Hazahozták Farkas Pétert Andorrából

A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt 2009. december 12-én jogerősen hét év fegyházbüntetésre ítélt Farkas Pétert négy géppisztolyos, csuklyát viselő fegyveres kommandós kísérte, míg az utas váróban másik két géppisztolyos rendőr, illetve tucatnyi egyenruhás állt készültségben.Farkas Pétert a repülőtéren több mint ötven újságíró, fotóriporter és operatőr várta. A várakozók között volt három korábbi birkózótársa, akik „barátunk vagy" és „erős legyél" és „te vagy a legkirályabb!" kiáltásokkal fogadták egykori sporttársukat. A barátai egy,...

Élesedő kampány - politológusok

A politikai szakértők az Európai Kampánystratégiák 2009 című kötet hétfői, budapesti bemutatója után értékelték az eddigi választási kampányt.Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója szerint a kampány furcsaságát elsősorban az adja, hogy az elmúlt választások nyitottságával ellentétben most már előre eldőlni látszik a következő miniszterelnök személye.Az áprilisi választások ugyanakkor ennek ellenére is tartogatnak még kérdőjeleket, köztük például azt, hogy ki szerzi meg a második legerősebb parlamenti frakciót, sikerül-e a Fidesznek kétharmados többséget...

Olaszliszka - Egy lincselés naplója: könyvbemutató

A mintegy száz résztvevő dallal és néma felállással emlékezett a 2006. október 15-én, a Borsod megyei Olaszliszkán meggyilkolt Szögi Lajosra. Az eseményen a Szögi család tagjai, ismerősei mellett ott volt a bíróságon a sértett családját képviselő Helmeczy László ügyvéd és Legány András, az áldozat egykori tanára is.A könyv megszületésével és elolvasásával mindenki rádöbben majd arra, hogyan vált az értelmetlen erőszak szinonimájává Szögi Lajos és Olaszliszka neve - fogalmazott Helmeczy László. Az ügyvéd emlékeztetett arra, hogy a tiszavasvári tanár meggyilkolásának vádjával nyolc...

Orbán: Magyarországnak a...

A Fidesz elnöke hétfő este a Hanns Seidel Alapítvány budapesti képviseletének 20 éves fennállása alkalmából rendezett fővárosi ünnepségen hangsúlyozta, Közép-Európa nem lehet erős és...

Ausztria vezet a...

Az Eurostat adatai szerint az összes mezőgazdasági terület 15,7 százalékán folytattak biogazdálkodást Ausztriában 2008-ban, a második helyen Svédország áll 9,9 százalékkal, a harmadik...

Új karnagy vezeti a Honvéd...

Strausz Kálmán, aki hétfőn vette át a művészeti vezetői és vezető karnagyi posztot, az MTI-nek elmondta, hogy pályázat alapján kapta a megbízatást. "Szeretném, ha a Honvéd Férfikar...

"Kötött-e titkos paktumot a...

Az MSZP szóvivője kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: szeretnék megtudni, mi történt azon az egyeztetésen, amelyen Varga Mihály, a Fidesz alelnöke és az IMF képviselői vettek részt....

"Ma délután a jövő...

A szóbeli indoklás szerint Debreczeni megvalósította a rágalmazást, mikor A diktatúra árnyéka című, 2008. szeptember 21-én a...

Kopint-Tárki: fél...

Magyarország 2014-2015-ben léphet be az euró övezetbe, 270-280 forintos árfolyam mellett - jelezte. A Kopint-Tárki vezérigazgatója szerint az inflációs kritérium teljesíthető, feltéve, ha...

A Wizz Air feljelenti az államot a Malév miatt

A közlemény szerint a Malév „visszaállamosítása" ellentétes az uniós versenyjog alapelveivel. A társaságnak juttatott 90 millió eurós támogatás nem csupán a közpénz elherdálását jelenti, hanem vélhetően versenytorzító hatású, és a tiltott állami támogatás „tipikus esetének" minősülő lépés - közölte a Wizz Air.A kormány a Malév problémájának megoldását halogatja az adófizetők pénzéből finanszírozott támogatással, ahelyett, hogy ugyanebből az összegből a Malév csődjének negatív hatását enyhíthetné - áll a diszkont légitársaság közleményében.

Alkotmánybírósághoz fordult a PDSZ

A szakszervezeti vezető felidézte: azután indították el népi kezdeményezésüket, hogy nem sikerült az osztálylétszámok csökkentésére vonatkozó javaslatuknak érvényt szerezniük. A kérdőívet az Országos Választási Bizottság (OVB) kétszer elutasította, a legutóbb februárban, érdemi indoklás nélkül. Ezt követően döntöttek úgy, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak, s azt várják a testülettől: a kérdőív hitelesítését "az OVB hatáskörébe utalja".Kerpen Gábor elmondta: azt szeretnék elérni, hogy a jogszabályban rögzített maximálisnál ne lehessen nagyobb létszámú osztályokat...

