RHK: kutatóárok létesítésével folytatják Bodán
Az ősz folyamán kutatóárok kialakításával folytatódik a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. (RHK) nyugat-mecseki kutatási programja, amelynek célja, hogy a szakemberek minél jobban megismerjék a térség földtani tulajdonságait. A társaság még több évtizeden át tartó vizsgálatokat folytat annak érdekében, hogy igazolja az eddigi kutatások eredményeit: az itt található kőzet, az agyagkő, valóban alkalmas lehet arra, hogy a század második felében itt alakítsák ki mélyen a föld alatt a nagy aktivitású hulladékok végleges tárolóját - olvasható az RHK szombati kommünikéjében.- A tavalyi...Új mentőállomást avattak Pécsváradon
Két mentőállomás épült és három újult meg Magyarországon a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében, uniós támogatással - közölte az Országos Mentőszolgálat szombaton az MTI-vel. A közlemény szerint új mentőállomást avattak a Somogy megyei Böhönyén és a Baranya megyei Pécsváradon, a Baranya megyei Siklóson és Sellyén, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Encsen pedig korszerűsített állomást adtak át. A mentőszolgálat emlékeztetett, hogy a mentésfejlesztési projekt keretében összesen 22 új mentőállomás épül és 60-at újítanak fel Magyarországon.Itt a kapuzárási pánik: özönlenek a migránsok Horvátországból, hamarosan zárul a határ
Gyors tempóban halad, s akár már hétfőre be is fejeződhet a műszaki zár egyes elemeinek kiépítése a magyar-horvát határszakaszon, ami azt jelenti, hogy attól kezdve már csak az átkelőhelyeken léphetnek be az országba az illegális bevándorlók, értesült nem hivatalos forrásokból a Pécsi Újság. hu. Dr. Hargitai János országgyűlési képviselő pénteken szemlét tartott a határon, megítélése szerint jól halad a munka, s a katonák, rendőrök ellátása is megfelelő.Információink szerint akár már hétfőn lezárhatják a horvát-magyar határt, addigra ugyanis szinte biztosan elkészül a műszaki...
Orfűn lopott, szolgálaton...
Vádemelési javaslattal zárta a Pécsi Rendőrkapitányság azt a nyomozás, amelyben még egy júniusban történt lopás bűntett...
Felújították az Árpád...
Széles összefogás eredményeként felújított Árpád Fejedelem Gimnázium tornatermét vehetik birtokba az iskola diákjai...
Traffipax szombaton Pécsett...
Szombat reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Pécsi LMP: zöld főváros...
Keresztes László Lóránt, az LMP pécsi önkormányzati képviselőjének és Kóbor József, nukleáris biztonsági szakszóvivőjének közleménye:"Üdvözlendő, hogy Páva Zsolt polgármester, és...Gyarmathy Tihamér műveiből...
Idén lenne száz éves Gyarmathy Tihamér. A Pécsett született, Kossuth-díjas festőművész életműve előtt tisztelegve időszaki...
Ismét ivókutat ért a pécsi...
Idén már a második pécsi iskolában avattak ivókutat a gyerekek ötletei és munkája eredményeként. Csütörtökön a Mezőszél Utcai...
Megkezdődött a felnőtt katekézis a székesegyházban
Udvardy György megyéspüspök ezentúl tíz alkalommal beszél a hívőknek a tízparancsolatról úgy, hogy azt aktuális és morális kérdésekkel állítja párhuzamba. A katekézis az egyház kiemelt feladata, amellyel segít a hívőknek a jobb megértésben, befogadásban és döntésben. Már most nagy érdeklődés övezte azt a bevezető előadást, amelyet Udvardy György pécsi megyéspüspök tartott felnőttek számára.Ezekben a találkozásokban - összesen tíz alkalommal - az egyház alapvető tanítását veszik majd sorra. Morális kérdések, hittételek és olyan kérdések kerülnek elő, amelyek a mindennapi életből...
Lemondott Fodor Ibolya a KÉK vezetéséről, régóta foglalkozott a távozás gondolatával
Lemondott a Kertvárosiak az Élhető Kertvárosért Egyesület (KÉK) elnöke, Fodor Ibolya. Szerinte összeegyeztethetetlen képviselői munkájával az egyesület vezetése.- Azért jutottam erre az elhatározásra, mert azt tapasztaltam, összeegyeztethetetlen a pécsi önkormányzatban végzett munkám az egyesület vezetésével - indokolta hosszas megfontolást követően hozott döntését a Pécsi Újság.hu-nak Fodor Ibolya. - A pécsi közgyűlésben szeretnék tovább dolgozni, de természetesen az egyesület új vezetőjének mindenben a segítségére leszek.Hozzátette, régóta foglalkozik a távozás gondolatával a...Tizenegy éves gyerek is lopott az idősek otthonából
Az idősek otthonából lopott két helybeli fiú Hosszúhetényben. Egyikük tizenegy éves. A rendőrség tájékoztatása szerint szeptember 23-án egy nevelőszülő tett bejelentést a rendőrség ügyeletére, hogy 11 éves gyermekénél nagyobb összegű készpénzt talált, s nem tudja, honnan származhat.Az ügy tisztázásakor kiderült, hogy a 11 éves hosszúhetényi fiú és 14 éves helybeli társa szeptember 16-án délelőtt bemászott a hosszúhetényi idősek otthona egyik nyitott ablakán, és az épület egyik irodájából nagyobb összegű készpénzt vittek el.A Pécsi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének...21 embert csaptak be...
