A Fidesz menesztené Varga Pétert is
Az erről szóló előterjesztést szerdán küldték szét az önkormányzati képviselőknek. Páva Zsolt polgármester az MTI-nek azt mondta: miután Varga Péter, a Pécs Holding Zrt. vezérigazgatójának kérésére zárt ülésen tárgyalják az ügyet csütörtökön, csak a döntés után nyilatkozhat érdemben. "Rendkívül képlékeny az eset" - tette hozzá.Egy héttel ezelőtt a Pécs-Pogányi Repülőteret Működtető Kft. ügyvezetőjének felmentését indította el Páva Zsolt.Az MTI képviselői forrásokból úgy értesült: a vezérigazgatótól a nemrégiben kirobbant buszeladási botrány miatt rendkívüli felmentéssel...
Közgyűlés: felmentették Varga Pétert
Mint megírtuk, az áfa-emelés miatt közel egymilliárdos plusz teher jelentkezik a városi büdzsében, így az amúgy is jelentős hiánnyal tervezett költségvetésben novemberre 3-4 milliárdos lehet a lyuk - derült ki a polgármester által felkért igazságügyi könyvszakértői jelentésből. A városnak azzal kell számolnia, hogy vagy a 2010-es költségvetés terhére ütemezi át az előtte álló feladatok elvégzéséből eredő pénzügyi kötelezettségeit, vagy azok egy részét visszavonja; nem lesz képes finanszírozni az EKF-projektek többletköltségét; városüzemeltetési feladatok látják kárát a...
Pécs csőd előtti helyzetben
Gyors beavatkozások híján a fizetőképtelenség veszélye fenyegeti az önkormányzatot. Ennek főként az utóbbi nyolc év pazarló pénzfelhasználása az oka, de idén azzal is súlyosbodik a helyzet, hogy a város büdzséjét 1,2 milliárdos hiánnyal tervezték, amit újabb egymilliárddal dob meg az áfaemelés. Mivel amúgy is alul lett tervezve a kiadási oldal, novemberre már 3-4 milliárdos lyuk tátonghat a költségvetésben.A várható veszélyek között van az is, hogy a pénzügyi nehézségek miatt az önkormányzatnak vagy feladatainak egy részét kell elhagynia, azaz csökkentenie szerepvállalását a...
Belga „valóság" és iráni...
A Cirko Film Másképp Alapítvány által forgalmazott filmeket bemutató sorozat legújabb részeként 18 órától nézhetik meg a...
Részegen, százzal tépett át...
Jobbról-balról előzött, a záróvonalon is többször átment, számtalan emberéletet veszélyeztetett. A város határában egy benzinkúton fogta el egy motoros rendőr, letagadta még azt is, hogy...Éjjelente permetezik a...
Szerdától egészen július 26-áig növényvédelmi okokból permetezik éjjelente a város közterületein található platán- és vadgesztenyefákat, valamint a dézsás növényeket, illetve rózsaágyakat...Jobbik: csak pénzpazarlás...
"A Jobbik elképesztő pénzpazarlásnak tartja Páva Zsolt polgármester népszavazási kezdeményezését, hiszen eme mindenki által támogatott kérdéseket a közgyűlés önmagában is megoldhatta...Megrendelésre lopták a...
Szíjártó István városi rendőrkapitány elmondta: április 19-e és május 13-a között öt dombóvári méhész kaptárait lopták el. Az adatok egy Baranya megyei elkövetői körre utaltak, a csoport...Népszavazást kezdeményez...
"Az elmúlt években a szocialista városvezetők nem hozták meg azokat a döntéseket, amelyekre szükség lett volna Pécs és a...
