Elragadta az utcán volt élettársát, aztán jól bezárta

Elragadta az utcán volt élettársát, aztán jól bezárta Akarata ellenére lakására vitte, és onnan nem engedte ki volt élettársát egy férfi Siklósnagyfalun.   Egy nő tett feljelentést a rendőrségen 2018. július 23-án 12 óra körül azért, mert volt élettársa július 22-én délután Siklósnagyfalun, a Kossuth Lajos utcában megragadta a karját, majd a vállára vette, és a lakására vitte.   A férfi ezután bezárta a lakás ajtaját, és nem engedte ki a nőt a házból. Kis idő elteltével megjelent a háznál a nő édesanyja, akit a férfi beengedett a lakásba, majd mindkettejüket elengedte. A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével...

Kínai diákok ismerkednek a magyar kulturális örökséggel a PTE nyári egyetemén

Kínai diákok ismerkednek a magyar kulturális örökséggel a PTE nyári egyetemén A PTE két kínai partneregyetemének hallgatói számára kezdődött meg nyári program a PTE-n. Elsőként a Shanghai Institute of Technology tizennyolc hallgatója és két oktatója érkezett a PTE-re azzal a céllal, hogy az európai és a magyar kulturális örökséggel ismerkedjen meg a július 15-július 29. között megrendezésre kerülő nyári egyetemen.   A kínai hallgatók a képzés során igen sokféle szemszögből ismerkednek meg Európával és Magyarországgal. Az előadások között megtalálhatóak az európai és a magyar történelmet, művészettörténetet, népi hagyományokat bemutató...

Nem aprózta el: hetven kilogramm fűvel bukott le egy csempész Drávaszabolcson - Videó!

Nem aprózta el: hetven kilogramm fűvel bukott le egy csempész Drávaszabolcson - Videó! Egy járműszerelvény alvázában próbált hatalmas mennyiségű kábítószert átcsempészni egy horvát férfi.   A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklása gyanúja miatt folytat nyomozást egy 46 éves horvát állampolgárral szemben.  A férfi Drávaszabolcs Közúti Határátkelőhelyen 2018. július 22-én 22 óra 30 perckor jelentkezett belépésre egy bosnyák honosságú járműszerelvénnyel.Az alvázban próbálta meg becsempészni:[#video:3332]A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság beléptetést végrehajtó munkatársa a járműszerelvény...

Traffipax kedden Pécsett és...

Traffipax kedden Pécsett és környékén Kedden az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:  07.45 - 09.15...

Nyolcéves kisgyermek is...

Nyolcéves kisgyermek is megsérült a Makay István úton Összeütközött két autó hétfőn délután a Makay István úton, ketten könnyebben megsérültek a balesetben.   A rendőrség...

Soha ne hagyjon gyermeket,...

Soha ne hagyjon gyermeket, kisállatot a forró kocsiban! Tegnap délután szinte egy időben érkezett két bejelentés, miszerint a Pécs Pláza közelében egy kisgyermeket, a Makay úti Tesco...

A világ összes...

A világ összes kontinenséről érkeztek Pécsre trénigezni orvostanhallgatók A hétvégén a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara (PTE ÁOK) adott otthont az első alkalommal megrendezett...

Ahogy ezen a nyáron mindig,...

Ahogy ezen a nyáron mindig, a héten is többször megázhatunk, de meleg lesz A sok napsütés mellett a héten is többször várható eső. Ezzel együtt marad a meleg, többfelé 30 fok feletti maximumokkal -...

Itt adhat vért Pécsett és a...

Itt adhat vért Pécsett és a megyében a héten A véradókat ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják Pécsett és a megyében:     Pécs Regionális...

Itt a lista, itt ellenőriz a NAV Baranyában

Itt a lista, itt ellenőriz a NAV Baranyában A NAV Baranya megyei revizorai július 23. és 25. között Magyarszéken, Mohácson és Orfűn végeznek ellenőrzéseket.  Magyarszéken és Orfűn elsősorban a vendéglátóhelyek számíthatnak a revizorok megjelenésére. Az ellenőrök különösen a számla- és nyugtaadást, valamint a foglalkoztatottak bejelentését ellenőrzik. Mohácson és vonzáskörzetében a kiskereskedőknél a számla- és nyugtaadást és az online pénztárgépek használatát vizsgálják az ellenőrök. A NAV revizorai a megyeszékhelyen és a megye valamennyi településén is végezhetnek ellenőrzéseket. 

Így csapott le a Terrorelhárítási Központ Mohácson a kutyaviadal szervezőire - Videó!

