Páva Zsolt: "kiálltuk a próbát"
2010. december 24. péntek 16:28

- Eljött az ilyenkor szokásos számvetések ideje. Ön hogyan értékeli ezt az évet, különös tekintettel az EKF-re?
- Én elégedett vagyok, különösen, ha azt vesszük figyelembe, hogy honnan indultunk. Ha belegondolunk, hogy milyen közhangulat volt az EKF-fel kapcsolatban 2008 második felében, akkor igencsak szembeszökő a változás. Azt a folyamatot kell értékelni, hogy honnan került az EKF megítélése a mostani szintjére. Nemcsak én mondom, hanem a pécsiek többsége szerint is sikeres volt az év. Ennek oka az is, hogy 2009-ben, az időközi polgármester-választás után a fő hangsúlyok áttevődtek a programokra és azok előkészítésére, valamint a civilek bevonására. Ezzel el tudtuk érni, hogy a kulturális évet a város sokkal jobban magáénak érezte, s ez erősítette minden pécsi polgár identitását is. A beruházások, az új intézmények inkább a jövőre nézve fontosak, hiszen a későbbiekben is kell egy olyan intézményrendszer, amely megalapozza a város kulturális irányvonalát.
- Jövőre lesz-e olyan jellegű nagy kulturális esemény a városban, amelyet akár nemzetközi szinten komolynak lehet nevezni?
- Lesznek komoly események és a soros EU-elnökségből fakadó diplomáciai mozgásokat is érezhetjük majd. Egyebek mellett az Európa Kulturális Parlament is Pécsett ülésezik - Umberto Eco és más hírességek részvételével.
- Melyek voltak azok a célkitűzések, amelyeket sikerült megvalósítani, és melyeket nem?
- Ez az év annyira nem volt egyenletes, mindenképpen muszáj egy cezúrát húzni. Ez az októberi választáshoz kötődik, hiszen sok szempontból más volt az élet előtte és más utána. Az a másfél év, ami az időközi választástól idén októberig tartott, arról szólt, hogy én is tudjam bizonyítani a városnak, hogy a tavaly májusi választás jó választás volt, és ez által valós bizalmi légkör alakult ki. Kiálltuk a próbát, a tesztüzemmód jól működött. A feladatok egyébként maradtak: alapvetően fontos a gazdálkodás rendbetétele, a város gazdaságának fellendítése - mert nagyon nehéz örökséget kaptunk -, az átalakítások folytatása. De mindeközben működnie kellett a városnak is, nem is akármilyen üzemmódban, hiszen bármennyi forrás is állt rendelkezésre a különböző programokra, azért voltak olyan előre nem látható ügyek, amelyeknek a finanszírozását meg kellett teremteni saját erőből. Menet közben, az EKF-et vezényelve kellett egy mintegy egymilliárd forintnyi pluszforrást előteremtenünk. Ezt megtakarításokból, a költségvetésben lévő tartalékokból tudtuk elérni. Ez azért biztató, mert látszik, hogy van a városnak olyan ereje, amelyre számítani lehet.
- Elkészült a jövő évi költségvetés koncepciója. Sokak szerint ezt a következő hónapokban még korrigálni kell.
- A koncepció általános iránymutatás, amelynek pontos meghatározása azért nehézkes, mert még nem áll rendelkezésre a magyar parlament által elfogadott állami költségvetés, így nem tudjuk, hogy az önkormányzati szabályozásban milyen irányokat szabnak. Emellett lehet hallani olyan hangokat is, hogy bizonyos funkciókat a kormány átvenne az önkormányzatoktól. Hogy melyek ezek, milyen feltételekkel és mikortól kerülne erre sor, még nem tudni. Ilyen bizonytalan helyzetben rég nem voltak az önkormányzatok. Mindezekkel együtt azonban a fő célkitűzések adottak: a város költségvetését talpon kell tartani - ami már önmagában elég nehéz mutatvány -, sok megtakarítást kell eszközölnünk házon belül, és az új intézményrendszert is működtetnünk kell, ami szintén izmos feladat - ebben a konstellációban pedig még inkább annak tűnik. A Kodály Központ és a Zsolnay Kulturális Negyed fenntartás még okozhat meglepetéseket, de én bízom benne, hogy sikerülni fog.
