Házibuliból indult élete első versenyére Szabolcsi Attila, a pécsi vasember

Mi okoz örömöt? Az erő, mellyel saját képességeinket gazdagítjuk, gyengeségeink leküzdése, a megmérettetés, a győzelem? Mi visz előre, ha már-már feladnánk útközben? Mennyi kérdés, s a válasz oly egyszerű, mint ahogy Szabolcsi Attila többszörös triatlonbajnok, vasember megfogalmazza: maga az életmód, enélkül egyszerűen nem menne.

A most 54 éves Szabolcsi Attila kiemelkedően sikeres néptáncosból lett triatlonos, majd ironman. Számára nem rendkívüliek az eredmények, az érmek, s ezt azzal indokolja, hogy mindaz természetes, amit elért, s vannak nála jobbak a több klubban sportoló pécsiek között is.

Vasember az lesz, aki képes megszakítás nélkül, s természetesen minél gyorsabban teljesíteni az előírt távokat: a 3800 m úszást, 180 km kerékpározást és a maratoni 42 km futást. A világcsúcs 8 órán belül van már, a magyar legjobb profiké 8 és fél óra, a 10 óra az amatőrök álma.

Attila most 10,35-nél tart, ami jó, így reménykedik, hogy korcsoportjában hamarosan előrébb is léphet.

Mindez a néptánccal kezdődött. A pécsi 39-es Dandár Úti Általános Iskolában Wéber Béláné volt szeretett kémiatanára, aki az akkori Pécsi KISZÖV Néptáncegyüttesbe szervezte az utánpótlást. Egy alkalommal meghívta az együttes legjobb táncosait az iskolába, az öt pár produkciójával elbűvölte a nyolcadikosokat, így másnap minden gyerek elment a próbára, mert egy emberként néptáncosok akartak lenni. Attilának sikerült, a kiváló „sztártáncosok" mellett hamarosan ő szintén bekerült az élmezőnybe, közösséget talált, sikereket ért el, még a feleségét is itt ismerte meg. Mindez 25 évig tartott.

- Nálam sokkal felkészültebbek voltak elméletben Szabó Sándor (Sanya) és Donáczi Károly (Csárli), talán nekem az volt a szerencsém, hogy magasabb voltam - emlékszik jólesően Attila, néptáncosként Szasza.

Matematika-testnevelés szakos tanárként Komlón tanított 10 évet, s közben „mindenfélét" sportolt.

- Egyszer házibulin voltunk Orfűn, ott hallottuk, hogy másnap triatlon verseny lesz. Nem tudtuk, mi is az, de mivel elhangzott, hogy „ti úgysem tudjátok megcsinálni", dacból elindultunk. Nem is józanodtunk ki még teljesen, nehéz volt. Versenyszerűen kellett úszni, kimásztunk a vízből, aztán kánikulában 40 kilométert biciklizni. Elvergődtünk a középmezőnyig a barátommal, utána szenvedtünk a futással. A cimborámnak bakancslistás kaland volt, én meg ott ragadtam, akkor kezdődött, az 1980-as évek közepén.

A heti 10-20 órás felkészülést, az edzéseket könnyű megoldania, mert pár éve Orfűre költöztek, a települést Attila a világ legszebb helyének tartja. Itt a futás és a kerékpározás ideális körülmények között szinten tartható, az úszást is csak télen kell Pécsett megoldaniuk. A néptánc után ismét egy jó közösségben, a triatlonosok klubjában élvezi a közös edzéseket, az egymást túllicitáló, sokszor tréfás versengéseket. Pécsen több szakosztályban találkoznak futók, kerékpárosok, ironmanből is legalább húsz van a baranyai megyeszékhelyen.

- Tehát ennyien méretik meg magukat ebben az igazán „emberes" sportágban.Kicsit divat is lett - szomorodik el Attila. - Rengetegen jönnek felkészületlenül, nem ismerik a saját korlátaikat. Németországban azért halt meg egy triatlonos, mert 40 fok melegben nem vitt be elég ásványi anyagot, csak vizet ivott, és nem tudta, mi a baja, csak tekert tovább, lefordult a bicikliről és meghalt. Magyarországon 26 éve rendeznek ironman bajnokságot Nagyatádon, mostanában sajnos július végén, a legnagyobb hőségben. Nagyon nehéz, inkább essen az eső, a meleg a legnagyobb ellenség.

- Verseny közben mire gondol, hogyan biztatja magát?
- Sokat edzünk, de már az első két számban elfáradunk. Ha két órán keresztül futok és megfelelő tempót választok, semmi másra nem gondolok, csak hogy vegyem jól a levegőt, éljem túl. Figyelnünk kell a forgalomra, a külvilágra, másra nincs idő. Minden a futáson dől el. Mindenki végig akarja csinálni, egy titka van a felkészültségnek: megfelelő tempót kell választani a versenyen, és ezt sokszor nem tudják az amatőrök, van aki a saját szintjénél sokkal erősebben kezdi a versenyt és fejre áll. A legfontosabb, hogy 8-10 óra alatt teljesítse a versenyző az élmezőnyt, mert minél tovább vannak a pályán, annál nehezebb. A maratoni futók azért teljesítenek 2 óra 5 percet, mert ha 3 órát kéne futniuk, nem bírnák, az már kínzás, van, aki 6 óra alatt ér be a célba. A triatlonban sokan 16 órán keresztül küzdenek a pályán.

-  Önt mi hajtja tovább évről évre?
- Életmódommá vált. Van teljesítménykényszer is, mindenki a saját elképzeléseit követi, de ez nem olyan verseny, hogy én most mindenáron le akarom győzni a másikat. Akadnak 70-en túli vasemeberek is. Ha elfáradunk, meg kell újulnunk, legyőzni magunkat és menni, menni. De sérülten nincs értelme a célba igyekezni, olyankor le kell állni.

Aki elmúlt 40, az már szenior. A legjobb, ha minél több versenyen részt vesznek, mert ha csak egyre készül valaki, bármi közbeszólhat, és a siker elmarad. Attila egész családja sportol, a fia 17 évesen a karate után rátalált a triatlonra, viszi tovább az apai örökséget, és futásban már le is győzte őt.

- Nem irigyli?
- Örülök neki, verjen meg minél hamarabb triatlonban is - lelkesedik Attila, aki erős családi háttértámogatással éri el eredményeit mint ügyintéző a családi vállalkozásban, ahogy ő mondja, háztartásbeli és vezérigazgató egy személyben.

Hárságyi Margit - Fotó: Kálmándy Ferenc