Böjte Csaba szentelte fel Gyimesbükkön a Szatyor Győző által készített haranglábat
2015. október 24. szombat 11:59

A Szent György Lovagrend Baranya Megyei Priorátusa egy-egy haranglábat állított az erdélyi Gyimesbükkön és Szovátán. A haranglábakat lovag Szatyor Győző, Kós Károly-díjas fafaragó művész, akadémikus és Lázár Imre, székelyudvarhelyi harangöntő mester készítették. A szovátai haranglábat Böjte Csaba testvér szentelte fel.
A haranglábak felállításának gondolata 2014. augusztus 20-án fogant meg Szatyor Győző szívében, amikor a Szent György Lovagrend Baranya Megyei Priorátusa az ünnepi szentmisét követően vendégül látta Böjte Csaba testvért és a Szent Ferenc Alapítvány több munkatársát - számolt be a lovagrend.
A terepszemlére 2015 májusában került sor, amikor is a lovagok egy csoportja meglátogatta a szovátai helyszínt - Csaba testvér kérésére a harangláb ide került.
Az erdélyi út során a csapat meglátogatta Gyimesbükköt is, valamint lovag Deáky Andrást. A második harangláb felállításának gondolata pedig itt fogant meg. A kezdeményezéshez egyből csatlakozott a székelyudvarhelyi harangöntő mester, Lázár Imre.
A nagylelkű felajánlásoknak köszönhetően a haranglábak 2015 szeptemberére készültek el, majd szentelésükre október 16-án Gyimesbükkön és másnap Szovátán került sor.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

