Kosárlabdázó a pult mögött

2010. december 22. szerda 19:32

Kosárlabdázó a pult mögött
Ismét szokatlan vendéglátásba csöppenhetett az, akinek december 21-én Pécsett, az Árkád bevásárlóközpontban lévő T-Pontban volt dolga. A hazai divat nagyasszonya, Zoób Katti után, most Iványi Dalma kosárlabdázónk kínálta kávéval a karácsonyi csúcsforgalom ideje alatt az üzletben várakozókat.

Az üzletben karácsonyi hangulatban feldíszített és kényelmesen berendezett Sztár kuckóba erre a napra beköltöző sportoló apró figyelmességekkel is kedveskedett a sorukra váró ügyfeleknek, mint pl. segít csomagjaik elhelyezésében, eligazítást nyújtott a sorszámhúzó automatánál.

A Magyar Telekom értékesítési területe nem először szervez kávékínáló akciót. A tavaly már nagy sikert aratott kezdeményezés ismétlésére azért került sor, mert az üzletek részéről örömmel látták, hogy egy ilyen apró figyelmesség is milyen nagy bizalmat és mennyi rokonszenvet ébreszt.

Az idén 14 budapesti és 29 vidéki alkalommal, december 6-tól december 23-ig tartó országos akció alatt, több mint 30 sztár várja arculatos kiszolgáló köpenybe bújva a T-Pont üzletekbe látogatókat.

Ráadásul ebben az évben mindez kiegészül azzal, hogy a vállalat önkéntes akciót hirdetett kollégái körében, arra bíztatva munkatársait, hogy vegyenek le némi terhet a megnövekedett forgalomban a T-Pontokban dolgozó kollégáik válláról. Az önkéntes munkára közel 300 telekomos regisztrálta magát.



(X)