Lemondott a Tudásközpont vezetője
2010. december 23. csütörtök 18:56

Valami nincs rendben a Tudásközpont körül és ezt nem csak az utóbbi napokban bekövetkezett meghibásodások jelzik. Információink szerint ugyanis a december 22-én tartott taggyűlésen benyújtotta lemondását a Pécsi Tudásközpont Kft. ügyvezetője, Morvai Lehel. Lapunk értesülése szerint az ügy hátterében egy 55 millió forintos tartozás áll.
- Sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem szeretném a lemondásomról szóló hírt - rögzítette a tényeket az ilyen esetekben megszokott formulával Morvai Lehel. A volt ügyvezető a több tízmilliós hátralékról sem szeretett volna nyilatkozni.
Azt viszont elmondta, hogy a szerdai taggyűlésen "az épület meghibásodásai mellett személyi ügyekről, pontosabban az ügyvezetésről is tárgyaltak a tulajdonosok".
Csizi Péter, Pécs alpolgármestere úgy tájékoztatta lapunkat: a megye heteken belül megkapja az őt megillető tízmilliókat.
- Valóban létezik ez az 55 millió forintos tartozás, de természetesen ehhez az összeghez hamarosan hozzá fog jutni a megyei önkormányzat. Már egyeztettem Horváth Zoltán megyei alelnökkel és meg is állapodtunk a kifizetéssel kapcsolatban - tudtuk meg Csizi Pétertől, aki hozzátette: a Baranya Megyei Önkormányzat részére januárban utalják tartozásukat.
Képünkön a Tudásközpont homlokzata látható.
Palotás P. - Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Előszezoni menetrendre vált hétfőtől...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...