- Ha már Kodály Központ: hogyan áll nemzeti intézménnyé nyilvánításának folyamata, illetve rábólintottak-e már a fenntartására kért állami támogatásra?
- Még nincsen döntés, a kormány egy erősen nyers változatot tárgyalt ez ügyben, de ezen még sokat kell dolgozni. Egyelőre eldöntetlen a dolog.
- Mi van akkor, ha a kormány mégsem vállalja fel az ügyet? Az mit jelenthet a város számára?
- Én erre gondolni sem merek. Ha ez előállna, akkor nehéz helyzetbe kerülnénk, mert ugyan az érdeklődés nagyon nagy a Kodály Központ iránt, így a kihasználtság tekintetében a következő év jó lesz, de látni kell, hogy ha még oly sűrű is a program, az nem tudja a működtetés költségét kitermelni. Abban az esetben nekünk kell megoldást találni, de még nem tudom, hogyan.
- Elkezdődött a városi intézményrendszer átszervezése. Milyen lépések következnek, hol tart a Holding átalakítása? Mi lesz az önkormányzati tulajdonú, kisebb cégek sorsa (Pécs TV, reptér, stb.)?
- Három irányba kell lépéseket tenni. A kultúra területén: a menedzsmentközpont a kezdetektől fogva irányította az EKF-projektet. A társaság kettéválik, az eddig a szervezéssel, kulturális ügyekkel foglalkozó része bekerül a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.-be, amely irányítja magát a Zsolnay-negyedet és a Kodály Központot, a Pécsi Kulturális Központ pedig önálló intézményként integrálódik a ZSKN-be. A menedzsmentközpont másik részéből, amely eddig az uniós pályázatokkal foglalkozott, létrejön a Pécsi Városfejlesztési Kft., amely kimondottan pályázati források megszerzésével, stratégiaalkotással, hosszú távú fejlesztési koncepciókkal foglalkozik. A Holding kettéválik. Létrejön egy vagyonkezelő holding - a Holding név ezentúl a vagyonkezelési divíziót illeti -, amely kizárólag vagyongazdálkodással, -hasznosítással és bérbeadással fog foglalkozni, a városüzemeltetést (közterület-karbantartás, zöldfelületek gondozása, síkosság-mentesítés, temetkezés) pedig a Biokom fogja ellátni, amely társaság tehát egy kibővült profillal működik a továbbiakban. Igyekszünk takarékoskodni, a városháza létszáma közel nyolcvan fővel csökkent, a korábbi párhuzamosságokat megszüntettük. A kisebb társaságokkal kapcsolatban a cél egy igazi holding létrehozása, amely azonban csak a cikluson túl realizálódhat. Ebben azok a szolgáltató cégek tömörülnek majd, amelyek egyelőre kívül vannak ezen a kreáción: Pétáv, Tettye Forrásház, PK Zrt.
- Pécsett aránylag magas a munkanélküliség. Hogyan orvosolható ez a probléma, milyen gazdaságélénkítő intézkedésekre van szükség, és ebben mennyire játszhat fontos szerepet a nemrég az önkormányzat által (is) gründolt Ipark Pécs Kft.?
