Vigyázat! Sorra verik át a társasház nevében pénzt kérő csalók a gyanútlan pécsieket
2015. november 02. hétfő 11:41

Szélhámosok járják a lakótelepeket. Mint hírportálunk megtudta, a csalók magukat az amúgy nem létező „Társasház Kezelő Kft." munkatársainak kiadva húznak le több tízezer forintot, elsősorban a gyanútlan idősektől. Azt kamuzzák, a nyílászárók cseréjére gyűjtenek pénzt.
Nagy Emil, a megyei lakásszövetkezet elnöke megerősítette információnkat. Érdeklődésünkre azt közölte, a csalók gyakran azt is beleszövik a mesébe, hogy a ház pályázati forrást nyert, így szinte szerencsésnek érezhetik magukat a lakók, hogy „csak" pár tízezer forintot kell befizetniük. Úgy tűnik, a pofátlanságnak sajnos tényleg nincs határa...
- Több trükkel is próbálkoznak. Van, hogy azt hazudják, hogy egy céghez tartoznak, de előfordul, mint most is, hogy valamelyik lakásszövetkezet munkatársának hazudják magukat - nyilatkozta Nagy Emil, a Lakásszövetkezetek és Társasházak Baranya Megyei Szövetségének (LAKTÁSZ) elnöke.
Úgy tudjuk, a gazfickók elsősorban Kertvárosban, a Nevelési Központ környékén tűnnek fel, de a város más lakótelepeit is járják: feltűntek többek között Uránvárosban és Budai városrészben is.
Még a szövetkezet elnökénél is próbálkoztak
Nagy Emil munkatársunknak felidézte azt a történetet, mikor hozzá is bekopogtattak azzal a mesével, hogy a lakásszövetkezet elnöke (azaz ő maga) bízta meg a feladattal, hogy pénzt szedjen be a lakóktól. A csaló ezt csúnyán benézte.
Az eddigi tapasztalatok szerint sajnos nem csak próbálkoznak a trükközéssel, több esetben sikerrel is jártak.
- A megyei szövetség a rendőrséggel közösen rendszeresen szervez előadásokat. E mellett gyakorlatilag minden gyűlésünkön felhívjuk a lakók figyelmét arra, hogy ne adjanak át pénzt ismeretlennek, akárkinek is adja ki magát, hiszen ilyen formán egyik szövetkezet sem kéri a befizetést.
Az idősek egy része azonban - folytatta a szövetkezeti vezető - elhiszi, hogy valóban a társasháznak gyűjtenek pénzt.
Nagy Emil azt javasolja, ha feltehetően trükkös tolvajok tűnnek fel az adott épületben, a lakók mindenképpen tegyenek feljelentést a rendőrségen. Már csak azért is érdemes a hatóságokhoz fordulni, mert korábban több esetben is sikeresen lefülelték a csaló bandákat.
Palotás P.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

