Borult idő lesz, 13 fokig emelkedik a hőmérséklet
2010. december 23. csütörtök 07:15
Várható időjárás az ország területére csütörtök estig:
Az ország nagy részén erősen felhős lesz az ég, kevesebb felhő délen, délkeleten valószínű, az ország északkeleti harmadában pedig tartósan párás, ködös marad a levegő. Délelőtt gyengén felhős területek is lehetnek. A Dunától keletre éjszaka foltokban párás, ködös idő lesz, ez északkeleten tartósabban megmarad.
Délig csak néhol alakulhat ki kisebb eső, szitálás, délután délnyugat felől viszont egyre több helyen ered el az eső. A déli, délkeleti szél időnként megélénkül, a Kisalföldön erős széllökések is lehetnek.
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön többnyire 5, 10, a Kisalföldön és a déli megyékben 11, 13 fok között, északkeleten 5 fok alatt valószínű.
Az időjárási helyzet Európában:
Két markáns ciklon figyelhető meg Európa légterében. Egyik Észak-Oroszország, a másik a Pireneusi-félsziget közelében örvénylik.
A kettő között - Franciaországon, Német- és Lengyelországon, valamint Ukrajnán át - több ezer kilométer hosszan frontálzóna húzódik. Ettől északra hideg légtömeg alakítja az időjárást, az óceánparti vidékek kivételével napközben is fagypont alatt marad a hőmérséklet, a legészakabbi tájakon pedig a -20 fokos csúcshőmérséklet sem ritka.
Többfelé havazik, a fent említett front melegfronti szakaszának közelében pedig zúzmarás köd üli meg a tájat. A frontrendszertől délre már nincs ennyire barátságtalan idő, habár ott is több helyen van csapadék, de az a hegyek kivételével eső. Többnyire 8 és 15 fok közé melegszik fel a levegő, de vannak olyan területek - elsősorban a hegyek között - ahol makacsul tartja magát a felhős, párás, ködös idő, ott ennél hidegebbet mérnek. A legmelegebb a görög szigetvilágban van, ott 20 fok is előfordul.
Csütörtök estig a Kárpát-medence fölé dél felől enyhe és többnyire nedves levegő áramlik, felhős időre van kilátás, emelkedik a hőmérséklet, de északkeleten beragad a hűvös, párás levegő.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Ragadozók tízezreit telepítették a...
- Kilencszázezren utaznak ország- és...
- Autóritkaságokat újít fel Rudán Joe,...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Előszezoni menetrendre vált hétfőtől...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...