- A kilenc százalékos munkanélküliségi ráta valóban magas, és sajnos növekvő tendenciát mutat. Pécs jövője szempontjából is fontos ennek a problémának a megoldása. A munkanélküliség miatt főként a fiatalok távoznak a városból. E tekintetben nekünk lépnünk kell. Most már két olyan infrastrukturális előnyünk is van, ami korábban nem volt: van autópályánk, ami felbecsülhetetlen értékű és nagy jelentőségű, valamint a miénk Dél-Dunántúl legnagyobb ipari parkja. Abban bízom, hogy azok a megkeresések, amelyek most folyamatban vannak, a későbbiekben realitássá válnak. Szó van távol-keleti és nyugat-európai befektetőkről. Szeretném, ha high tech elektronika-gyártás települne a városba. Az Elcoteq ebből a szempontból jó referencia, széles körű kapcsolatai vannak, lehet, hogy pont a cég révén tudnak új vállalatok betelepülni a városba. Ennek azért lenne jelentősége, mert ha néhány komoly munkáltató megjelenne, akkor ez azt a réteget is megmozgatná, amely eddig eléggé passzív volt. Azokra a kkv-kre gondolok, amelyek beszállítóként szóba jöhetnek az ilyen cégeknél. Ha van erős gyártókapacitás, akkor a beszállítói tevékenység is felértékelődik, azaz a folyamatnak van egy szekunder hatása is. A kecskeméti Mercedes-gyár megépítése kapcsán is van már egy megkeresés, hogy különböző alkatrészeket szállítsunk be oda a megyéből.
- A városvezetés egyik fő célja, hogy a közszolgáltatásokat saját kézbe vegye: a Vízmű és a Biokom után a tervek szerint a közlekedési, valamint a távhőszolgáltató társaság kerülhet sorra. Mikorra valósulhatnak meg az elképzelések, mennyibe kerül ezen társaságok visszavétele, és hogyan lenne megoldható, hogy gazdaságosan működhessenek?
- A közlekedési vállalat kapcsán úgy tűnik - és remélem, jó jósnak bizonyulok -, hogy egy-két héten belül megoldódhat a helyzet, és jogilag is birtokosai leszünk a száz százalékos tulajdonrésznek. Ez azt jelenti, hogy onnantól kezdve a buszbeszerzések, a fejlesztések is elkezdődhetnek - ami pénzbe nem fog kerülni, mert az újjáalakuló közlekedési cég bankhitel formájában jutna forráshoz, és lízingkonstrukcióban tudná az új buszokat beszerezni és működtetni. A másik társasággal kapcsolatos ügy hosszabb időt vesz igénybe és sok pénzbe is kerül. Szeretnénk, ha a távhőszolgáltatás is közösségi tulajdon lenne, a szándék megvan ennek a kivitelezésére. A tulajdonostárs, a Pannonpower vezetése korrekt ebben a tekintetben -, a szándéknyilatkozatot már aláírtuk, ami azt jelenti, hogy ebben a ciklusban, tehát 2014-ig e tranzakciót befejezettnek és lezártnak tudjuk majd. Ennek érdekében 2011 első negyedévében megkezdődnek majd a tárgyalások a felek között arról, hogyan, milyen formában és ütemezésben tudjuk ezt megvalósítani.
- Mi a helyzet a cafeteria-juttatásokkal kapcsolatban? Tárgyalnak-e a PDSZ-szel?
- A cafeteriát már csak öt megyei jogú város adja a közalkalmazottaknak, köztük Pécs, amely közülük a leginkább eladósodott település. Mi ezt a dolgot komolyan gondoljuk. Arról, hogy az adóváltozások miatt 2010. január elsejétől csökkent ennek a nominális értéke, nem tehetünk, ez a Gyurcsány-kormány intézkedésének a következménye. Ugyanazt a lehetőséget biztosítjuk, és sajnáljuk, hogy ennek a reálértéke csökkent, de nem mi hoztuk a jogszabályokat. Ha a helyzet változik, és kedvezőbbé válik, akkor nyitott vagyok a tárgyalásra, de ez most pillanatnyilag nem reális.
- Rengeteget dolgozott ebben az évben. Hol tölti az ünnepeket?
- A karácsonyt természetesen otthon, a családdal együtt. Utána részt veszek a háromnapos pécsi záró rendezvénysorozaton, de harmincadikán este elutazom Tallinba, az ottani polgármester meghívására, hogy részt vegyek az ő kulturális fővárosi évük megnyitóján.
Horváth Balázs - Pauska Zsolt - Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Ragadozók tízezreit telepítették a...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Autóritkaságokat újít fel Rudán Joe,...
- Előszezoni menetrendre vált hétfőtől...
- Kilencszázezren utaznak ország- és...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...