Újabb gyanúsított a Budaházy-ügyben

Keresztes Imre közleményében azt írta: a terrorcselekmény és más bűncselekmény miatt Budaházy György és társai elleni büntetőügyben hétfőn hallgatta ki a főügyészség a gyanúsítottat, Rihó Krisztiánt.A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a Budaházy György vezette bűnszervezet egyik - gyanúsítottként már korábban eljárás alá vont - tagjának a 2009. március 30-ai kérésére, ismeretlen helyről, engedély nélkül 50 darab 9 milliméteres lőszert szerzett be, majd azokat 2009. április 7-én továbbadta az azokat nála megrendelő társának - olvasható a tájékoztatásban.A főügyész az...

Bokros: reformok kellenek a...

Az oktatási és adóreform az a két pillér, amelyik megadhatja az igazi lökést a vállalkozói osztály számára, hogy önérdekből és önerőből munkahelyek sokaságát teremtse - mondta az MDF...

A voksolás előtt bukik az...

A csendes kampányra való törekvés, a választók közvetlen elérésének szándéka, és a voksolás viszonylagos tétnélkülisége magyarázza az „illegális", vagyis alig észrevehető...

Debreczeni nem sértett...

Debreczenit a főváros 7. számú országos egyéni választókerületi választási bizottsága (oevb) marasztalta el, mert a bizottság szerint a jelölt megsértette a választási eljárásnak az...

A Jobbik radikalizálná az...

Novák Előd, a Jobbik alelnöke legutóbbi lakossági fórumán Sárisápon értekezett arról, hogy pártja a multinacionális érdekeket szolgáló pártokkal szemben határozza meg magát. Bár az is...

Határsértő palesztinokat...

A magyarországi tartózkodási engedéllyel nem rendelkező palesztinokra egy szabadnapos, a vám- és pénzügyérségnél dolgozó férfi figyelt fel, aki értesítette a határőröket - mondta a...

Mától korlátozott a...

Az új szabályok szerint a forinthiteleknél a kihelyezett hitel nem haladhatja meg a fedezetként felajánlott ingatlan értékének 75, euróhitel esetében 60, más devizahitel esetében pedig 45...

Házi őrizetben marad a volt BKV-vezér

A napilap közlése szerint a bíróság helyt adott a Fővárosi Főügyészség ez irányú pénteki kezdeményezésének. A lap felidézi: a csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsított vezetőt január 26-án vette őrizetbe a rendőrség, miután házkutatást tartottak a BKV budapesti székházában és a lakásán.A tömegközlekedési cég indokolatlan vállalkozói és megbízási szerződéseinek, valamint tízmilliós végkielégítéseinek ügyében gyanúsítottá vált Antalt három nappal később a Budai Központi Kerületi Bíróság azzal az indokkal helyezte házi őrizetbe, hogy szabadlábon hagyása esetén meghiúsítaná,...

Kiszáll a politikából a polgári körök felelőse

Bíró Ildikó elmondta: október végén hivatalosan megkereste Kövér Lászlót, a Fidesz választmányi elnökét és Orbán Viktor elnököt, hogy kérje, engedjék őt el a nagypolitikából.A politikus azzal indokolta döntését, hogy szeretné a szakmájához visszatérni, művészekkel és művészetekkel törődni, s főként a nemzeti kultúra ügyével foglalkozni. Reményét fejezte ki, hogy egy kulturális intézmény felvirágoztatása lehet hamarosan a feladata. Jelezte, március 10-én, egy televíziós műsorban szerette volna döntését bejelenteni.A lap felidézte: Bíró Ildikó 2007 nyarán lett Orbán Viktor...

Uniós pénzből épült udvarház a tábornoknak

A lap közlése szerint a meggyanúsított dandártábornok résztulajdonában lévő társaság több mint ötvenmillió forintos európai uniós támogatást is kapott a panzió fejlesztésére.A Magyar Nemzet szerint a nemrég kirobbant vesztegetési ügy másik fő gyanúsítottja a szolgálati luxuslakását vásárolta meg a Városliget közelében.A súlyos korrupciós ügyben eddig öt tiszt ellen indítottak eljárást bűnszövetségben elkövetett vesztegetés miatt - írta a lap. Hozzátették: hozzájuk egy százados vallomása alapján jutottak el a nyomozók, akit rajtakaptak, amint éppen milliós nagyságrendű kenőpénzt...