Így csapott le a Terrorelhárítási Központ Mohácson a kutyaviadal szervezőire - Videó! Frissítve: az állategészségügyi hatóság is vizsgálódik. Tizenegy embert állítottak elő a Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai Mohácson vasárnap, amikor véget vetettek az egyik vágóhídon tartott kutyaviadalnak. Amint arról vasárnap már beszámoltunk, kutyaviadal szervezői ütöttek rajta a kommandósok Mohácson. A rendőrséget már aznap megkerestük kérdéseinkkel, válaszaik azonban csak hétfőn reggel érkeztek meg. Azt írták, hogy a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei július 22-én 7 óra 25 perckor ütöttek rajta egy mohácsi vágóhídon tartott tiltott állatviadal...

Traffipax hétfőn Pécsett és környékén

Traffipax hétfőn Pécsett és környékén Hétfőn az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Mohácson és környékén:  15.45 - 17.15: Pécs, Makay István út17.30 - 19.00: Pécs, József Attila utca20.30 - 22.00: Pécs, Siklósi út22.15 - 23.45: Pécs, Hársfa út0.00 - 01.00: Pécs, Zsolnay Vilmos út

Ne egyedül izguld végig a...

Ne egyedül izguld végig a ponthatárokat, inkább gyere a Pont ott Partira! A Pécsi Tudományegyetem idén sem engedi, hogy a négy fal között izgulják végig a ponthúzást a diákok. Mához egy hét múlva,...

Másodjára is nagyon bejött:...

Másodjára is nagyon bejött: jövőre várhatóan már kétnapos lesz a Dunamenti Halfesztivál Az éjszaka lecsapó eső sem tudta elrontani a II. Dunamenti Halfesztivál résztvevőinek a hangulatát, még akkor is több ezren...

Kutyaviadal szervezőire...

Kutyaviadal szervezőire csaptak le vasárnapra virradó éjszaka a kommandósok Mohácson Lapunk értesülése szerint kommandós akciót hajtottak végre vasárnapra virradó éjszaka Mohácson egy vágóhídon, ahol illegális...

Traffipax vasárnap Pécsett...

Traffipax vasárnap Pécsett és környékén Vasárnap az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:  09.45 - 11.00:...

Lezárják az utat Hetény és...

Lezárják az utat Hetény és Zobákpuszta között Autóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lép érvénybe szombat délutántól.   A Baranya Megyei...

Forró vízzel öntötte le...

Forró vízzel öntötte le vendéglátóját egy férfi, életveszélyes égési sérüléseket okozott Vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség a nyomozást egy férfi ellen, aki Dunaszekcsőn összeveszett vendéglátójával, majd...

Traffipax szombaton Pécsett és környékén

Traffipax szombaton Pécsett és környékén Szombaton az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:  09.45 - 11.00 Pécs, Hársfa út11.15 - 12.15 Pécs, Zsolnay Vilmos út13.45 - 15.15 Orfű, Dollár utca15.30 - 17.00 Orfű, Mecsekszakáli elágazó17.30 - 19.00 Pécs, Nendtvich A. út

Hiánycikk a munkás kéz, nehezen találnak napszámost az ormánsági dinnye leszedésére

Hiánycikk a munkás kéz, nehezen találnak napszámost az ormánsági dinnye leszedésére A munkaerőhiány már a dinnyetermelőket is elérte, egyre kevesebben vannak olyanokat, akik vállalják a gyümölcs leszedését a forróságban. Horváth Béla termelő szerint azonban ennél komolyabb gondok is akadnak: rendkívül nehéz külföldön értékesíteni, az áruházak egy része pedig továbbra is csak nyomott árat fizet. Még az olyan, munkanélküliséggel sújtott országrészben sem lehet könnyen munkáskezeket találni a dinnyeföldekre, mint az Ormánság. Úgy tűnik, az egyszerűsített foglalkoztatás keretében megkereshető 675 forintos órabér sokaknak nem ad elég motivációt a kemény munkához, a...

Eltévedt a mecseki rengetegben egy háromgyermekes család, megkeresték őket

Eltévedt a mecseki rengetegben egy háromgyermekes család, megkeresték őket Kirándulni indultak, de eltévedtek. A rendőrök fél óra alatt megtalálták őket.Egy férfi arról tett bejelentést 2018. július 19-én 19 óra 48 perckor, hogy feleségével és három gyermekével kirándulni indultak Mánfáról az erdőn keresztül a fehérkúti kulcsos házhoz, azonban eltévedtek.   A rendőrök azonnal megkezdték a kutatást, és 20 óra 20 perckor a Misina tető felé vezető köves úton meg is találták a családot. A szülőknek és a gyermeknek személyi sérülése nem keletkezett, orvosi ellátást nem kértek.