Gyerekcsínyből gyújtották fel a szigetvári mozit
A tizenhárom és tizenöt év közötti fiúkat elfogták a rendőrök, azt mondták, heccből gyújtogattak, de akkora tüzet csináltak, hogy már nem tudták eloltani, ezért inkább elszaladtak - ismertette az esetet Zsobrák Péter, a megyei kapitányság sajtóreferense.Tizenegy tűzoltó percek alatt kiért és hamar eloltotta a lángokat, amelyben szerencsére senkinek sem esett baja. A mozi már évek óta nem üzemel, a kár összegéről nincs információ, annyi biztos, az épület szerkezetét nem érte károsodás - tette hozzá a szóvivő.Este héttől horvát dallamok és táncok a Színház téren
A Színház téren a mohácsi Orašje Együttes zenél; a lépéseket Darazsacz István tanítja meg a jelenlévőknek. A rendezvényt rossz idő esetén az Ifjúsági Házban tartják meg.Körömi átvilágítaná a Széchenyi tér felújítását
"A mai napon, Pécs Megyei Jogú Város jegyzőjének átadott levelemben kértem a Jegyző Asszonyt, hogy az Alkotmány 61. § (1) bekezdése, valamint a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény alapján a "Közterek és parkok újjáélesztése II. ütem Európa Kulturális Fővárosa" program keretében a pécsi Széchenyi tér átalakításával, felújításával kapcsolatos dokumentumokba való betekintést biztosítsa számomra.Első körben a tér felújításával kapcsolatos közbeszerzési eljárás dokumentumaiba, a nyertes pályázóval kötött...Túra: amiről a kövek...
A hegy meredek déli oldalát jellegzetes színű, vörös homokkő alkotja, amelyből a víz és a szél munkája különleges sziklákat, kőtornyokat formált: a Babás-szerköveket és a Zsongor-követ,...Traffipax szerdán Pécsett...
07.00 - 07.45 óráig Pécs, Tüzér u.08.00 - 08.45 óráig Pécs, Szigeti út09.00 - 09.45 óráig Pécs, Rácvárosi út 19.10.00 - 10.45 óráig Pécs, Siklósi út12.00 - 12.45 óráig Pécs, Nagy I....Egymilliárdos tartozás a...
Több nagyvároshoz hasonlóan Pécsett is tetemes lakbérhátralékkal kell megbirkóznia az önkormányzatnak. A hiány csökkentésére...
Életre kel A Tenkes kapitánya
A produkció szervezői szerint e színpadi adaptáció hűen tükrözi a film humorát és idézi fel alakjait, magával ragadó hőseit....
Lakkal öntöttek le egy...
Kétszázezer forint a kár, a rendőrség rongálás miatt indított nyomozást.Újvidék Pécs legújabb testvérvárosa
Az eddig partnerségi viszonyban álló két város a szerződés aláírásával magasabb szintre emelte kapcsolatait. A megállapodás célja elősegíteni a két nép történelmének és kultúrájának részletesebb megismerését, megerősíteni a polgárok közötti barátságot.Pécs és Újvidék együttműködésre törekszenek a gazdaság, a kereskedelem és az idegenforgalom területén, valamint a gazdaságfejlesztési folyamatok összehangolásában, a gazdálkodó szervek közötti kapcsolatok kiépítésében, továbbá a városüzemeltetés és a helyi közigazgatás működési gyakorlatának kölcsönös megismerésében.A kultúra, a...
Mozgássérülteknek készült tanösvény
Molnár Gyöngyi mozgássérült és Szőnyi János, a Mecseki Erdészeti Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese sétál az erdészet mozgássérültek számára készült tanösvényén Pécsett, az Árpádtetőn. A tízmillió forintba kerülő beruházáshoz 9,5 millió forint a személyi jövedelemadó 1%-ból gyűlt össze.
Kézifűrésszel vágták ki a villanyoszlopot a kábelért
A kézifűrészt használó tettes százezer forint kárt okozott. A rendőrség lopás miatt nyomoz.
« Előző
48006 | 48033 | 48060 | 48087 | 48114 | 48141 | 48168 | 48195 | 48222 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hamarosan kiderül, hány sasmadár...
- Javult a MÁV-csoport pontossága...
- Üveg van egy paradicsomszószban, meg...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Magyarországon először alkalmaztak új...
- Ismét találkozóra hívja a fiatal...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...

