Összefoglaló: véget ért a pécsi Ars Sacra fesztivál
Kilenc napon keresztül tartott az Ars Sacra fesztivál Pécsett: szeptember 19-étől 27-éig zajlott az előadásokból, beszélgetésekből, koncertekből álló programsorozat, amelynek idei központi mottója a következő volt: „Szentek legyetek!" - számolt be közleményében a Pécsi Egyházmegye. Az idei pécsi fesztivál azért is volt különleges, mert rendezvényeinek a püspökség augusztus végén átadott s felújított turisztikai helyszínei adtak otthont. Szélesebb közönség előtt mutatkozott be a Magtár Látogatóközpont, idegenvezetéssel tekinthették meg az érdeklődők a püspöki...
Fesztiválkórust alapítottak a Pannon Filmharmonikusok, fiatal kóristákat várnak
Fesztiválkórust alapított a pécsi Pannon Filharmonikusok zenekar a zene világnapján csütörtökön - jelentette be Horváth Zsolt, a filharmonikusok igazgatója a baranyai megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón. Az igazgató kiemelte: a Dobos László akusztikus, zenei rendező és Vass András karmester művészeti vezetésével működő, a kultúráért felelős államtitkárság és a pécsi városvezetés támogatását is élvező fesztiválkórus létrehozásának célja egy, a filharmonikusok kijelölt hangversenyein fellépő, a zenekar minőségi igényével összhangban működő egyedi formáció meghonosítása. Az első...A katasztrófavédőknél is teljesíthető a közösségi szolgálat
A katasztrófavédelem Pécsett és Mohácson is várja azokat a diákokat, akik az érettségihez szükséges közösségi szolgálatot polgári védelmi, tűzvédelmi vagy iparbiztonsági területen szeretnék teljesíteni. Azoknak a diákoknak, akik 2016. január 1-je után érettségiznek, ötvenórányi közösségi szolgálatot kell teljesíteniük.Katasztrófavédelmi közösségi szolgálatra jelentkezhet minden olyan 9-11. évfolyamon tanuló középiskolai hallgató, aki szabad akaratából, egyéni választása és motivációja alapján, a pénzügyi haszonszerzés szándéka nélkül végez önkéntes tevékenységet, más...Pedagógusoknak tartottak...
A Mohácsi Katolikus Nevelési Központ négy intézményének tartott lelkigyakorlatot Udvardy György pécsi megyéspüspök, Sümegi József egyházmegyei tanfelügyelő és Bognár Attila András...Diót loptak, tetten érték...
Három somogyapáti férfit fogtak el a rendőrök szerdán, akik ipari mennyiségben lopták a diót egy Szigetvár környéki erdőből. A hatóság közlése szerint két somogyapáti férfi 2015....Dr. Schadt Krisztián a...
Október elsejétől dr. Schadt Krisztián bíró látja el az elnökhelyettesi teendőket a Pécsi Törvényszéken. Dr. Rendeki Ágnes, a Pécsi Törvényszék elnöke, a 2015. október 1től...Ügyeletes patikák nyitva...
Tisztelt Olvasóink! Az ügyeletes gyógyszertárak nyitva tartási rendjére vonatkozó hivatalos tájékoztatás módja megváltozott. A...
Pécsi lánglovagok is...
Szombaton ismét megrendezik a Lépcsőfutó Országos Bajnokságot a tűzoltók számára, a megméretésen a pécsi lánglovagok...
„Azonosítottuk" a...
Továbbra is szökésben van az a férfi, aki két hete késsel súlyosan megsebesítette anyósát és kétéves unokáját...
Handó Tünde Pécsett: komoly kihívást jelentenek a bíróságoknak a migrációs ügyek
A migrációs ügyek tárgyalását óriási kihívásnak nevezte a bírósági szervezetre nézve az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke szerdán Pécsen. Handó Tünde sajtótájékoztatóján ezt azzal indokolta, hogy a bevándorlással kapcsolatos, elsőbbséget élvező eljárásokat a meglévő ügyteher mellett, gyorsan, magas színvonalon kell lefolytatni. A Szegedi Törvényszék szeptember 15-étől mostanáig 273 büntetőüggyel foglalkozott, ami rendkívüli leterheltséget jelent, tucatnyi bíró két hete minden nap reggel nyolctól este nyolc óráig dolgozik - mutatott rá az OBH elnöke. Hozzátette, nem...Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén
Csütörtök reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30-07.30: Pécs, Athinay út07.45-08.45: Pécs, Pellérdi út09.00-10.00: 6-os főút pellérdi elágazó10.15-11.15: Pécs, Nyugati ipari út12.15-13.15: Pécs, Zsolnay Vilmos út13.30-14.30: Pécs, Pécsváradi út14.45-15.45: Pécs, Üszögi út16.00-17.00: Pécs, Nagykozári út17.15-18.15: Pécs, Mohácsi út18.30-19.30: Pécs, Tüskésréti út19.45-21.00: Pécs, Hársfa útSpanyolos partnertalálkozót tart a pécsi Kodály gimnázium
A Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium Spanyol Tagozata partner egy Erasmus+ KA2 projektben, amelyben összesen hat ország vesz részt. A következő partnertalálkozót október 5. és 9. között tartják Pécsett.A szóban forgó kétéves mobilitási projektben alkalmanként 15-16 diák (5 országból 3-3) és 12-14 tanár (szintén országok szerinti megoszlásban) utazik az éppen esedékes partnertalálkozóra - közölte a gimnázium. Az elmúlt tanévben három partnertalálkozó már megvalósult (I. Nagyvárad/Oradea-Románia, II. Radom-Lengyelország, III. Pedro Abad, Córdoba-Spanyolország), s a következő tanévben...Womex: Hoppál szerint...
