Nemzeti: lejárt a pályázati határidő
2010. december 22. szerda 18:56

Mint közismert, szeptemberben nem sikerült új direktort választani a legnagyobb pécsi színház élére, mivel a közgyűlésen a két állva maradt jelölt, Balikó Tamás és Márton András sem kapta meg a megválasztásához szükséges minősített többséget. A képviselő-testület november elején döntött az új kiírás mellett, ahol megválasztották a pályázatokat elbíráló szakmai bizottság önkormányzat által delegált tagjait is.
A város részéről dr. Hoppál Péter (Fidesz), Meixner András (MSZP), dr. Kóbor József (LMP), dr. Lengvárszky Attila (ÖPE), Gyimesi Gábor (Jobbik) és Oszoli Dénes (KDNP) lett tagja a grémiumnak, ám csak Hoppál és Meixner rendelkezik szavazati joggal, a többiek tanácsozási joggal vesznek részt a munkában.
A szakbizottság tagjai még a képviselőkön kívül az Előadó-művészeti Tanács érintett szakmai kollégiuma négy, a miniszter egy, az előadó-művészeti szervezet közalkalmazotti tanácsának egy, valamint a reprezentatív szakszervezet egy képviselője.
Gáspár Jenőtől, a Polgármesteri Hivatal tanácsosától szerdán azt az információt kaptuk, hogy noha egy héttel ezelőtt még senki sem nyújtotta be jelentkezését, mostanra azonban több pályamű is beérkezett, igaz neveket nem mondhat, mert egyikük zártan kívánja kezelni pályázatát. A szakmai bírálóbizottság előreláthatóan januárban ül össze, s határozata alapján a kulturális bizottság javasolja majd a közgyűlésnek, hogy ki legyen 2011. február 16-tól a PNSZ igazgatója.
Mindazonáltal megkeresésünkre mind Rázga Miklós, mind Márton András, valamint Balikó Tamás megerősítette, hogy már beadta pályázati anyagát, a többi, korábban lehetséges pályázóként számon tartott szakembert (Moravetz Leventét, Dörner Györgyöt, Mohácsi Jánost) azonban nem tudtuk elérni - noha utóbbi, értesüléseink szerint, szintén benyújtotta jelentkezését.
Bárki is lesz ellenben az új vezető, alaposan fel kell kötnie majd a gatyáját, hiszen az intézmény súlyos anyagi és műszaki problémákkal küzd, ráadásul a pletykák szerint 2011. elején jó néhányan elszerződnek a társulattól - noha ez utóbbit megkeresésünkre cáfolta a színház egyik, neve elhallgatását kérő színművésze.
Képünkön (balról): Balikó Tamás, Márton András és Rázga Miklós.
H. L. B. - Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Előszezoni menetrendre vált hétfőtől...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...