Zseni Nándor a Pannon Filharmonikusok új örökös tagja
2015. október 20. kedd 07:30

Új örökös tagot választott soraiba Zseni Nándor fagottművész személyében.a Pannon Filharmonikusok. Az új tagot szombat esti hangversenyén köszöntötte a társulat igazgatója, Horváth Zsolt.
Zseni Nándor 1947-ben született Kelebián. Zenei tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta, ahol fagottművész-tanár képesítést szerzett.
Tanulmányai befejezése után a Pécsi Nemzeti Színház zenekarának muzsikusa, később a Pécsi Szimfonikus Zenekar szólamvezetője lett, valamint az év zenekari művészének is megválasztották. 1980-tól tagja volt az együttes művészeti tanácsának.
1984-től a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karához tartozó Bárdos Lajos Tanárképző Főiskola tanára, ahol fagottot és kamarazenét oktatott. 1996-tól a Magyar Fagottos Újság alapító-szerkesztője. A Magyar Fagottos Társaság megalapítása is a nevéhez köthető.
Zseni Nándor 1969 és 2007 között volt a Pannon Filharmonikusok aktív fagottművésze.
A zenekar a közös munka iránti hálával és tisztelettel köszönti egykori muzsikusát örökös tagjainak sorában. Zseni Nándor megválasztása után a Pannon Filharmonikusok jelenleg kilenc örökös tagot számlál, a társulat muzsikusai mellett köztük van Szkladányi Péter néhai zenekari igazgató és Howard Williams korábbi művészeti vezető, aki ma is visszatérő vendégdirigense az együttesnek.
Forrás: Pannon Filharmonikusok
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Faggyal, havazással és széllel...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...