A világzenei expo megfelelő helyre, Bartók és Kodály országába érkezik, Budapest jó házigazdája lesz az első kelet-közép-európai Womexnek. A kormányzat összességében 300-350 millió...Bosznia főképviselője...
A nemzetközi közösség bosznia-hercegovinai főképviselője szerint nem a migránsokat, hanem elsősorban a háborút kell megállítani a bevándorlás kérdésének megoldásához. Valentin Inzko...Álláskeresők a...
Baranya Megyei Kormányhivatal és az Ygen Humánerőforrás Központ közös szervezésében 2015. szeptember 30-án álláskeresői napra kerül sor Pécsett, a Tudásközpontban. A rendezvény célja,...Pécsett egyeztet szerdán...
Hírportálunk értesülése szerint szerdán délután Pécsre érkezik Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke, minden bizonnyal azért, mer már a Pécsi Törvényszék is foglalkozhat...Mohácsi tagjai is voltak a...
Embercsempészésre szakosodott bűnszervezet tagjait fogták el a rendőrök a napokban Mohácson és Budapesten, egy összehangolt akció során.[#video:2347]A rendőrség tájékoztatása szerint...Megkezdődött a pécsi...
Megkezdődött szerdán a Pécsi Törvényszéken azoknak a fiataloknak a pere, akik a vád szerint megöltek egy hajléktalant tavaly karácsony este a baranyai megyeszékhelyen. Az ügyben...Barátnője becsületéért kelt birokra, vádemelés jön
Lezárta a nyomozást a rendőrség egy 47 éves gyöngyösmelléki férfivel szemben, aki megverte egyik ismerősét.A rendőrség tájékoztatása szerint a garázdasággal és könnyű testi sértéssel gyanúsított férfi nyáron Szigetvár belvárosában előzetes szóváltás követően tettleg bántalmazta ismerősét, akinek nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.A rendőrök a helyszínen elfogták a verekedőt, aki kihallgatásán elmondta, hogy egy barátnőjének becsületét védte. A Szigetvári Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban vádemelési javaslattal fejezte be.Zsaruellátó: a határokat védő egyenruhásoknak szállítanak adományokat a baranyai civilek
Több tonna élelmiszerrel és más adományokkal próbálják elviselhetőbbé tenni a horvát-magyar határon szolgálatot teljesítő katonák és rendőrök munkáját a pécsi Zsaruellátóhoz csatlakozott civilek. Szendvics, kávé és vény nélkül kapható gyógyszerek is megtalálhatóak a csomagokban. Tarol a Budapestről indult, de ma már pécsi egységgel is bíró Zsaruellátó a közösségi oldalon. A nemrég indult helyi oldalt ma már közel kétezren kedvelik, de ami fontosabb, a segítség nem csak virtuálisan érkezik, nyolcvan-száz ember rendszeresen adományoz. - Nem szeretnénk se pártokat, se egyházakat vagy...
Két forinttal emelkedett a gázolaj ára szerdán
Bruttó 2 forinttal emelte a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a 95-ös benzin ára nem változott.Az emeléssel a gázolaj átlagára 345-346 forintra nőtt, a 95-ös benziné 337-338 forint maradt. Legutóbb múlt szerdán változtak az árak, akkor bruttó 3-3 forinttal csökkent a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára.A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is...A rovat további témái
- Megint 72 óra a Pécsi Egyházmegye fiataljaival: közhasznú feladatokat teljesítenek
- Traffipax szerdán Pécsett és környékén
- Beomlott egy dunaszekcsői családi ház teteje
- Majdnem 570 milliós beruházást fejezett be a PÉTÁV
- Megszavazták, Pécsett is tárgyalhatják a migrációs ügyeket
- Unokatestvérével erőszakoskodott, öt évre ítélték
« Előző
25407 | 25434 | 25461 | 25488 | 25515 | 25542 | 25569 | 25596 | 25623 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Szenteste napjától idén is...
- Erdő Péter: legalább a Kisjézus...
- Karácsonykor a Megváltó, Isten...
- Két új területi jegyet vezetnek be a...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Schőnberger Krisztián lett idén az Év...
- Karácsony felé: A kis Jézuska itt van...
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...

