Újabb lezárások a Széchenyi tér környékén!

lezárják a Janus Pannonius utcát és a Szepessy Ignác utcát a Széchenyi tér felől. Az említett utcákba a nyugati és északi irányból továbbra is be lehet majd hajtani. A lezárás oka, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat munkatársai a létesítendő csapadékcsatorna területén folytatják a régészeti feltárást.A 30, 32, 33-as jelzésű autóbuszjáratok a megszokott terelőútvonalon járnak. A 30-as járat a Kórház tér felé, majd - a Hungária úton át haladva - a Petőfi utcán keresztül éri el az Alkotmány utcát, ahonnan a megszokott megállókat érintve megy tovább a Kürt utca irányába....

Javulhat Pécs közösségi közlekedésének színvonala

A Dél-Dunántúli Regionális Operatív Program (DDOP) keretében elnyert közel 67 millió forint lehetővé teszi, hogy szakmai egyeztetéseket követően elkészüljön öt infrastruktúrafejlesztési projekt megvalósíthatósági tanulmánya. Mindebben közreműködik majd a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt., a Pannon Volán Zrt. és a MÁV Zrt. is - közölte Nácsa János. Az így elkészült dokumentumokkal a közeljövőben megjelenő, a közösségi közlekedésfejlesztés infrastrukturális beruházásait támogató pályázaton kíván részt venni a baranyai megyeszékhely. Ezek sikeres megvalósításával pedig javul Pécs és...

Traffipax szombaton Pécsett és környékén

07.00 - 07.45 óráig: Pécs, Maléter P. út08.00 - 08.45 óráig: Pécs Táncsics M. út09.00 - 09.45 óráig: Ny-i elkerülő út "Expo" behajtó10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Megyeri út.12.00 - 12.45 óráig: Pécs, Aidinger J. út13.00 - 13.45 óráig: Pécs, Siklósi út14.00 - 14.45 óráig: Pécs, Tüzér út15.00 - 15.30 óráig: Pécs, Mártírok útja ( Novro előtt)15.45 - 16.30 óráig: Pécs, Bacsó B. út16.45 - 18.00 óráig: Pécs Siklósi úti felüljáró

Az osztályvezetőnél is...

Az osztályvezetőnél is voltak a diákok Mint ismert, a közelmúltban derült fény arra, hogy a szakközépiskola tanulóit szabálytalanul dolgoztatták különböző...

Színházi évad: már csak...

Színházi évad: már csak pénz kellene Tizenegy plusz egy új darabbal kedveskedik a következő évadban közönségének a pécsi teátrum: a nagyszínházban hat, a kamarában...

Kazahsztán Egerág vendége

Kazahsztán Egerág vendége Ennek keretében hagyományos kazah jurtákkal, népviselettel, fegyverekkel, de egyúttal a nép ételeivel is megismerkedhetnek az...

Csak a vezetékek tartották...

A balesetveszélyessé vált kitört oszlopot csak vezetékek tartották. Az útszakaszt lezárták, amíg az E-ON szakemberei elhárították a veszélyt. A baleset okozóját figyelmetlen vezetése...

Vasárnap javulhat az idő -...

A meteorológus szerint az országban egy hidegfront érezteti hatását: először nyugaton, majd az ország középső és keleti részén is zivatar és erős szél lehet.A nappali hőmérséklet...

Egyesültek a KDNP pécsi...

A tisztújítás során Maráczy Tibort, a Pécs-Nyugat Szervezet korábbi elnökét választották a párt városi elnökének. A pécsi KDNP vezetősége hamarosan ismerteti politikai programját - áll a...

Halálos fenyegetéseket kap Füredi

Halálos fenyegetéseket kap Füredi Füredi Péter nemrég azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az Expo Center építése és üzemeltetése kapcsán vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, s a testület elnöki feladatait is ellátja. Emellett a hőerőművel kötött szerződés felülvizsgálatát, a pécsi parkolási anomáliák megoldását "tűzte zászlajára" és a városi tömegközlekedési céggel kapcsolatban fogalmazta meg súlyos kritikáit.A Pécsi Újság.hu-nak nyilatkozva Füredi azt mondta: a választások környékén kezdték hívogatni, s szúrták ki a kocsija kerekét, újabban azonban már van, hogy 60-70 nem fogadott hívása...

