Füsti Molnár Éva az adventi naptárban
A rendhagyó adventi kalendáriumban december 8-án, szerdán 17 órától Füsti Molnár Évának, a Pécsi Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színész-rendezőjének produkciója lesz hallható/látható.Vaddisznók futottak egy gépkocsi elé
Az egyik állat az autó alá szorult, amely így irányíthatatlanná vált, és az út menti vízfolyásba csúszott, majd oldalára borult. A sofőr nem sérült meg, az állat a helyszínen kimúlt.Az ÁSZ a jegyző felelősségét firtatja
A számvevőszéki jelentés megállapítja, hogy korábban sokszor a törvényesség határain egyensúlyozó, felelőtlen döntések jellemezték a város gazdálkodását, számos esetben nem teljesült a gazdálkodással kapcsolatos közérdekű adatok közzétételi kötelezettsége, ellenőrizetlen pénzköltés volt a jellemző és sok esetben nem szabályszerűen hajtották végre a feladatokat.Az Állami Számvevőszék vizsgálata szerint a vagyongazdálkodás során a törvényességet és a szabályszerűséget korábban több esetben nem biztosították. A vizsgált időszakban különösen magas adósságállománya, rövid- és...
Nyomoznak a Pécsi Vízmű...
A Magyar Nemzet információi szerint nyomozás indult - a részben francia tulajdonban lévő - Pécsi Vízmű Zrt. tavalyi számlakibocsátásai miatt, csalás vétségének gyanújával. A lap úgy...Hoppál Péter a Fidesz új...
Az országgyűlési és pécsi közgyűlési képviselőként is dolgozó politikusnak a tagok nagy többsége szavazott bizalmat:...
Imri eladná a harkányi...
A város gazdálkodását most világítja át egy cég, ám azt máris tudni lehet, hogy Harkánynál aligha van ma eladósodottabb település.Harkány 2006-ban kezdett eladósodni, a város abban az...Egy-két napig enyhébb,...
Északon, északkeleten túlnyomóan borult lesz az ég, de hétfőn helyenként rövid, kedden a Dunántúlon hosszabb időszakokra is felszakadozik a felhőzet. Napközben északon, északkeleten,...Traffipax kedden Pécsett és...
07.15 - 08.15 óráig - Keleti elkerülő út08.30 - 09.30 óráig - Pécs, Nagykozári út09.45 - 10.30 óráig - Pécs, Komlói út10.45 - 11.30 óráig - 66-os fkl. út11.45 - 12.30 óráig - 6-os fkl. út...Egy társaságban Bálint...
Bálint András számos darabban és legendás filmben játszott főszerepet. A Színház- és Filmművészeti Főiskola befejezése után a...
Ki lesz az új megyei alelnök?
Az ellenzéki pártok frakcióvezetői sem tudják, ki lesz az alelnök. Mint Barkó Béla, a Jobbik képviselőcsoportjának vezetője fogalmazott: „a Fidesz nem osztja meg velünk a terveit". - Szóbeszédeket természetesen hallottam, de hogy ki lesz az alelnök, nem tudom megmondani. Mindenesetre több erős ember is ül a Fidesz padsoraiban, közülük bárki megkaphatja a posztot - tette hozzá a radikális párt politikusa.Gulyás Emil, az MSZP-frakció vezetője szerint csak az új elnök személye (Horváth Zoltán) tűnik biztosnak, az alelnökről viszont semmit sem lehet tudni.A Fidesz-KDNP...
Megyei foci: Bogyay a befutó?
A megyei igazgató feladata a szervezés és irányítás mellett a költségvetés ellenőrzése és felügyelete lesz. A minimális elvárások között szerepel a felsőfokú végzettség, az idegennyelv-ismeret és legalább három év vezetői gyakorlat. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent, ha valaki rendelkezik labdarúgószövetségnél szerzett vezetői tapasztalattal. Ifjabb Bogyay Zoltán, a PMFC kapusedzője és korábbi játékosa októberben azt nyilatkozta, hogy az MLSZ vezetői már megkeresték őt, és tárgyalásokat folytattak arról, hogy elvállalná-e a megyei szervezet vezetését. Szavai egyes...
