Rázga mellett Gulyás Dénes
2010. december 23. csütörtök 21:43

Értesülésünket a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztjára pályázó színművész, Rázga Miklós is megerősítette.
Mint mondta, a december 22-i határidőre beadott igazgatói pályázatában hangsúlyosan szerepel a - kiírásban is szereplő feladat, az - operatagozat megújítása, s ennek garanciáját Gulyás Dénesben látja, aki elfogadta felkérését, így, ha ő nyer a megmérettetésen, Gulyás örömmel vállalja a pécsi opera újjáélesztését.
A tenor a wikipédia szerint eredetileg lakatosipari szakmunkásképzőt végzett, tizenkilenc évesen pedig bejutott a Zeneakadémiára, ahol 1978-ban operaénekesi és művésztanári diplomát szerzett.
1979-ben második díjat nyert a pármai Giovani Cantanti Lirici versenyen, 1982-ben pedig az első nemzetközi Luciano Pavarotti énekversenyen nyerni tudott.
Magánénekese volt a budapesti operaháznak és a Szegedi Nemzeti Színháznak, vezette a győri Kisfaludy Színház operatársulatát és a budapesti Nemzeti Színház zenei tanácsadójaként életre hívta a refektóriumban a kamarakoncertek sorozatát. 1995 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ének tanszékén tanít.
Gulyás Dénes 2006 óta parlamenti képviselő, a Fidesz frakciójában foglal helyet.
EQM - Fotó: pilisvorosvar.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Éjféltől egy hónapon át tartó...
- Boban Marković, Margaret Island,...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- A Pécsi Püspökség is programokkal...
- Pécsi Arcok - Dr. Sárosi István...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...