"Plusz költségekbe veri magát Pécs"
A politikus kifejtette: mindezt arra alapozza, hogy Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere meg kívánja vásárolni a világhírű Gyugyi-gyűjteményt mintegy 350 millió forintért, emellett újabb átvilágítás készül a város pénzügyeit illetően 50 millió forintért. Tóth Bertalan hozzátette: ha mindehhez hozzászámolják a Széchenyi tér átalakítására vállalt 300 millió forintos kötelezettséget, akkor az elmúlt egy-két hónapot tekintve is minimum 700 millió forint plusz költségvállalás jelentkezik a baranyai megyeszékhely költségvetésében. Az MSZP városi elnöke kiemelte: a korábbi...
Nem bontják le a sétatéri színpadot
Az augusztus 18-tól 23-ig tartó eseménysorozat során számtalan alkalommal élvezhet a közönség olyan kulturális produkciókat, melyet a Dóm téren felállított színpadon mutatnak be, amelyekről a www.pecs2010.hu honlap Programok menüpontjában lehet tájékozódni. A rendezvénysorozat egyik kiemelkedő eseménye lesz Mahler Ezrek szimfóniája című művének bemutatása, amelyhez az Operalia gálakoncertjénél használt színpad méretének további növelésére van szükség. Az ideiglenes színpadot az ünnepség után, augusztus 24-én bontják le. Az átmeneti időszakban a lakosság megértését és türelmét...Hamis bérlettel utazókat buktattak le az ellenőrök
Összesen öt személy ellen indult magánokirat-hamisítás miatt eljárás. Volt aki egyszerűen átragasztotta a bérletet, volt aki otthonában számítógépével készítette.Páva: összefogással Pécsé...
"A szocialisták, Tóth Bertalannal az élen, a pécsi múlt, történelem és kulturális örökség egy jelentős szeletét - az egyedülálló és felbecsülhetetlen értéket képviselő Zsolnay...Újra versenyben a Guitar...
Alighogy véget ért a verseny, András fellépésről fellépésre járja az országot, messze viszi a város és az Európa Kulturális Fővárosa-program hírét.Nemrég elhatározta, újra megmutatja a...Traffipax szerdán Pécsett...
09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Komlói út10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Pécsváradi u.11.00 - 11.45 óráig: Pécs-Hírd /6. sz. fkl. út/12.00 - 12.45 óráig: Pécs, Zsolnay V....Állatkert: gáz van, azonnal...
Mint ismert, a városi vadasparkot a bezárás fenyegeti, hiszen nem felel meg a környezetvédelmi előírásoknak, s egyelőre...
Nem tart igényt...
- Miért döntött úgy, hogy lemond a tiszteletdíjról?-A felügyelő bizottság (FEB) a város tulajdonosi ellenőrzési...
Falkalfolk és balkáni táncok
Az együttes eredeti hangszereken játssza azokat a dallamokat, amelyeket a tagok többnyire saját maguk gyűjtenek tőlünk...
Autófeltörőket fogtak a pécsi rendőrök
A fiatalkorú elkövetőket a személyleírás alapján a környéken találta meg a kiérkező járőr, gyanúsítottként kihallgatták őket, a terhükre rótt cselekményt elismerték.Meliorisz Bélával zár a pécsi Olvasóliget
A július 25-én indult irodalmi sorozat záróalkalmán 17 órától Meliorisz Béla, pécsi költő olvas fel írásaiból."Folyik az összes projekt kivitelezése"
Suchman Tamás rámutatott: jelenleg a baranyai megyeszékhely 18 különböző helyszínén folynak kivitelezési munkálatok mintegy bruttó 50 milliárd forint értékben. A hazai városok tekintetében Budapest kivételével nagyságrendileg ez a legnagyobb most zajló fejlesztés.Bár az elmúlt egy, másfél évben még sokszor az hangzott el, hogy az EKF-program nem valósul meg, építkezései nem készülnek el, a kormányzat mindig is kiemelt feladatként kezelte azt, amely abból is látszik, hogy a gazdasági válság ellenére egyetlen fillért sem vont, von el a pécsi tervek megvalósítására szánt...
