Pécsi diák szerzett ezüstérmet a Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián
2025. augusztus 08. péntek 17:08

Két ezüst- és négy bronzérmet szereztek a magyar diákok a Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián Pekingben - tudatták a magyar szervezők az MTI-vel közleményben pénteken.
A két ezüstérmet Ungár Vince, a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium és Lehotai Gergely, a Pécsi Janus Pannonius Gimnázium tanulója szerezte, bronzérmet pedig Labancz Benedek, a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium, Magó Máté László, a Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Nagy Dávid Leonárd, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium, és Reicher Martin, a Budapest School tanulója.
A versenyzők felkészítését és részvételét a Nemzeti Tehetség Program - 1823 támogatta. A szervezők köszöntet mondtak a Bosch Magyarország, az Ericsson, a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt., az MSCI, az Andersen és a HPC támogatásáért. A versenyzőket az ELTE Informatikai Karának és a Neumann Társaság Mesterséges Intelligencia és Tehetséggondozási Szakosztályának együttműködésében az ELTE campusán készítették fel.
Az 1968-ban alapított Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) a legnagyobb múltra visszatekintő hazai informatikai szervezet, amely kiemelkedő szerepet vállal a digitális esélyegyenlőség megteremtésében, informatikai tehetséggondozásban. Célja, hogy "a digitális világ GPS-eként segítse a tájékozódást az információs társadalom világában" - áll a közleményben.
MTI -otó: Neumann János Számítógéptudományi Társaság
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Februárban dupla nyugdíj érkezik, és...
- Kedden jön az enyhülés, előtte még...
- Ónos eső miatt adtak ki...
- Ősz derekán már fogadhatja az...
- Lázár János: az autópálya-hálózatot...
- Itt a friss lista: ezek az orvosi...
- Nézőpont Intézet: egyre valószínűbb a...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...

