Reggelivel várják a bringával érkezőket

Szeptember 22-én, az Európai Autómentes Nap alkalmából a Magyar Kerékpáros Klub idén Pécsett is megszervezi „Bringás reggelit".A Széchényi tér - Király utca sarkán reggel 6:45-től 9.45-ig egy pohár itallal, illetve péksüteménnyel várják a munkába, iskolába kerékpárral közlekedőket.Háromnegyed kilenckor Dr. Őri László, alpolgármester köszönti a programon résztvevőket.

Az ifjú pécsi költő, Bánki Beni lett a Ki Mit Tube idei győztese, utcahosszal verte a mezőnyt

Az ifjú pécsi költő, Bánki Beni lett a Ki Mit Tube idei győztese, utcahosszal verte a mezőnyt Bánki Beni, a 15 éves pécsi slammer nyerte meg a Ki Mit Tube 2015-ös évadát. A vasárnap este véget ért verseny győztese az első fordulóban és a középdöntőben is legtöbb nézői szavazatot szerző, a zsűri közel egyhangú támogatását is élvező 15 éves slammer, Bánki Beni lett. A fiatal költő a Ki Mit Tube Zsűri-kutatójának finisében tűnt fel először, ahol a nézői szavazatokkal versbe szedett hitvallásával 24 óra alatt a hetedik helyig sikerült felküzdenie magát. A Ki Mit Tube minden fordulójában megújulásra törekvő Beni első produkciójában a tolerancia mellett állt ki, második...

Új lendületet kapott a pécsi vasutas ház: elférnek egymás mellett a netnagyik és a borozó fiatalok

Új lendületet kapott a pécsi vasutas ház: elférnek egymás mellett a netnagyik és a borozó fiatalok Nyugdíjas angol társalgó, koncertek, természetjárók klubja. Csak néhány példa a VOKE Vasutas Művelődési Ház állandó programjai közül. Szentgyörgyváry Péter igazgató szerint új lendületet kapott az intézmény, s manapság valamennyi generáció megtalálja a neki szóló rendezvényeket. Az idősebbek közül szinte mindenkinek akad valamilyen emléke a pécsi vasutassal kapcsolatban: esetleg itt tartották lakodalmat vagy sokat jártak a házba szórakozni, klubozni. Szentgyörgyváry Péter úgy véli, az évek folyamán a ház, bár hozta a kötelezőt, de „kicsit elaludt". - Az intézmény...

Szemem Fénye Alapítvány:...

A Szemem Fénye Alapítvány nagy sikerű kampánya, a Köszikávé idén, szeptember 25-én 14 és 17 óra között, immáron harmadik alkalommal rendezik meg. Az akció célja, hogy elősegítse olyan...

Őri a fejlesztésekről:...

Őri a fejlesztésekről: Pécs-Somogy több figyelmet kap Szeptember 21-én Őri László alpolgármester jelenlétében ünnepélyesen átadták Pécs-Somogyon a város-rehabilitációs program...

Szombaton bemutatkoznak...

Rejtett gyöngyszemek címmel tartanak kiállítással egybekötött irodalmi eset szeptember 26-án, szombaton délután 17 órától a Pécsbányatelepi Közösségi Házban - adták hírül a szervezők...

Szenzációs bejelentéssel...

Szenzációs bejelentéssel indult a pécsi Ars Sacra Fesztivál Egészen új megvilágításba helyezi Pécs koraközépkori történetét a Pécsi Egyházmegye megrendelésére végzett legújabb régészeti...

A Névtelen utcában fogták...

Készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel való visszaélés miatt kerestek egy férfit a pesti zsaruk. Pécsi kollégáik vasárnap elfogták, előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták -...

Intézkedési tervet...

Intézkedési tervet készíttet a város, hogy enyhítsék az állatok által okozott károkat Összességében milliós nagyságrendű károkat okoznak évente Pécsett a vadállatok és nem egy esetben a házi kedvencek is. Az...

Húsz hónapot kapott, de öt évet ülhet a visszaeső szatír

A Siklósi Járási Ügyészség szeméremsértés vétsége miatt bíróság elé állított egy férfit, akit a bíróság gyorsított eljárásban 1 év 10 hó börtönre ítélt - közölte hétfőn a Baranya Megyei Főügyészség. A Siklós környéki férfi korábban két alkalommal is büntetve volt erőszakos közösülés bűntette miatt. Legutóbbi, 9 évi börtönbüntetéséből 2015. júliusában kedvezménnyel szabadult - idézte fel a kommüniké.A sértett hölgy mozgóárus kisteherautót vezetett, melynek során többek között az elkövető falujába is szállított.A férfi vásárlásai során felfigyelt a sértettre, szexuális...