Tizenkét éves kislányt ütöttek el a Komlói úton

A kocsi elsőként egy kerítés vasoszlopának ütközött, majd elütött egy, az úttest jobb szélénél a kerékpárját javító 12 éves kislányt. A gyermeknek súlyos sérülést okozó fiatal sofőr ellen büntetőeljárás indult.

Kiraboltak egy pécsi sörözőt

Bojtor Bernadett közlése szerint az ismeretlen tettes a mosogatókonyhában az ott dolgozó pultosnőt a földre ültette, megkötözte, a zsebéből kiemelte a napi bevételt tartalmazó pénztárcát és az abból kivett 140 ezer forinttal elmenekült. A pultosnőre a férje talált rá, az asszony nem sérült meg. A rendőrség rablás miatt indított eljárást az ügyben.

„Női lélek" - kiállítás a...

A tárlat Jegenyés Jánosnak, valamint Tolvaly Ernőnek állít emléket. Az augusztus 13-ig megtekinthető válogatást Balogh Róbert író nyitja meg a nagyközönség előtt.

Traffipax pénteken Pécsett...

09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Építők útja10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Tüzér u.11.00 - 11.45 óráig: Pécs, Mártírok út12.00 - 12.45 óráig: Pécs, Rácvárosi út 19.13.00 - 13.45 óráig: Pécs Siklósi...

Új közterek: drága lesz a...

Új közterek: drága lesz a fenntartás A jelenleginél jóval több világítótest, számos szökőkút, wifi-hálózat, térfigyelő kamerarendszer: többek között ezek miatt...

Tankcsapda és Kiscsillag

Tankcsapda és Kiscsillag Az említett bandák számára az utóbbi években komoly népszerűségre szert tevő rockabilly stílus hazai királya, a Mistery Gang...

Újabb tollerista távozik az...

Újabb tollerista távozik az MSZP-ből Soó Lászlóval az elmúlt hetekben valósággal a bolondját járatta saját pártja, állítja az érintett, "annak is...

Tubes-ügy: beszóltak a...

"Szégyenteljes, hogy a Honvédelmi Minisztérium (HM) a kormány szakmailag rossz politikai alkujából fakadó következmények miatt a civileket hibáztatja önmaga helyett" - írta az...

Ki akarták dobni a születésnapost Pécsett

Az mondta a születésnapját ünnepelte, amikor a testvére és az unokaöccse megtámadta. Dulakodtak, egymás kezét-lábát csavargatták, végül az ünnepelt anyja hívta ki a rendőröket. A férfi könnyebben sérült, a rendőrség büntetőeljárást indított.

Októberben lesz Toller körzetében az új választás

Baranya 3. számú, Pécs Kertvárost, valamint kilenc környező települést magába foglaló egyéni országgyűlési választókörzetében azért kell időközi választást tartani, mert a három évvel ezelőtt közlekedési balesetet szenvedő Toller László - cselekvőképességét kizáró gondnokság alá helyezésével - a közelmúltban elvesztette választójogát, így parlamenti mandátumát is. Az egyéni választókerületben június elején már tartottak egy időközi választást, az azonban az alacsony részvétel miatt érvénytelen volt. Emiatt vált szükségessé az új választás kiírása, az októberi időpontot az...

Gárda-tüntetés Pécsett: a Jobbik csatlakozik

"A Jobbik Magyarországért Mozgalom pécsi szervezete csatlakozik a szombati Magyar Gárda melletti szimpátiatüntetéshez, melyre ezúton szeretné támogatóit és szimpatizánsait is kérni. A demonstráció a pécsi Színház téren 14 óra kezdettel kerül megtartásra. Kérünk mindenkit, aki a pártállami időket idéző, politikai nyomásra született ítélettel nem ért egyet, az jelenlétével adjon hangot e véleményének. Pécs, 2009. június 7.Németh Zsolt"