú hajón. Az uszály gépházában, egy esztergapadban lapult a 2200 szál szerb zárjegyes cigaretta. A Baranya Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság mohácsi folyami határán július végén jelentkezett vámellenőrzésre egy Szerbiából érkező, osztrák honosságú hajó. Az uszály átvizsgálásakor a gépházban, egy esztergapadban elrejtve, 2200 szál szerb zárjegyes cigarettát találtak a pénzügyőrök. Az áru adózott voltát a legénység sem számlával, sem egyéb dokumentummal nem...
Körmenetben imádkoztak a Pécsi Egyházmegyéért a Havi-hegyen
A római Santa Maria Maggiore-bazilika, a legősibb Mária-templom felszentelésének évfordulóját ünnepeljük augusztus 5-én, mely a pécsi Havas Boldogasszony-templom búcsújának ünnepnapja is. A Pécs oltárának is nevezett, a város fölé szerényen magasodó, idén 328 esztendős templom hagyományos, idén két napon át tartó búcsúját megnyitó főpapi, vigília szentmisét ünnepelték augusztus 4-én, melyet dr. Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök celebrált. Koncelebrált Máger Róbert püspöki irodaigazgató, Molnár Erik püspöki titkár, Szép Attila plébános, Fekete Zoltán...
Lesodródott az útról és felborult egy autó Baranyában
Baleset történt a Görcsöny és Pellérd közötti úton kedden: egy autó lesodródott az úttestről és a tetejére borulva állt meg. A kocsiban csak a sofőr ült, ki tudott szállni járművéből, hozzá mentő érkezett. A pécsi hivatásos tűzoltók áramtalanították a személyautót.
Pécsen és Mohácson is...
92 évesen, egy kórházban halt meg hat éve az egyik legismertebb magyar bűnöző, a Repülős Gizi néven hírhedtté vált Koszta...
Lángoló autót oltottak a...
Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személykocsi Görcsönyben, a Dózsa utcában kedden reggel. A pécsi hivatásos...
Kigyulladt Újmohácson a...
Kigyulladt kedden reggel egy újmohácsi, Horváth Sándor utcai épület, amelynek hátsó része pihenőhelyiségként, illetve...
Csaknem hetven fiatal...
Ferenc pápa 2024-ben hirdette meg a Remény zarándokai jubileumi 2025-ös szentévet, melynek kiemelt eseménye a Jubileumi...
Egyszerre két ponton is...
Pécsett, a Bogádi úton, egy ingatlanon nagy mennyiségű ledepózott műanyag szemét két, különböző ponton meggyulladt és 50-50...
Villámcsapás borított...
Villám csapott vasárnap hajnalban Hosszúhetényben egy hétvégi házba. A tető teljes terjedelmében égett, és a tűz egy...
Hétfőn és kedden búcsúra várják a híveket a Havi-hegyre
Idén is kétnapos búcsún, augusztus 4-én és 5-én ünnepeljük Pécsen a Havas Boldogasszony-templom búcsúját. Az ilyenkor hagyományos püspöki szentmisét dr. Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök celebrálja, de a Havi-hegyen idén is ünnepelnek liturgiát horvát és német nyelven is. A Havas Boldogasszony-templom története a 17. századig nyúlik vissza, amikor az 1690-91. évi nagy pestisjárvány elmúltával a pécsi emberek, megtartva a veszedelem idején a Szűzanyának tett fogadalmukat, templomot építettek Havas Boldogasszony tiszteletére.Az ún. „Kakasdomb"...
Tetőzött a Duna Mohácsnál, nincs utánpótlása a nagyobb víznek
Az előrejelzéseknek megfelelően mintegy öt és fél méteres vízzel tetőzött a Duna Mohácsnál, vasárnap reggelre pedig néhány centiméterrel már csökkent is a vízszint. Árvízvédelmi beavatkozásokra egyáltalán nem lesz szükség. 542 centiméterrel tetőzött szombaton a folyó Mohácsnál, vasárnap pedig már az apadás is megkezdődött, két centiméterrel csökkent a vízszint. llyen vízállás esetében még az elsőfokú készültség elrendelésére, s az azzal járó óvintézkedésekre sincs szükség. Az előrejelzés alapján a nagyobb víznek nincs utánpótlása, apadás várható, néhány nap alatt...
Két autó ütközött, lezártak egy főutat Baranyában
Összeütközött két személyautó a 66-os főút 42-es kilométerénél, Gödre térségében szombaton délelőtt. A sásdi hivatásos tűzoltók áramtalanították az egyik járművet. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
« Előző
945 | 966 | 987 | 1008 | 1029 | 1050 | 1071 | 1092 | 1113 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nincs rá pénz, idén nem rendezik meg...
- Rétisas fiókákat gyűrűztek az...
- Magyar Péter: a dokumentumokból...
- Keddtől ismét látogatható az...
- Pécsi Arcok - Heckenberger Iván:...
- Autó elé futott egy gyalogos Pécsett,...
- Havasi Bertalan feljelentette Magyar...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