Nem aprózzuk el a szerencséjét!
A pályázat menete:Az összegyűjtött átvételi igazolás(oka)t tegyék zárt, C6 vagy LA4 méretű normál vagy ún. postakész borítékba, vagy a Szerencsejáték Zrt. által erre a célra rendszeresített biankó pályázati borítékba. Arra olvashatóan írják rá a pályázó nevét, pontos lakcímét (levelezési címét), lehetőleg telefonos elérhetőségét, és feltétlenül tüntessék fel a „Porsche akció" jeligét is.A pályázatokat legkésőbb december 29-i beérkezéssel küldjék el a 1475 Budapest, Pf. 600 címre, vagy adják le 2010. december 22-én zárásig a Szerencsejáték Zrt. valamelyik online...
High-tech könyvtárbuszt...
"A könyvtárbusz Baranya 5 kistérségének 27 települését járja majd heti 4-5 napos munkarendben és hétvégi nyitva...
A bányászokra emlékeztek...
2010. december 4-én, szombaton Szent Borbála tiszteletére ünnepi szentmisét tartottak a komlói római katolikus templomban. A...
Bravúros gyorsasággal...
A 47 éves gyöngyösmelléki illetőségű férfi csütörtökön este egy összejövetelen került nézeteltérésbe néhány férfival, akik...
Adventi kézművesvásár a...
A vásáron a galéria nagytermében a Pécsi Tudományegyetem művészeti karának hallgatói, ismert pécsi festők, üveg- és...
Pécsi Advent - nyolcadik...
Megnyílnak a Székesegyház és a Dómmúzeum kapui, arra hívva minden érdeklődőt, hogy vegyen részt az örömteli várakozásban.A Pécsi Advent rendezvénysorozat 2003-ban azzal a céllal jött...Pinczehelyi Sándor művei a...
A Zsolnay Kulturális Negyedbe költöző Pécsi Galéria a pécsi kötődésű művész mintegy nyolcvan válogatott alkotását állítja ki,...
Felállították Pécs karácsonyfáját
A 37 éves 15 méter magas lucfenyőt, melyet egy Vadász utcai kertben vágták ki, lakossági felajánlásként kapta a város egy pécsi polgártól.A fa díszítésére hétfőn délután és kedden kerül sor.NÉZZE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT:
A hétvége közlekedési baleseti mérlege
A Boszorkány úton hasonló baleset történt, egy gépkocsi egy kereszteződésben megcsúszott a lejtős úton, és az út melletti füves területen oldalára borulva állt meg. A sofőr túl gyorsan hajtott a kanyarban, így elvesztette uralmát a jármű felett, sérülés nem történt.Nem volt ilyen szerencsés az a gépjárművezető, aki pénteken délután Hosszúhetény felől Komló irányába haladva átsodródott a szemközti sávba, és frontálisan nekiütközött egy arra haladó tehergépkocsinak. A balesetet okozó sofőrt 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülésekkel szállították kórházba, a járművekben több mint 1...Jelentős késések a Budapest-Pécs vonalon
A Budapest-Dombóvár-Pécs vonalon bekövetkezett baleset miatt Dombóvár-Bátaszék, Pécs-Dombóvár és Dombóvár-Gyékényes felé a pályát lezárták - tette hozzá Both Ferenc sajtóügyeletes.A kocsi kisiklását feltehetően műszaki hiba okozta, a menetrend szerinti közlekedés a délelőtti órákban állhat helyre - olvasható a közleményben.
« Előző
41796 | 41823 | 41850 | 41877 | 41904 | 41931 | 41958 | 41985 | 42012 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ónos eső miatt adtak ki...
- Februárban dupla nyugdíj érkezik, és...
- Kedden jön az enyhülés, előtte még...
- Ősz derekán már fogadhatja az...
- Lázár János: az autópálya-hálózatot...
- Nézőpont Intézet: egyre valószínűbb a...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...
- A diákjai lelkét és szívét is ápolta...
- Pénzzel teli tárcát talált két cigány...

