"Más típusú hivatali kultúra lesz"
2010. december 23. csütörtök 18:57

A 2011. első napján munkáját megkezdő pécsi kormányhivatalba tizennégy, jelenleg még önállóan működő intézmény integrálódik.
- Az egységes kormányhivatal mindazon feladatokat és hatásköröket örökli, amelyek a hamarosan megszűnő intézményekhez tartoznak - tájékoztatta a Pécsi Újságot dr. Hargitai János.
Az új intézmény egyik legfontosabb dolga lesz az önkormányzatok működésének törvényességi ellenőrzése, de hozzájuk tartozik majd többek közt az ÁNTSZ pécsi kirendeltsége, a nyugdíj- és egészségpénztár, valamint a munkaügyi központ is.
Dr. Hargitai János közölte: az összevonás nem jár együtt jelentős mértékű elbocsátással.
- A 2011. évi költségvetés megtervezése során a minisztériumoknál és a területi államigazgatási szerveknél is ötszázaléknyi leépítéssel kalkuláltak a szakemberek. Ez nem jelent érdemi létszámcsökkentést, hiszen ebben az arányban a nyugdíjazások is benne vannak. Önmagában a szervezeti átalakulás tehát nem jár elbocsátásokkal, bizonyos posztokon azonban elképzelhető változás - mondta.
A kormánybiztos ígérete szerint az új hivatali struktúra új szemléletmódot is hoz magával.
- Más típusú hivatali kultúrát kell megteremtenünk, mint amit az ügyfelek eddig megszokhattak. Az elhárítás helyett érdemi munkát kell végezni. Ez nem igényel több pénzt, egyszerűen más szemléletre van szükség, amit el is fogok várni a hivatal munkatársaitól - vázolta dr. Hargitai János.
A pécsi kormányhivatal 1300 munkatárssal dolgozik majd, ezzel a létszámmal az ország egyik legnagyobb ilyen jellegű intézménye lesz.
Képünkön dr. Hargitai János látható.
Palotás P. - Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autóritkaságokat újít fel Rudán Joe,...
- Ragadozók tízezreit telepítették a...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Kilencszázezren utaznak ország- és...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Előszezoni menetrendre vált hétfőtől...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...