Szomjasak voltak, ezért kétszer is raboltak Pécsett
2015. október 20. kedd 13:45
A Pécsi Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat két férfi ellen, akik Pécsett két embert, köztük egy fiatalkorút támadtak meg a vasúti felüljáró alatt.
Az ügyészség közlése szerint a vádlottak 2015. augusztus 5-én Pécsett a vasúti felüljáró alatt söröztek, mikor arra ment egy fiatalkorú fiú. Megszólították, ő azonban nem reagált, mire a két férfi lefogta, majd ököllel több alkalommal megütötte és pénzt követeltek tőle.
Mivel nem kaptak, azt követelték, hogy akkor hívja meg őket sörözni. A fenyegetés hatására a fiatalkorú úgy döntött, a nála lévő pénzből meghívja a vádlottakat. Az elkövetők a sértettet átkarolták, megszorították a nyakát, és így mentek a közeli sörözőbe, ahol a fiatalkorú italt fizetett a vádlottaknak.
Ezt követően visszamentek a felüljáróhoz, ahol ismételten több alkalommal megütötték, majd elvették a megmaradt pénzét.
Ezután a két vádlott a gyalogos vasúti átjáróhoz indult, ahol egy szembejövő férfitől cigarettát kértek. Mivel nem kaptak, őt is több alkalommal megütötték, majd a földre került sértettet rugdosni kezdték. A bántalmazás során a vádlottak elvették a sértett táskáját, benne irataival, pénzével, telefonjával, majd a helyszínről elszaladtak.
A vádlottak cselekménye többek között a rablás, a személyi szabadság megsértése, valamint súlyos testi sértés bűntette megállapítására alkalmas, mely bűncselekmény közül a legsúlyosabb büntetési tétele 2 - 8 évig terjedő szabadságvesztés.
Forrás: Baranya Megyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...