A Pécsi Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat pénteken két férfival szemben, akik internetes hirdetés útján csapták be ügyfeleiket. Az ügyészség...Akár órákon belül...
Napokon, de akár órákon belül is élesíthetik a magyar-horvát határon már napok óta épülő műszaki határzárat. A honvédség több...
Eldőlt a Magasház sorsa:...
A negyedszázada üresen álló pécsi Magasház bontási költségeinek egymilliárd 256 millió forintos azonnali támogatásáról...
Traffipax pénteken Pécsett...
Péntek reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30-07.30: Pécs, Szigeti út07.45-08.45: Pécs, Pellérdi...Egyetemi vesztegetés:...
Miközben a Győri Törvényszéken továbbra is zajlik a pécsi egyetemi vesztegetésként elhíresült per tárgyalása, a napokban az...
Borús idő várható a...
Borús, szeles, egyre hűvösebb idő várható a hétvégén, sok esővel. Pénteken országszerte jelentős mennyiségű csapadék hullhat - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az...A skandináv művészetre fókuszál idén a pécsi Zeneszüret
A Zeneszüret és a Korunk zenéje fesztiválok mellett családi bérleteket is kínál a Filharmónia Magyarország az őszi szezonra - hangzott el a programokat ismertető csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón. Szamosi Szabolcs (képünkön), a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta: az október 18. és 25. között Pécsett tartandó Zeneszüret fesztivál idén a skandináv művészetre - zenére és irodalomra - fókuszál. A zene világnapjától, október 1-jétől október 18-ig tartó Korunk zenéje fesztivál Budapest mellett négy vidéki városban és Kolozsváron kínál előadásokat, középpontban a...
Tüskésréten tervezik megépíteni Közép-Európa egyik legnagyobb naperőművét
A pécsi önkormányzat, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Magyar Villamos Művek (MVM) együttműködésének köszönhetően fogadhatja be Közép-Európa egyik legnagyobb előkészítés alatt lévő naperőművét a város - jelentette be Páva Zsolt polgármester és Csizi Péter országgyűlési képviselő csütörtökön. Mint azt Csizi Péter elmondta, a várható beruházás egy újabb példája annak, hogy a városvezetés és a kormányzat között jó a kapcsolat, s a pécsi igényeket teljesíteni tudja a kabinet.Elmondta, a kormány az utóbbi időszakban olyan települést keresett a modellértékű beruházásnak,...Be kellett zárni a pécsi Hullám szekszárdi "testvérét"
Statikailag veszélyessé vált, ezért bezárták a szekszárdi fedett uszodát - jelentette be a város polgármestere csütörtökön a tolnai megyeszékhelyen. Ács Rezső (Fidesz-KDNP) elmondta: a nyári karbantartás alatt az üzemeltető Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft. végeztetett statikai vizsgálatot. A szeptember közepén elkészült szakvélemény szerint az épület fa tartószerkezete olyan mértékben károsodott, hogy jelen állapotában nem nyithat ki az uszoda. Az épületnek azokon a részein, amelyeket burkolat takar, további vizsgálatokat kell végezni; a tető esetében, ahol a pára kicsapódott,...A rovat további témái
- Csütörtökön délután újra ingyen gravíroznak Pécsett
- Vadászati tilalmat rendeltek el a határvonalnál
- A kormány rendelkezésére bocsátja erőforrásait Pécs
- Nem síelni indult, tíz percen belül elfogták a pécsi rablót
- Egy férfi, két eset: a mohácsi Neher Szabolcs két fuldoklót is kimentett már a Dunából
- Tizennyolc busszal érkeztek migránsok Beremendre
« Előző
25461 | 25488 | 25515 | 25542 | 25569 | 25596 | 25623 | 25650 | 25677 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Szenteste napjától idén is...
- Karácsonykor a Megváltó, Isten...
- Erdő Péter: legalább a Kisjézus...
- Két új területi jegyet vezetnek be a...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Emléktáblát avattak a pécsi...
- Karácsony felé: A kis Jézuska itt van...
- Schőnberger Krisztián lett idén az Év...