700 ezer értékben loptak a...
A rendőrség tájékoztatása szerint, az elkövetők a nyitott ajtón át jutottak az épületbe.Halálos baleset: kétszer is...
A fiatal férfi kocsijával áttért a szemközti sávba, ahol egy szabályosan közlekedő teherautóba hajtott, majd keresztbe csúszva az úttesten egy másik tehergépkocsinak ütközött; végül az...A pécsi bazilikában adják...
Vidnyánszky Attila rendező elmondta, bár a darab bárhol eljátszható, a templomfalak erősítik annak szakrális játékmódját, így a helyszínnek különös jelentősége van számukra.Megítélése...Traffipax kedden Pécsett és...
07.00 - 07.45 óráig: Kozármisleny08.00 - 08.45 óráig: Pécs, Siklós út09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Nagy I. u.10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Megyeri u.12.00 - 12.45 óráig: Pécs, Rácvárosi út 19...Feljelentés a temetkezési...
A "zűrös ügyek" között indokolatlan béremelés, céges autó használata horvátországi nyaralásnál és több mint félezer koporsó vásárlása is szerepel - közölte Nácsa János, a városi...Jókai tér: vége a...
A mediterrán hangulatot keltő kövezet leginkább bosszúságot, kellemetlenséget okozott a járókelőknek: a terület burkolatát...
Telt házzal megy "A muzsika hangja"
Az 1200 forintos áron - akár a helyszínen is megvásárolható „állójegy" valójában azt takarja, hogy az előadásra ellátogató közönségnek saját magának kell gondoskodnia ülőalkalmatosságról (kempingszék, stb.). A szervezők arra hívták fel a figyelmet, hogy az effajta jegyekhez is korlátozott számban tud már csak hozzájutni a publikum.A kedd este fél kilenctől a pécsváradi várban műsorra tűzött világhírű musical hírnevét, értékét mindenekelőtt az adja, hogy a slágerré vált dalokon és szerethető hősein kívül máig megdöbbentően erős társadalmi-történelmi...
Baranyai LMP: szálljunk le végre a fellegekből!
"A Lehet Más a Politika párt sürgeti a Pécs-pogányi reptér jövőjével kapcsolatos politikai döntés megszületését. Az áhított százezer fő éves utasforgalom jövőre sem fog megvalósulni, ezért a létesítmény jelen formájában nem működtethető tovább. Le kell számolni azokkal az illúziókkal, hogy a repülőtér fejlesztése Pécs mellett a környező településekre, valamint az egész térségre/régióra kedvező hatással lesz. Nem ettől várható az idegenforgalom, a gazdasági és kulturális élet jelentős fellendülése, hanem azoktól az elmaradt gazdaságélénkítő, turisztikai és egyéb...Durvul a vita a régészek között
Mint ismert, Pécsett és Baranyában az elmúlt hónapokban számos régészeti feltárást végeztek, s végeznek jelenleg is - egy 2007-ben született szabályozás szerint azonban a félmilliárdnál nagyobb értékű beruházások esetében csak a KÖSZ szakemberei végezhetnek ásatási munkálatokat, bárhol legyenek is azok az ország területén. A pécsi intézmények régészei ennek megfelelően úgy érzik, háttérbe szorították őket, ráadásul állításuk szerint sokszor helyismeret nélkül dolgoznak a szakszolgálat vidéki emberei. Ugyanakkor nem csupán ez okoz fejfájást a...
« Előző
47709 | 47736 | 47763 | 47790 | 47817 | 47844 | 47871 | 47898 | 47925 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hamarosan kiderül, hány sasmadár...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Magyarországon először alkalmaztak új...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- Ismét találkozóra hívja a fiatal...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Döntött a városvezetés: nézze meg,...
- Veszélyjelzést adtak ki Baranyára:...
- Elindultak a kézbesítők a megemelt...