Hajnalban újabb 800-1000 migráns érkezett a barcsi határra

Hajnalban újabb csoport migráns érkezett a barcsi Dráva-hídon át Magyarországra - számolt be az M1 aktuális csatorna tudósítója. A migránsokat az éjszaka folyamán négyóránként szállították Horvátországból a határra buszokkal, összesen 800-1000 ember érkezett. A rendőrök a barcsi vasútállomásra kísérik, majd vonatra szállítják őket. Az M1 tudósítója úgy tudja, hogy a 15 kocsiból álló szerelvény nyolc órakor indul Hegyeshalomra.

Traffipax hétfőn Pécsett és környékén

Hétfő reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30-07.30: Pécs, Komlói út07.45-08.45: Pécs, Pécsváradi út09.00-10.00: 6-os főút, Hird belterülete10.15-11.15: Pécs, Üszögi út12.15-13.15: Pécs, Hársfa út13.30-14.30: Pécs, Mohácsi út14.45-15.45: Kozármisleny, Pécsi út16.00-17.00: 57-es főút Pécs és Birján közötti szakasza17.15-18.15: Pécs, Siklósi út18.30-19.30: Pécs, Málomi út19.45-21.00: Pécs, Móra Ferenc utca 

Nincs megállás, továbbra is...

Nincs megállás, továbbra is özönlenek a migránsok Horvátországból Magyarországra A hétvégén mintegy nyolcezer illegális bevándorló jött át Horvátországból Magyarországra, ha lezárjuk határainkat, a horvátok...

Nem volt pénze, hát...

A gyanú szerint meglopta az anyját egy siklósi férfi, vádat emelhetnek ellene. A rendőrség közlése szerint a huszonhat éves siklósi férfi az édesanyja lakásából tulajdonított el...

Felújítják a vízvezetéket,...

Újabb területeken folytatódnak hétfőn a pécsi ivóvízhálózat korszerűsítési munkálatai. A Páfrány utcában két ütemben, összesen több mint fél kilométer hosszan cseréli le a Tettye...

Keddtől lezárják Mohácson a...

Keddtől lezárják Mohácson a révhez vezető lejárót Amint arról hírportálunk már korábban tájékoztatott, a Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. a városi...

"Bohóc vagyok, annak...

Ezer arca van Füsti Molnár Éva Jászai Mari-díjas színművésznő-rendező-pedagógusnak. Üdítő társaságában hamar jókedvre...

Jön az eső, Baranyára is...

A vasárnap várható záporok, zivatarok miatt tíz megyére, köztük Baranyára is figyelmeztetést adtak ki. Hűvös lesz. Vasárnap már csak 17-22 fok lesz, tíz megyére pedig figyelmeztetést...

Magyarbólyban rendőrök várják a migránsokat, Ausztria vissza is küldheti őket Horvátországba

FRISSÍTVE: Negyven busz áll készenlétben Beremenden, rendőrök várakoznak Magyarbólynál a vasútállomás melletti parkolóban. Bent áll már egy vonat, de még üres. Minden jel arra utal, hogy hamarosan újabb tömeg érkezik - mondta az M1 tudósítója. Szombaton az utolsó vonat este 11 óra körül hagyta el a községet. A beremendi ideiglenes tranzitzónából szállították oda a menekülteket, majd szállították tovább őket Ausztriába.Nyugati szomszédunkhoz tizenkét-tizenháromezer migráns érkezett szombaton Magyarország felől Ausztriába az osztrák vöröskereszt becslése szerint. A rendőrség - amely...

A Betyárság tagjai is megjelentek Beremenden: "tájékozódnak"

Hírportálunk értesülései szerint szombaton késő este a Betyársereg tagjai is feltűntek Beremenden, ott, ahol a migránsok érkezésére a legnagyobb esély van. A szervezet tagjai mintegy húsz-harmincan vannak jelen, mindannyian a Betyársereg jellegzetes viseletét hordják. Céljaik iránt érdeklődve azt mondták, tájékozódni jöttek, aztán döntenek a hogyan továbbról. 

Beremendnél is segítenek a határnál a segélyszervezetek

A horvát és az osztrák határnál is segítenek magyar segélyszervezetek: a beremendi határállomáson az Ökumenikus Segélyszervezet hozta létre legújabb bázisát. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az osztrák és a horvát határnál étellel, innivalóval, ruhákkal, takarókkal, kötszerekkel látja el a Horvátországból érkezett migránsokat, menekülteket, a Katolikus Karitász pedig Szentgotthárdon oszt ennivalót és segíti a terület takarítását. Kis Boáz, az Ökumenikus Segélyszervezet sajtóreferense szombaton arról tájékoztatta az MTI-t, hogy péntek éjjel felállítottak egy nagyméretű...